Lead by the Instincts - TaeKook
~Tokyo elegáns hentesei, s milyen szépen csillognak a vér foltok, helyes arcukon. A öldöklés úgy is újra lecsap rád, s akkor zokoghatsz a megváltásért.~
•Cím: Ösztönöktől vezérelve
•Műfaj: au, krimi, pszicho thrille...
Oops! Bu görüntü içerik kurallarımıza uymuyor. Yayımlamaya devam etmek için görüntüyü kaldırmayı ya da başka bir görüntü yüklemeyi deneyin.
_______Ω_______
Itt van.
-Jimin, még is miért nem keltettetek fel előbb? -kérdeztem hitetlenkedve, s közben olyan sietősre vettem a reggel készülődést, mint még soha. Szó szerint menekülőre fogtam, s semmivel sem törődve, lecincáltam magamról az alvós-felsőt, majd azonnal magamra húztam egy fekete farmert és egy pulóvert is.
-Mert nem tudtam, hogy pucéron talállak titeket, vagy esetleg kinyírtátok egymást. -forgatta meg szemeit, majd közelebb bújt a kékséghez. -Amúgy meg, mit vagy úgy oda, körülbelül egy órája itt van, csak gondoltam felkeltelek, hiszen lassan délelőtt tizenegy, nekünk pedig dolgunk lesz később. -tette hozzá, ám hangja vége inkább volt kacajra dallamos, mintsem kioktató. Dühös voltam, nem feltétlen a pinkre, hanem, hogy már hosszú ideje itt van a bátyám, s én nem tudtam erről semmit. Szó szerint húztam a lóbőrt, s kicsit úgy éreztem, hogy elhalasztottam volna, ha Jimin nem kíváncsiskodik a perverz feje miatt.
-Baszki, baszki, baszki! -túrtam idegesen hajamba, mire a a szobában másik ébren levő személy furán nézett rám. Nem akartam elhinni, hogy itt van. Olyan hamar jött ez az egész, hogy a percekkel ezelőtti álmosságom egy szempillantás alatt tűnt el, s átvette helyét a kétely. Nem tudtam mit csináljak, kérdezzek még, vagy szedjem össze magam, s csak álljak elé. Jimin se segített helyzetemen, hiszen még az is idegesített, ahogy kékséget öleli, kényelmesen elhelyezkedve ágyamban, s látszólag semmi nem tükröződik benne, saját indulataimról.
-Higgadj már le szépfiú. Ez csak a tesód. -mondta, majd dívásan hátradőlt, mire legszívesebben kirúgtam volna az ablakon.
-Igen baszdmeg! A bátyám, akit ott hagytam, miután szétbontottam a házat, és elszöktem. A bátyám aki, nem tudom, hogy magától keres, vagy tartja a száját Hyungnak, és azt sem tudom mit csináljak. Hogy higgadjak le. -keltem ki magamból, s idegesen dörzsöltem meg arcomat. Valószínűleg a magasabb és harsányabb hangvétel miatt, Taehyung mocorogni kezdett, s meg is ráncolta szemöldökeit, de cseppet sem tudott érdekelni.
-Jeon, kussolj el és menj ki. -morogta a pink, s nagyot sóhajtva bólintottam egyet. Igaza volt, a hisztériával nem oldok meg semmit, nem játszhatom itt a kiakadt tinilányt, így megemberelve magam, ösztönözve az ajtó felé sétáltam, s lendületesen kinyitottam azt.
Szívem a torkomban dobogott, s szabályosan fojtogatott a légkör. Melegem volt, s nem feltétlen a vastag pulcsi miatt, sokkal inkább, mert nem tudtam, hogyan kéne ehhez viszonyulnom. Szedtem lábaimat a folyosón, s amint elértem a galéria szárnyát, s a nappalit megtorpantam.
Ott volt Yoongi, Hoseok, Namjoon és a bátyám is. A vezér bátyám mögött állt, a többiek pedig az asztalnál foglaltak helyet. Nem tudtam megszólalni, még levegőt is elfelejtettem venni, s amint mindenki megpillantott, azt hittem elájulok.
