Lead by the Instincts - TaeKook
~Tokyo elegáns hentesei, s milyen szépen csillognak a vér foltok, helyes arcukon. A öldöklés úgy is újra lecsap rád, s akkor zokoghatsz a megváltásért.~
•Cím: Ösztönöktől vezérelve
•Műfaj: au, krimi, pszicho thrille...
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
_______Ω_______
Érdemes-e lenne megemlítenem, hogy elfogadás ellenére is rettenetesen rettegtem, csupán csak nagyon jól állcáztam azt. Hiszen mindannyian körültöttem legyeskedtek a házban az elmúlt pár napban. Olyan volt, mintha egy hosszú hadjárat után az elesett, megtébolyult katona lennék, az a tiszt, akit addig ápol az ember, amíg vissza nem jön a józan esze, hogy aztán újra a csatamezőn szolgáljon, s harcoljon. Élveztem ennek minden pillanatát addig, amíg az nem az idegesítő formába ment át, hiszen mondanom sem kell, -leginkább az idősebbek részéről- nagyon sok anyáskodást kaptam.
"kérsz még valamit? "
"ne cseréljük ki a kötést? "
"hagyd, majd megcsinálom én..."
És hasonlók. Annál a pontnál azonban elszakadt a cérna, mikor Hoseok el akart kísérni mosdóba. Jó hogy nem a seggemet akarta kitörölni. Azért valljuk be az összes brutalitást jól viseltem eddig, nem hinném, hogy pont most kellene elkezdeniük aggódni.
Csótányok.
-Unatkozok. -Taehyung szó nélkül jött be a szombámba, se egy kopogás, vagy az illem legkisebb szikrája. Nem mintha elvártam volna tőle, -főleg nem tőle. Közelebb jött, hangosan becsukta maga után szobám ajtaját, majd nekilátott idegesítésemnek.
-Akkor menj és írd a könyved. -nem pillantottam fel könyvemből. Nem az enyém volt, Namjoon adta azzal az indítatással, hogy művelődjek egy keveset, mivel közöltem vele, hogy a lábadozásom ideje alatt szeretném hasznosan tölteni az időmet. Azt is meséltem neki, hogy kedvelem a francia lírát, ezért kaptam tőle egy jól lefordított verseskötet, amit aztán azóta is bújtam.
-Nincs kedvem. -aztán lefeküdt mellém az ágyra, s elterült rajta, vékony kezeit feje alá helyezve, s nagyot sóhajtott.
-Taehyung kérlek kímélj meg az idegesítésemtől. Ha nem tudsz magaddal mit kezdeni, akkor keresd meg Jimint és szórakoztassátok el egymást. -felnéztem a függőleges betűk közül, s akkor láttam, hogy furcsa csillanás volt a szemeiben.
-Azt mondtad szeretsz. -nem nézett rám, továbbra is a plafonra meredt, engem viszont annyira hirtelen ért ez az egész, hogy ha az az átkozott állmennyezet a fejemre szakad, se veszem észre.
-Mi van? -értetlenkedtem. Tulajdonképpen zavarban voltam. Nem azért mert mondta, hanem mert ő mondta. Éreztem, ahogyan arcomat elönti a forróság, ahogy apró gyöngycseppek jelennek meg tenyerem felületén, hogy a keméynkötésű kötet jól elázzon ujjaim alatt.
-Ha szeretsz, hát törődj velem. -felém fordult.
-Taehyung kérlek... -nem hagyta, hogy befejezzem, azonnal folytatta. Nem mondom, hogy közbevágott, mert valószínűleg én szakítottam félbe kezdeti kérlelésemmel.
