Eltitkolt Érzelmek ✨

23. Rész

- Amúgy te így nem dolgozol? - érdeklődtem egy esetleges beszélgetés reményében.
- Miért érdekel? - kérdezte meglepetten.
- Ja, hát csak úgy eszembe jutott - kortyoltam bele a kakaómba.
- Ha ennyire kíváncsi vagy, egy haverom dolgaiba segítek be néha... semmi érdekes - válaszolta unottan, de mégis úgy éreztem, mintha kicsit feszengene a kérdésemtől.
- Ilyen cégnél? - faggattam tovább.
- Cégnél? Persze, nyilván - mosolyodott el. - Na most viszont én kérdezek, - nézett rám - hol voltál tegnap este?
Kikerekedtek a szemeim, egyáltalán nem számítottam erre.
- Én... elmondtam, Miránál - dadogtam idegesen.

Azt hittem ezt a témát már lezártuk este.

- Múltkor még nem egy bárban voltatok? - nézett rám gyanakodva.
- Ja, de... egy bárban, csak... valamiért fel kellett mennünk hozzá - javítottam ki magam gyorsan.

Kicsit belekavarodtam a dolgokba, és sajnos ezt Dhio is elég hamar észrevette.

- Hát Lana te valami szörnyen hazudsz - nevette el magát - és komolyan megkért Mira, hogy ne mondd el nekünk?
- Mi, várj, ezt meg honnan tudod? - kérdeztem teljes sokkban.

Talán este mégis elmondtam volna neki? Nem arra emlékeznék...

- Olyan hangosan telefonáltál, hogy szerintem még a szomszédok is tudják, hogy Mira lefeküdt a Benivel - nevetett tovább, mintha csak valami teljesen hétköznapi dologról lenne szó.

Baszki, ha ez kiderül...

- Én... én nem tudtam, hogy itthon vagy, igazából akkor ébredtem fel - habogtam pánikba esve, de Dhio a szavamba vágott.
- Na nyugi, nem köplek be senkinek. Csak akartam, hogy tudd, hogy felesleges hazudnod nekem, úgyis megtudom az igazat - fordította komolyra a szót.
- Ja, hogy te meg sem lepődsz ezen? Mármint, hogy Mira meg Beni...
De Dhio csak a szemembe nézett és megcsóválta a fejét.
- Őszintén már nem. Nem vagyok annyira nagy barátságba az Álmossal, de szerintem ő is pontosan tudja mik mennek a háta mögött. Nem is értem, hogy nem lett még elege Mirából - vágott értetlen arcot - Mármint vágom, hogy ti most nagyon jóba vagytok, nem is azért mondom...
- Igazából két napja ismerem - javítottam ki Dhiot, de mintha a falnak mondtam volna, ő ugyanúgy mondta tovább a magáét.
- Állandóan a Beninél "alszik", közbe meg össze vissza hazudozik mindenkinek, hogy hova megy - forgatta a szemeit mérgesen.

Látszott, hogy tudná még folytatni a mondatát, de inkább beharapta a száját, hogy visszafogja magát.
Elképedve néztem magam elé... már az elején éreztem, hogy nem kerek valami Mirával.

- Én... nem is tudom mit mondjak. Ez... durva - zártam rövidre a mondatom.
- Igazából nem a mi dolgunk - vont vállat - de mostmár érted, miért akarja ennyire titkolni előlünk.

Nem szóltam semmit, csak bólintottam. Nem is igazán figyeltem már az utolsó mondatára, sokkal inkább a nyakában lógó ezüst láncot nézegettem. Olyan érdekesnek tűnt. Egy fekete karabinerrel volt összekapcsolva a két vége, egészen egyedivé téve a különös ékszert. Teljesen elmélyülten figyeltem, amiből végül a dohányzóasztalra letett telefonom csörgése zökkentett ki.

Biztos Mira az, hogy beszélt Benivel - gondoltam rögtön a legvalószínűbbre.

De mégsem. Egy ismeretlen szám volt az, pedig engem sosem keres senki. A szobámba siettem, otthagyva Dhiot, majd kíváncsian vettem fel a telefonom.
- Halooo, Lana? - szólt bele hangosan egy ismerős vékony hang - Emma vagyok, tudod a gimiből - tette hozzá vidáman.

Bár nem láthattam az arcát, le mertem volna fogadni, hogy fülig ért a szája.

- Emma...? - kérdeztem vissza kínosan. Valami szörnyű a névmemóriám.
- Tudod, feletted jártam a C-be - magyarázta lelkesen - ne mondd már, hogy nem emlékszel.
- Ja, Vári Emma? - kérdeztem bizonytalanul - nem veled voltam 9.-be biosz versenyen? - kezdtek derengeni az emlékek.
- Na, tudod te, bár az a biosz verseny pont nem rémlik. Na és hogy hogy pesten? - érdeklődött.
- Várj, mi? Miért hívtál? Honnan tudod egyáltalán a számom, meg hogy ide költöztem? - fakadtak ki belőlem a kérdések sorra.
- Uh, várj akkor inkább kezdem a legelején.
Szóval első sorban az egyetem miatt költöztem föl még tavaly, csak eddig kolis voltam, de ez most lényegtelen - hadarta Emma - Na, szóval tegnap pont hazamentem anyához pár napra Demecserre, és ő mesélte, hogy te is most költöztél fel - folytatta jókedvűen.
Fogalmam sincs mitől volt ennyire vidám, de hamar én is átvettem a hangulatát.

- Ihj, akkor már az egész falu tudja, mi? - feleltem nevetve.
- Persze, hogy tudja, erről beszél most mindenki, meg hogy te is biztos meg fogsz változni, mint az Edit lányai. Fuh, olyan pletykák mennek már most, ne tudd meg - kuncogott.
- Na, mint például? - kérdeztem kíváncsian.
- Hallottam egy olyat - kezdett bele - de ne nevess ki, komolyan így mondta szóról szóra a Kriszti, szóval, hogy ilyen rasztás, kitetovált gengszter rapperekkel élsz együtt, akik az unokatesód haverjai - röhögte el magát teljesen a mondata végére. - Mekkora baromság már. Kattantak ezek az öreg nénik, hogy ilyeneket találnak ki rólad.
- Gengszter rapperek? - nevettem én is.
- Tudod, ilyen szétvarrt kigyúrt állatok, meg ilyen lecsúszott drogos arcok - fejtette ki jobban.
- Igen vágom, de nem, nem ilyenek - vágtam teljesen értetlen fejet.
- Akkor jól sejtettem, hogy kamu - szólt elégedetten.
- Vagyis, hát tényleg rapperek... de nem az a régi fajta, hanem az autotuneos - vetettem be professzionális zenei tudásom - ja és rasztájuk is van néhányuknak, meg tetkóik - világosítottam fel Emmát.
- Akkor neked tényleg rapper az unokatesód? Azért ez elég nagy flex!
- Flex? Mármint amivel vágod a vasat? - kérdeztem vissza értetlenül.
- Neem, dehogy. Flex, mint felvágás. Nem hallottad még? - nevetett ki.
- Nem hiszem, de mostmár legalább ezt is tudom - feleltem, miközben kicsit idősnek éreztem magam... ami mondjuk elég érdekes így 17 évesen, pedig azt hittem vágom a mostani szlengeket.