Eltitkolt Érzelmek ✨

14. Rész

Szóval igen, a kanapét befoglalta Dhio, Patrik ágyába meg azért mégse szeretnék aludni, mert mi van, ha hazajön. Maradt hát az én szobám... az a szoba, ahonnan nem rég jöttek ki Dhioék.
Nem sok választásom volt, szóval minden bátorságom összeszedve és nagy levegőt véve léptem be a szobámba, majd villámsebességgel nyitottam ki az ablakot, lerángattam az ágyneműhuzatot úgy ahogy van, majd a fürdőszobába vittem őket, és ledobtam a földre.
Itt szinte már minden levegőm elfogyott, szóval visszasiettem a szobámba, ami addigra kiszellőzött, és ismét levegőhöz jutottam. Igazából még életemben nem voltam ilyen helyzetben. Mivel barátnőim se nagyon, ezért barátom sem volt soha ezelőtt.

Életemben is csak egyszer csókolóztam, a kilencedikes gólyatáborban. Az egész osztályom felelsz vagy merszezett, és én sem akartam kimaradni belőle. De őszintén, egyáltalán nem volt jó élmény. Mivel semmilyen érzelmet nem társítottam a csókhoz, ezért nagyon furcsa volt... talán meg is bántam. Azt hittem így majd befogadnak maguk közé, de szerintem csak egy jót nevettek a hátam mögött.
Ezek közt a gondolatok közt csukódott végül álomra a szemem, és bár nem volt túl kényelmes a huzat nélküli matrac és takaró, de olyan fáradt voltam már, hogy gond nélkül elaludtam pár perc alatt.

Hirtelen hatalmas morajra kaptam fel a fejemet.
- Bazmeg a kurva... - halottam meg Dhio ideges hangját a nappaliból.
Mivel még félálomban voltam, próbáltam nem foglalkozni a dologgal és visszaaludni, de Dhio fel alá járkált a lakásban és csak úgy csapkodta a villanykapcsolókat és az ajtókat, mit sem törődve azzal, hogy itt vagyok.
Gondoltam, mostmár tényleg megpróbálok aludni, ezért a fal felé fordultam, ám ekkor közeli padlónyikorgást hallottam meg, majd nyílt az ajtó, rajta pedig a telefonja vakujával világító Dhio lépett be, méghozzá egy szál alsóban.

De hisz az előbb még volt rajta ruha, mi... mi történt, miért vette le? Miért jött a szobámba, és miért volt ilyen ideges? - fogalmazódnak meg bennem sorra a kérdések.

- Szia - köszönt fáradtan.
- Hát te? - ültem fel azonnal.
- Figyu, tudom, hogy kicsit paraszt voltam az előbb, és tényleg ne haragudj... de lehánytam a kanapét és... - nézett rám, mintha tudnom kellene a mondat befejezését. És sajnos volt is egy sejtésem. Viszont most teljesen más stílusban beszélt hozzám, mint amikor hazaértem. Sokkal finomabb és nyugodtabb volt a hangja... még akár aranyosnak is nevezhető.
- Mi... mit szeretnél? - ásítottam nagyot álmosan.
- Szóval, nem aludhatnék itt, veled? - nézett rám reménykedve Dhio. Látszott a szemében, hogy neki is elege van már mindenből és csak aludni szeretne valahol - Elvégre előtted ez az én szobám volt, és csak erről az egy estéről lenne szó - dörzsölte meg szemeit.

Ez az ő szobája volt?! Hát csoda, hogy egyben van az ágy.

Először nemet akartam mondani az este történtek után, de rájöttem, hogy talán nem kellene mindenkit egy beszélgetés alapján megítélni... ezesetben elítélni. Adni kell egy második esélyt, és lehet tök normális is tud lenni. Mindenkinek lehetnek szar napjai.

- Jó, nem bánom gyere. De ez az egy este...- sóhajtottam végül - és kérlek ne legyél ilyen mégegyszer... nem kell ezt tenned - suttogtam szinte alig hallhatóan, miközben magára húzta a takarót mellettem.
- Kösz - vetette oda, majd szinte azonnal be is aludt.

Erről ennyit, nesze neked második esély. - gondoltam magamban, majd szépen lassan én is újra álomba szenderültem.