Helyzetjelentes!

276 27 17
                                    

Sziasztok!
Szóval... ugye magyarázattal tartozom, vagy valami olyasmivel...

Nagyon nagyon elfajultak a dolgok, és ezt eddig csak kettő- vagy három fejezet végén jeleztem, de itt is szót kell ejtenem, sőt lehet facebookon is fogok, nem tudom.
Aki nem tudná, annak gyorsan elmondanám, hogy több mint 2 hete, egy kötőhártya gyulladásszerű dolgot észleltem  jobb szememben, és nyilván közel sem erről volt szó, túl egyszerű lenne...

Azóta sincs felállítva a diagnózis, azonban a helyzet rosszabb és súlyosabb is. Már szemészeti klinikára mentünk, sajnos a jobb szemem már 30 -%ban megvakult, és a probléma egy gyulladás aminek az eredetét nem tudják. Ez sok következménnyel jár ugye bár. Sajnálom komolyan, de még így sem vagyok annyira csüggedt. A betegség tünetei ritkának számítanak, és az orvosaim is csak találgatnak egyenlőre, de sajnos nem kis dolog lett, és jól elnéztük még a legelején.

Talán dióhéjban ennyi, ne szomorodjatok el, én is próbálok pozitívnak maradni, és az írást sem vagyok hajlandó abbahagyni. Csak EMIATT új ütemterv lesz. Lassabban fogom hozni a részéket, sőt lehet hogy néha ki is hagyok nagyobb részeket, mivel lehet befektetnek ha tovább veszítek a látásomból. Ja, elég ramaty.
DE NEM VAGYOK HAJLANDÓ FELADNI/ABBA HAGYNI.

Igazából ennyi lenne, remélem elég magyarázat ez mindenkinek (nem fogom kifejteni konkrétan a bajom, csupa értetlen latin szöveg, és sok-sok orvosos duma amit én se értek xD)

Mindenki vigyázzon magára, és türelem, a véres játszma nem fog ilyen könnyen alábbhagyni! 💜💜

Mindenki vigyázzon magára, és türelem, a véres játszma nem fog ilyen könnyen alábbhagyni! 💜💜

Ups! Gambar ini tidak mengikuti Pedoman Konten kami. Untuk melanjutkan publikasi, hapuslah gambar ini atau unggah gambar lain.
Lead by the Instincts - TaeKookTempat cerita menjadi hidup. Temukan sekarang