Frissen vágott gyep és egy újépítésű kis fehér tarsasház fogadott. Nem lehetett benne olyan sok albérlet, talán 4-5 darab. De mindenképpen csinos kis épület volt, aminek az oldala ki volt rakva hamuszínű terméskővel. Szóval itt lakna Patrik.
Nagynehezen felcipeltem a 2 kis bőröndömet a 2. Emeletre, ahol Patrik lakása is volt, majd a kulcs fordult a zárba és nyílt is az ajtó. Hirtelen megtorpantam, szóval jobb félni, mint megijedni alapon inkább gyorsan rákérdeztem még valamire.
- A barátod ugye nincs most itt? - kérdeztem puhatolózva.
- Nincs. Szinte csak aludni jár haza. Főleg mostanában. Nagyon sok dolga van... leginkább lányokkal. - tette hozzá nevetve.Ezek szerint mégsem egy meleg párral fogok együtt lakni egész nyáron. - Állapítottam meg a helyzetet.
- Ohh értem. Hát ilyen ez... - igyekeztem nevetést színlelve valamit reagálni rá.
- Valószínűleg ma is valami hajnali 2-3 óra között fog beesni. Mindjárt írok neki, hogy ha jön legyen halk - vette elő a telefonját, majd pötyögött valamit és folytatta. - Nyugodtan érezd magad otthon, nézz körül.Így is tettem. A bejárattól közvetlen balra egy nappali nyílt elém, ami egybe volt kötve a kis konyhával és étkezővel. A dohányzó asztalon egy hamutál hevert telis-tele csikkekkel, illetve egy lila láng mintás öngyújtó.
Még ez is lila?
A kanapé tele volt hányva ruhákkal és minden szeméttel. Közelebb is mentem, hogy szemügyre vehessem.
- Itt alszik majd Dhio. - magyarázta. - Ilyen kihúzhatós, gondolom láttál már ilyet - tette hozzá gúnyos mosollyal.
A konyha is tiszta kupi volt, legszívesebben fogtam volna egy kukászsákot és rendet raktam volna a házban. Patrik egyre inkább emlékeztet apára... ő sem szeret elpakolni maga után.
- Jobbra van a fürdőszoba, a folyosó végén a vendégszoba. Ami mostmár a te szobád - igazított útba.
- Értem, akkor szerintem be is pakolok - válaszoltam, bár mintha a falnak mondtam volna, hisz ismét csak a telefonját nyomkodta.Meg is indultam a szobám felé, ami a lehető legtávolabb esett mindentől.
"A folyosó végén" - Pont ahogy Patrik is mondta.
Hófehér falak és sötét hajópadló fogadott. Szerencsére franciaágyat kaptam, aminek kifejezetten örültem, hisz van egy olyan érdekes szokásom, hogy előszeretettel legurulok az ágyakról. Kényelmesnek is tűnt szóval azonnal hanyatt is vetettem magam a puha takarók közé.
Az egész napos rohanás után, ez most kifejezetten jól esett.
Szerintem csak pár percig feküdhettem így de Patrik már ott is termett az ajtóban.
- Látom már meg is találtad a szobádat - nevetett, majd a konyha felé indult. Hirtelen összerezzentem, ahogy kizökkentett a mély relaxációmból szóval azonnal felpattantam és utána kiabáltam.
- Ne ijessz meg többet! - kiáltottam nevetve. Esküszöm megijedtem.
- Megyek a kfc-be, kérsz valamit? - kérdezte tudomást sem véve rólam.
- Ömm... ott mik vannak? - tettem fel a kérdést kissé kínosan. Még életemben nem ettem kfc-t.
- Mindegy, majd kitalálok neked valamit. Hamburgereket szereted?
- Asszem igen - válaszoltam.
- Rendben akkor kb 10 perc és érkezek, oké? - mondta, miközben hallottam ahogy az előszobában nyitja az ajtót.
- Okés, várlak. Szia! - köszöntem, majd becsukta az ajtót.Egyedül maradtam, szóval itt az ideje körülnézni.
Gyorsan lecsekkoltam a fürdőszobát, ami nem volt semmi extra, csak egy kis wc, egy csap és egy beépített zuhanyzó. Azért hagyjuk meg, elég modern volt.
Majd gondoltam Patrik szobájába is bekukkantok, ha már itt vagyok.Lehúzott redőnyök és ledcsíkok fogadtak. Egész kis hangulatosnak tűnt elsőre, majd megpillantottam a nyilván nem beágyazott fekete háttámlájú ágyat is, tele hányva ruhákkal. Mellette két kis üveg éjjeli szekrény hevert, az ablak felőlin pedig egy lila színű láva lámpa világított. Közelebb is mentem, hogy megnézzem mi is ez pontosan, hisz ilyet is csak filmekben láttam eddig, viszont elég rosszul tettem. Egyszer csak egy felbontott ezüst óvszeres papírba botlottam, közvetlen a lábam előtt...
Hát oké... - Suttogtam halkan, de nem igazán tudtam mit is gondoljak most.
Jobbnak láttam inkább visszamenni a szobámba és kipakolni a bőröndjeimből... és elfelejteni az előbb látottakat.
KAMU SEDANG MEMBACA
Eltitkolt Érzelmek ✨
Fiksi PenggemarFőhősünk Lana, a nyári szünet erejéig egy neki eddig ismeretlen unokatestvéréhez, Patrikhoz költözik, hogy megismerhesse a Budapesti életet. Időközben kiderül, hogy unokatesvére már viszonylag ismert rapperként dolgozik egy kiadónál, ezáltal Lana is...