Lead by the Instincts - TaeKook
~Tokyo elegáns hentesei, s milyen szépen csillognak a vér foltok, helyes arcukon. A öldöklés úgy is újra lecsap rád, s akkor zokoghatsz a megváltásért.~
•Cím: Ösztönöktől vezérelve
•Műfaj: au, krimi, pszicho thrille...
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
_________♤_________
-Lehet, hogy ha egyenesen tartanád a fegyveredet kevésbé rántana rajtad ekkorát, és akkor talán célba is találnál. -Yoongi, viszonlag nyugodtan de azért kellő intelemmel a hangjában oktatott már vagy fél órája. Persze, hogy a lehető legironikusabban hatott a sors megint fejemre. Amikor az ember olvas egy regényt, ahol a főszereplő azért nem tud koncentrálni a feladatára, mert iszonyatos a szenvedése, vagy a szerelme, -nos elég kínosan hatott, hogy pont úgy csöppentem az ilyen lapok közé, mintha csak rólam írták volna.
-Sajnálom, Hyung. -morogtam halkan, majd újra felemeltem a fekete magnumot, próbáltam élesen beszívni a levegőt, hogy izmaim mereven feszüljenek, minthogy remegésnek induljanak.
Őszintén az frusztrált az egészben, hogy az ikrek és Taehyung árgus szemekkel figyeltek - többek között piszkáltak - amivel semmi bajom nem lett volna, de ahogy a szőke folyamatosan a kékséget pesztrállta, amihez az elején még nagyon vevő voltam, most elkapott a féltékenység. Legszívesebben teljes menetiránnyal loccsantottam volna szét a kis ribik fejét, de csak is az az egy tény nyugtatott, hogy ez tiszteséggel természetes közöttük.
Aztán meghúztam a ravaszt és végre célbatalált.
Az elmúlt két napban megkezdődtek a komolyabb tervek, -nem csak felépítése és átbeszlése- hanem kivitelezése is. Nekem gyakorolnom kellett, hiszen csaliként, pontosan annyira fejlesztettem a bennem rejlő vadat, amennyire a lövőtudásomat is. A többiek el voltak foglalva anyám utáni koslatással, a kékség pedig már szinte teljesen összefort tenyereivel meg is kezdte az anyanyelvemen való oktatást. Kellemesen kellett csalódnom, hiszen, azt hittem nehezebb lesz és valójában egész egyszerű. Bár azt nem értettem, hogy miért csak olvasni és írni tanított, azt mondta nem lesz hajlandó beszédre is tanítani, a szavak elszálnak.
Milyen igaza van.
Pillangó.
Valójában értelmet nyert az is, hogy miért is nem tette. Hiszen ő sem tudta beszélni, függetlenül attól, hogy értette.
-Na végre szépfiú. -oldalra fordultam, s Hise éppen ekkor fordította meg szájában azt az undorítónaak kinéző -ám valószínűleg finom- nyalókát, majd laposan de húzogatta szemöldökét kicsit, hogy még jobban hergeljen. -Ideje volt.
-Ohh, fogd már be. Neked se menne jobban. -fordítottam el fejem, sőt kicsit nyávogósabbra is vettem, éreztetve vele, hogy igazából csak őt utánzom. -Takonypócok...
-Na te kis... -kezdte volna ikertestvére, de Yoongi erőteljes hangja mindannyiunkat félbeszakított.
-Elég legyen! Nem játszani vagyunk itt, Jungkook szedd össze magad, mert ha ez a két hülye így elveszi az eszed gyakorlás közben, akkor anyád ellen bármi el fogja. Nem hóbortból csináljuk. -hangja mély volt és szigorú, a lányok is jól behúzták fülüket-farkukat. Én sem nagyon mertem kontrázni, azonban feltűnt, hogy Taehuyng teljeséggel csöndben ült mellettünk, még mindig csak maga elé meredve, s néha-néha feldobálta az apró borotvákat, melyekkel eddig "edzett". -Azusa ikrek kimennek, Jungkook te maradsz velem, Taehung... pedig... -folytatta az ész osztást, s név hallatára mind a ketten odatekintettünk, s a kék hajú fiú semmit nem csinált, csak a korláton támaszkodott lapocláival, közben pedig csukott szemekkel dobálta a már ijesztően csillogó fegyvereket. -Mindegy, Taehyung is marad.
