Lead by the Instincts - TaeKook
~Tokyo elegáns hentesei, s milyen szépen csillognak a vér foltok, helyes arcukon. A öldöklés úgy is újra lecsap rád, s akkor zokoghatsz a megváltásért.~
•Cím: Ösztönöktől vezérelve
•Műfaj: au, krimi, pszicho thrille...
Oups ! Cette image n'est pas conforme à nos directives de contenu. Afin de continuer la publication, veuillez la retirer ou mettre en ligne une autre image.
_______Ω_______
-Ez azt jelenti, hogy beosztásszerűen csinálja. Mintha okkal csak bizonyos számokat akarna felvetni. -ahogy a fehér hajú férfire pillantottam, csak nagyot sóhajtottam, s a kezemben lévő zöld színű kihúzót rágcsáltam. Már lassan két órája görnyedtünk a szerződés felett, melyet sikeresen lefordított a két idősebb, s csináltak nekem egy példányt japánul is. De semmivel sem kerültünk még közelebb.
A papírokon javarészt a család vagyona, -megjegyzem az időrendben közeledve, egyre csak növekvő volt- számlák, banki és tőzsdei pénzmosások voltak. Sok-sok olyan szám ami miatt már fájt a fejem, és unalmamban annyira koncentráltam, hogy felfogjam, vagy megértsem, de ehhez egyedül nagyon is kevés voltam.
-Én ezt nem értem. -sóhajtottam nagyot, majd mérgemben lecsaptam az asztalra a kiemelőt, s hajamba túrva hátradőltem a gurulós székben. -Nekem ez teljesen új, tanultam ilyesmiket, de hülyének érzem magam.
-Ha segítség kell, akkor ahhoz én is kevés vagyok. Csak a számokhoz értek, meg a számítógéphez. -mondta Yoongi, majd a hatalmas asztali gépén kezdett el különböző oldalakat megnyitni. -Fordulj Namjoonhoz, ő otthonosan mozog az ilyen dolgokban, de ha neki is nagy falat, akkor nincs más választásunk. Kicsit kutakodnom kel. -tette hozzá, hangja komolyan, ridegen csengett, s úgy nézett rám.
-Mármint? -kérdeztem értetlenül, hiszen nagyon is bíztam benne, nem kell többet bajlódni, vagy a főnökünket is nyaggatni ezzel, de kevés esélyt láttam rá.
-Megpróbálhatok benézni anyád számláiba. Nem egyszerű, de van bizonyos legális hozzáférésem is. Csak óvatosnak kell lennem, mert lehet figyelik.... sőt a pénzmennyiség miatt, biztosan figyelik. -horkantott fel, majd visszafordult a billentyűzet és a képernyő felé. Sokáig csak kattintgatott különböző oldalakon, vagy itt-ott furcsa kódokat írogatott, másolt, olyan volt mintha tényleg nyomozna, -bár valljuk be erről volt szó. Nem értettem én ehhez, csak tüzetesen figyeltem minden tettét, s mélyen, nagyon mélyen reménykedtem benne, jut valamire.
-Nem lesz ebből baj? Nem buksz le? -kérdeztem, s kicsit közelebb gurultam hozzá.
-Nem. Láthatatlan vagyok. Nem látja senki. -suttogta, s újabb fekete képernyő villant fel, sok, apró neon zöld írással, amit azt hittem, hogy tényleg csak a bugyuta filmekben fogok látni. -Ne kételkedj bennem kölyök. -tette hozzá, majd egy tollat vett a kezébe, s felém nyújtotta azt. -Írd le amit mondok. -azzal tettem, ahogy parancsolta.
Hosszú kódokat sorolt fel, vagy számok sorozatát. Úgy körmöltem akár egy otthoni tanórámon, s próbáltam keresni a hasonlóságokat, de ez teljesen más volt. Szinte egy örökké valóságnak tűnt, ahogy papolt nekem, s a felér papír lap már teljesen megtelt, de csak folytatta.
-Oké. -mondta, majd bezárt egy két megnyitott oldalt, s egy pendrájvot helyezett a gép oldalába, s hátradőlve székében, két kezét tarkójára fektette. -Lefuttatok ezt-azt, hogy meglegyen. Egyébként bent vagyok, és eddig zökkenőmentes. Csak az a lényeg, hogy így is maradjon, ez viszont anyádon múlik.
