Lead by the Instincts - TaeKook

XXVI. fejezet - Lecito

_________♤_________

Nem tettem keresztbe a lábaimat, nem is igazán tudtam rendesen soha. Hosszúak voltak a csontok, és izmosak a combjaim ami miatt kényelmetlen volt egyiket a másikra fektetnem, hogy esztétikusan hassanak a végtagok ülés közben. Nem hát. Lomhán, keresztapás nagyterperszebe tartottam őket, s szemeimmel vagy a rozoga, vörös, virágmintás kanapé szövetét figyeltem, vagy az éppen fekete nadrágomból kikandikáló, apró cérna darabokat, melyek a térdemnél lévő szaggatás miatt meredtek a plafon felé.

A plafon melyen olyan undorító nagyságban éktelenkedett egy hatalmas penészfolt a csillár mellett, hogy azt hittem ránk szakad a felettünk levő panel lakás is. Nagyot sóhajtottam, majd kezeimet összefűzve magam előtt, hátradöntöttem a fejem, bár belegondoldtam, hogy jó ötlet-e, hiszen akár csótányok, vagy apró, gusztustalan atkák is simán telepedhettek volna a hajamba.

-Mégis mikor érkezik már meg? -pillantottam oldalra, hiszen Taehyung mellettem ült, csak talán kevésbé szenvedett. Persze, hiszen ő tudta ki fog jönni, mi fog történni, mit akar velem meg az ideg tépően -jelenleg- unalmas helyzettel kezdeni. Amint eljöttünk otthonról, egyből a belvároson keresztül jöttünk ide. Nem volt olyan hú de messze, de egy fájdalmas negyven percet biztosan csak gyaloglással töltöttünk. Megkérdeztem ugyan a kékséget, hogy van-e jogsija, és ha igen akkor miért nem kocsival megyünk, azonban válasza nem volt olyan kecsegtető: Hoseok nagyon meg fogja agyalni, ha bármelyik kocsinak a huzata, akár egy kicsit is koszos lesz. Szóval Taehyung foghatta erre, hogy unalmasan telt az a háromnegyed óra, amíg elértük a nyomornegyedet.

Nem, nem ugyanazt, ahol engem kapart össze a kékség bátya. Egy másik. Talán nem is volt olyan halk, olyan kietlen. Kicsit több ember lézengett az utcán, a legtöbbjük férfiak, vagy esetleg egy két drogtól szétaszott, saját mocskában fetrengő csöves. Sajnos nem éreztem sajnálatot senki iránt, főleg mert időm sem volt nagyon rá. Taehyung rohamos tempóban szedte a lábait előttem, nem is nagyon nézett hátra, amit furcsának tálaltam.

Elvégre nem hülye, simán leléphettem volna egy pillanat alatt, azonban nem akartam. Hogy megint az elemekkel játszak, meggondolatlanul? Többet soha.

Még az sem nagyon riasztott el, hogy konkrétan a szemünk előtt szedett szét két hapsi egy kisebb lányt. Bár lehet, hogy csak termetileg volt kicsi, hiszen nagyon is női hangokon sikoltozott, meg dobálta a ráncosan, selymes kezét, ahogy azt a kevés pénzt forgatta benne. Nem kellett itt nyomozónak lenni, a prostik pont az ilyen sikátorokba valók, hiszen a luxus kurvákat meg sem tudták közelíteni.

Jókor vagy jó helyen.

Rosszkor vagy rossz helyen.