Lead by the Instincts - TaeKook
~Tokyo elegáns hentesei, s milyen szépen csillognak a vér foltok, helyes arcukon. A öldöklés úgy is újra lecsap rád, s akkor zokoghatsz a megváltásért.~
•Cím: Ösztönöktől vezérelve
•Műfaj: au, krimi, pszicho thrille...
Ups! Gambar ini tidak mengikuti Pedoman Konten kami. Untuk melanjutkan publikasi, hapuslah gambar ini atau unggah gambar lain.
_________♤_________
Fejfájásom szinte úgy gyilkolta agysejtjeimet, mintha az alkohol tette volna. Olyan volt mintha semmit nem aludtam volna, pedig elvileg az egész éjszakát, s ahogy az órára nézve realizáltam, hogy már jócskán a nap közepét súroljuk, megráztam fejem. Ez sok alvás volt még sem vagyok kipihent, sőt nagyon is tespedt.
Magam elé meredve, vagyis sokkal inkább az ablakban sokszorozódott tűző napra ragadt tekintetem. Nem volt jó ötlet hiszen sápadt szemeimet szabályosan égette, az amúgy normális esetben kellemesen meleg nap. És most még is idegesített, és az elém terülő hatalmas beton város felhőkarcolói és nyüzsgése a másutt kellemes káosz helyett, volt inkább téboly, s frusztrációt váltott ki idegrendszeremből.
-Alig bírok mozogni.. -sóhajom tova is szállhatott volna, de csak a mellettem ülő barna hajú férfihez jutott el, ki együttérzően bólintott egyet.
A tegnapi nap segítettek a többiek kicsit rendbe szedni magam, és szerencsére el is láttak, sőt még közölték is, hogy nem volt olyan vészes mint amire számítottak. Azonban Seokjin aggodalma nem sokat segített, vele már csak a tényleges ágyam mellett találkoztam, -esti elköszönés képpen közölte velem, hogy akármennyire vagyok bátor, és képes vagyok ekkora, őrült áldozatot hozni, se nem büszke, se nem nyugodt. Még sem ez volt a baj, hanem, hogy alig bírtam elhinni, hogy tényleg megtettem. Nos tényleg megtettem, s a kínos tizenhét órányi incidenst leszámítva, ha úgy vesszük halott voltam.
Halott vagyok.
-Szépen lassan fognak begyógyulni teljesen. Tartsd mindig kíhúzva a hátad és ügyelj, hogy a vállöved is egy síkban legyen. -Hoseok halkan válaszolt, még mindig mosolyogva. Talán az ő arca volt az egyetlen dolog amin nem hatott idegesítően a vakító nap. -Tegnap rosszabb volt.
-Kérlek ne említsd többet a tegnapot. A múltat lezárni szokás... -kínosan nevettem el magam. Persze, hiszen kellemetlen volt. S úgy gondoltam, azzal fogom megoldani az egészet, hogy úgy teszek mintha nem emlékeznék semmire. Mintha a tegnap esti kiakadásom, csak egy amnéziás játék lett volna, holott igen is nagyon rosszul érzetem magam miatta, főleg mert mindenki abban a tudatban él, hogy gyenge pillanatomban olyan vagyok akár egy raplizó.
-Nem, dehogy. -megvakarta tarkóját. Hátrébb támaszkodott ágyam fehér, tiszta takarójának habjaiba, majd megköszörülte torkát, s úgy kezdett bele. -Csak gondoltam, izé... szóval beszélgethetnénk kicsit. Megismerhetnél mindannyiunkat. Tudod hogy vele beszélgetni a legjobb. -lágyan boxolt a vállamba, mire én is elmosolyodtam, s ugyan abszolut meg sem éreztem a mozdulatot de muszáj voltam drámaian feljajdulni kicsit.
-Mit akarsz te beszélgetni velem Hyung? -felé fordítottam teljes tekintetemet, s akkor éreztem először, hogy a fáradtság már annyira nem is zavar, ha Hoseok napfény fejével kell szembenéznem.
