Eltitkolt Érzelmek ✨

31. rész

Szinte egyik pillanatról a másikra repült el a teljes éjszaka, amikor is valami hihetetlenül idegesítő madárcsipogásra keltem, illetve arra, hogy borzasztó melegem van. De nem ám ilyen kis kedves, madárcsicsergés volt ez, mert legalább úgy tűnt mintha egy tucat madár ölné egymást az ablakom alatt. Miután nagynehezen sikerült kinyitnom a szemeimet, konstatáltam hogy tárva nyitva az ablakom, szóval ez azonnal meg is magyarázta az elviselhetetlen hőséget a szobámban.

Vajon hány óra lehet? - merült fel bennem a kérdés, majd a telefonom után kezdtem kutatni a szobámban, de sehol sem találtam.

Biztos az erkélyen hagytam - ugrottak be az emlékek a tegnap estéről, miközben a folyosóra botorkáltam álmosan.

Ha már tegnap este, vajon mi történt Álmossal? Hazavitte a taxi, vagy visszajött a srácokhoz amikor már aludtam? Bár nem sok esélyt adok neki, de mindenképp megkérdezem majd Patrikot.
Na és ha már Patrik, ő vajon hol lehet? - torpantam meg, az ajtaja előtt, de meglepetésemre üres volt az ágya.

Biztos elment itthonról.

Na és Dhio?

Lehet okosabb lenne először a telefonomat megkeresni, mert abból valószínűleg sok kérdésemre választ kaphatnék.
Ott is volt az ablakpárkányon, ahogy emlékeztem.
Azonnal az időre pillantottam, ami délután fél1-et mutatott. Kicsit lehet túlaludtam magamat, talán ezért is érzem magam ilyen kómásnak.
12 olvasatlan üzenetem érkezett, három Patrikról, a többi kilenc pedig meglepetésemre Emmától. Rögtön furcsálltam is, hogy Mira egy szót sem írt a tegnapiak után, de nem igazán törődtem vele különösebben, helyette inkább Patrik messenger ünezetét nyitottam meg.

Patrik:

"Szia"

"Beugrottam melóhelyre, pár órára, van egy kis elintéznivaló, de hamarosan érkezem"

"Reggeli nincs, de ha gondolod, hazaérek elugorhatunk valahova ebedelni, mit gondolsz?" - olvastam fel magamban Patrik üzenetét, miközben helyetfoglaltam a nappiban lévő kanapén.

Mivel ezt az üzenetet még 8:27-kor írta, így gondoltam nemsokára érkezik. Válaszképp visszaírtam egy sima ok-ot, az egyszerűség kedvéért, majd Emmától kapott instagram értesítésre nyomtam, amit még reggel fél7-kor írt.

Emma:

"Hali" 

"Tudnánk beszélni?"

"Mindegy, látom nem vagy elérhető de majd max reggel elolvasod, de ezt most muszáj leírnom neked"

"Szóval ugye én a Ricsinél aludtam, és.. történtek dolgok😅"

"Tudom még annyira nem vagyunk nagy barátnők, de jelen pillanatban Sayoko-n (tudod a cserediák szobatársam) kívül nem igazán vannak így rendes barátaim. Szóval remélem neked beszélhetek az ilyen dolgokról, és nem untatlak vele."

"Na de a Ricsire visszatérve, esetleg nem tudnál felhívni, ha ezt elolvasod? Jobb lenne ezt szóban megbeszélni."

"De csak ha nem untatlak a vele"

"Ja és ha hívsz, akkor itt hívj, mert ez ingyenes, tudod"

"Na nem írok többet, majd válaszolsz" - fejezte be rövidke monológját Emma, de még mielőtt bármit is válaszolhattam volna, hirtelen hangos csörtetést és dörömbölést hallottam meg a bejárati ajtó irányából.

Értetlenül álltam fel a kényelmes kanapéból, de időm se volt kinyitni az ajtót, mivel valaki már megtette helyettem.
Mira állt az ajtóban, vérben forgó szemekkel.
Utólag is kapna egyet a Patrik, amiért elfelejtette bezárni a lakást.
Alig jutott pár másodpercem realizálni, ki és miért jött, Mira azonnal beszélni is kezdett.

- Bazdmeg, te komolyan.. komolyan ennyit ért neked a bizalmam? Miért kellett ezt tenned? Éreztem én, hogy nem vagy valami megbízható, na de hogy ennyire? Képes voltál 4 nap ismerettség után elárulni, és tönkretenni... szinte mindent?!  - rivallt rám kezdés képpen.

Ez nem lesz egyszerű.. előre érzem.

- Én.. én nem akartam rosszat senkinek - próbáltam megszólalni, de szinte alig jött ki hang a torkomon.
- Mi az hogy nem akartál? Mit ártottam én neked, őszintén? Ha meg nem vagyok szimpatikus, akkor ne keresd a társaságom, sőt, ne is foglalkozz velem. Semmi közöd nem volt az én magánéletemhez, az pedig, hogy megosztottam veled egyst-mást, azt bizonyította, hogy rohadtuk megbíztam benned. Ahoz meg, hogy ítélkezz a dolgaim felett, végképp semmi jogod nem volt. Baszki.. miért kellett.. elbasznod MINDENT?! - rivallt rám könnyben úszó szemekkel.

Ezután nem szólt semmit, csak ott állt az ajtónkban, vörös és könnyes arcával, a válaszomra várva.
Egyszerűen meg sem tudtam szólalni. Egyszerre éreztem fájdalmat, csalódást és szomorúságot a szavaiban... és őszinte érzelmek voltak.. amiket sajnos meg tudtam érteni.

De mégis mit válaszolhatnék neki? Képtelen vagyok ilyen helyzetben kiállni az igazamért... azért az igazamért, ami talán nincs is. Ahj, miért kellett ezt tennem?

- Sajnálom Mira.. de nem tehettem mást - szólaltam meg végül. - Most lehet úgy érzed.. minden összetört, de hidd el így lesz a legjobb nektek... nem élhettél volna örökre hazugságban - tettem hozzá, miközben érztem, ahogy nekem is egy könnycsepp gördült végig az arcomon. Olyan volt, mintha a testemet a kanapéhoz láncoltoták volna. Mozdulni sem bírtam a félelemtől, pedig látszólag sokkal inkább szomorú volt Mira mint mérges rám.
- Lehet.. sőtt, több mint biztos, hogy ennek ki kellett derülnie de akkor sem tudom elhinni... hogy lehet ennyire rosszindulatú valaki, hogy az első adódó barátnőjét kapásból elárulja? Ezt azért tényleg nem néztem volna ki belőled.. De az a baj, hogy te kurvára nem tudod átérezni milyen is ez a helyzet. Fogalmad sincs milyen érzés egyszerre 2 embert szeretni.. borzasztó Lana, borzasztó, higgy nekem! - ordította - De neked még egy hajszálnyi sejtéjtésed sincs róla... - csóválta a fejét bosszúsan.
- De én akkor se lennék képes megcsalni valakit.. majd heteken-hónapokon keresztül hazudni neki, és játszani az ártatlant. Nekem ez nem menne, ehhez meg én nem vagyok elég szívtelen ezek szerint. Én nem bírtam volna nézni Álmost, ahogy boldog tudatlanságban él és szeret téged.. szinte már nekem fájt volna látni ezt, sajnálom. Jobban járt így, nélküled - szóltam, kicsit sem visszafogva magamat.
- Bármennyire is fáj, tudnod kell hol a határ, a te és mások dolgai között, és ahj, hiába mondom mostmár neked ezeket, mi? Aki ennyire rosszindulatú, az úgyse érti meg amiket most mondok, nincs igazam? - mosolyodott el gonoszan. De úgy, hogy meg a hideg is kirázott tőle.
- Mira, sajnálom.. én tényleg sajnálom. De egyszerűen nem bírom azt mondani, hogy megbántam amit tettem, sajnálom. És bármennyire próbálok együttérző lenni veled, ebben a történetben egyedül egy hibás van, az pedig te vagy - mondtam ki végül, egyenesen a szemébe nézve.