Lead by the Instincts - TaeKook

XVIII. fejezet - Dolor

----------- ♤ -----------

Meggondolatlanul cselekedtem megint. Nem, nem foghattam Taehyungra, hiszen én voltam a ludas. Akármennyire akartam kekeckedni, poénkodni, csak hülye tréfának indítani az egészet, nem ez sült ki belőle. Iszonyat felelőtlen voltam, s megint bajba sodortam magunkat, de leginkább magamat.

Foghattam volna a kék hajúra, hogy ő provokálta ki miután már én sem tartottam viccesnek, de szó sem volt erről. Ez csak az ok okozata lett, s nekem számolnom kellett a következményekkel.

Ahogy Namjoon fekete farmerjára néztem, melyen egy körülbelül tíz centimeter nagyságú vágás éktelenkedett, az jól mutatta a férfi felsértett lábat is. Lassan gyöngyöztek raja a vér cseppek, mire ijedten szívtam be a levegőt, s szemeim kitágultak. Nem mértem rá nézni, csak Hoseokra pillantottam, kinek tekintete ugyan olyan hökkent volt, s nem is törődött már a félig összepakolt fegyverekkel.

Tudtam mi lesz ennek a következménye, s annyira vissza akartam fordítani az időt, hogy meg se történjen mind ez, csak hagytuk volna abba, hogy aztán visszamenjünk, csak lepihennünk, de ezt is el kellett szúrnom. Nyilván nem bírtam az indulataimmal, s úgy éreztem, hogy a kék hajú hibája de hülye lettem volna rá fogni. Nem tehetett semmiről, csak úgy ki voltam rá éleződve, hogy pillanatok alatt pattant a húr, vagy betelt az a bizonyos pohár.

Hirtelen pattantam fel, s leporolva magam, elléptem a földön még mindig elterülőtől, ki csak halkan felnyögött, ahogy már nem volt rajta teljes súlyom, s ijedten néztem Namjoonra.

-Hy-hyung, figyelj... Én sajnálom, nem így akartuk. Én... -kezdtem volna, s kezeimet védekezően magam elé emeltem, ahogy arcára néztem. Olyan dühös és rideg volt tekintete, hogy torkomra égtek a szavak, s igazából nem is tudtam volna rendesen megszólalni. Haboztam, dadogtam akár egy elesett gyerek, ki a jól megérdemelt büntetésre vár, s valójában erről is volt szó. Tudtam, hogy nem kegyelmez.

-Mégis mit gondoltatok? Miért nem bírtok normális emberek módjára viselkedni? -sziszegte fogai között, s szemöldökét is ködösen húzta össze, hogy a düh fátylat vessen egész valójára. -Állj fel Taehyung. -tette hozzá olyan halkan, hogy alig volt észrevehető, de sajnos tisztán értettük.

Taehyung feltornászta magát, majd ugyan olyan halálra vált arccal állt meg, s kezeivel a megszakított kabátot levette magáról. Nem tudtam, hogy amiatt rázza ki a hideg, mert már hűvös volt a tetőn, vagy mert ugyan annyira tartott az idősebbről mint én.

-Hyung.. -kezdte volna, halkan, kicsit elmélyült hangon, ám félbe lett szakítva.

-Mégis mi nem világos? Nem ökörködni vagyunk itt, hanem komoly dolog miatt. -mondta, majd tett felénk egy magasztos lépést, mire mind a ketten mereven álltunk előtte, teljesen megszeppenve. -Nem megmondtam, hogy mindennek oka van? Hm? Te sem értesz a szóból Taehyung, minek szítod a tüzet ennél is jobban? -hangja mély volt, és erőteljes. Megrovó tekintete pedig úgy égette sajátjainkat, mintha szemeivel kővé akarna dermeszteni bennünket akárcsak a Medúza.