Eltitkolt Érzelmek ✨

17. Rész

- Figyelj, mit szólnál, ha elszaladnék a boltba, vennék valami kaját, és addig te feltakaríthatnád a dolgokat.... meg rendet raknál? - ajánlottam fel neki az ötletemet.
- Felőlem menj, majd meglátom meddig jutok - nézett szét maga körül.

Az egész ház úszott a kupitól, csoda, ha délre végez vele. Lehet majd be kellene segítenem...
Felkaptam a sportcipőm, majd a sarkon lévő aprócska épület felé vettem az irányt.

Gyorsan bepakoltam pár kaját, illetve egy nagy doboz almalevet. Imádom az almalevet. Mindent felpakoltam a futószalagra, majd fizettem és pár perc múlva már a társasház lépcsőjén cipeltem a jól megtömött szatyraimat.

Ezzel elleszünk egy ideig – gondoltam elégedetten.

Dhio már nagyban videójátékozott a TV-n, amikor hazaértem, és bár nem volt valami hatalmas rend a lakásban, azért eléggé kitett magáért.

- Aztakurva, te mennyi mindent vettél? - nézett rám, majd a szatyromra felváltva. - Te most bevásároltál egész nyárra vagy mi? - nevetett.

- De vettem neked pisztáciát! - újságoltam boldogan. Dhio csak elmosolyodott.
- Amúgy Partikkal mizu van? Tudsz róla valamit? - kérdezte miközben a kontrollerét nyomkodta.
- Nem tudom, de felhívhatom - nyúltam a telefonomért.
- Hagyjad, biztos dolgozik. Inkább nem csinálsz nekünk valami kaját? - nézett fel rám reménykedve.
- Csinálhatok... - vontam vállat flegmán, de amint ránéztem Dhiora azonnal elmosolyodtam - de ne szokj hozzá. Tojásrántotta jó lesz?

Nagyjából 10 tojás fogyott el a végére és teljesen kajakómába kerültem. Rengeteget ettünk, de főleg Dhio. Mivel úgy éreztem, hogy szinte semmihez sincs erőm most ezért csak odakuporodtam a puha sötétszürke kanapé sarkába, majd egy pléddel nyakig betakarózva figyeltem a mellettem játszó Dhiot. Egy idő után pont úgy sütött be a nap, az ablakon keresztül, hogy az arcomat melegítette, így hamar be is csuktam a szememet. A játék halk hangján és Dhio néha-néha eleresztett káromkodásán kívül semmi sem zavart meg. Annyira nyugodt volt minden és békés, csak élveztem a pillanatot, mert már akkor volt egy megérzésem, hogy a közeljövőben nem sok ilyenben lesz részem. És milyen jól éreztem...

Hirtelen a telefonom zúgására riadtam fel, ami pont a párnám alól érkezett, így azonnal fel is ébresztett. Kómásan kinyitottam a szemeim, majd realizáltam, hogy Dhio is bealudt mellettem. A telefonomért nyúltam, hogy megnézzem ki írt. Mirától jött az üzenet Messengeren.

Na és ő vajon hogyan talált meg? Kicsit azért ijesztő...

„Szia, tudnánk beszélni?" – olvastam fel magamban

"Szia, persze, felhívhatlak?" - válaszoltam.

"Ne, inkább személyesen. Nem találkozunk?" - írta.

"De, persze, benne vagyok" - küldtem el az üzenetet azonnal. Nagyon izgatott lettem, hisz ahogy eddig is mondtam, nem nagyon ismerkedtem eddig senkivel, és megfogadtam, hogy idén nyáron ezen változtatni fogok.

"Akkor ebédeljünk együtt, mit szólsz? :) " - érkezett a válasz.

Átküldött valami Duna parti kis bisztrót és megbeszéltük, hogy ott találkozunk fél 1-kor. Ha minden igaz, akkor nincs messze gyalog és térképpel hamar oda is találok.

Gondoltam akkor átöltözök, szóval felpattantam a fotelből és a szobám felé vettem az irányt.

- Hát te? - hallottam meg a hátam mögül Dhio fáradt hangját. - Hová sietsz? - nézett rám nagyokat pislogva. Ilyenkor egyébként - amikor nem egy bunkó fasz - kifejezetten aranyos tud lenni.

- Képzeld, Mirával ebédelek! - meséltem neki lelkesen.
- Aha, hát felőlem - vont vállat - akkor csak magamnak rendelek pizzát - tette hozzá gúnyosan.

Látom nem nagyon hatotta meg Dhiot, de nem sokáig érdekelt, mert mindenképpen szerettem volna időben ott lenni, szóval gyorsan fel is kaptam magamra egy rövidebb farmert és egy fehér blúzt. Magamhoz kaptam a fekete kis táskám, majd a telefonomon közbe a címet kikeresve, el is indultam az étteremhez.