Eltitkolt Érzelmek ✨

21. Rész

Már olyan hajnali egy körül járhatott az idő és mivel a többiek már rég hazamentek, ezért én is kezdtem egyre jobban kijózanodni és a fejfájásom is enyhült valamelyest, amikor is a részeg Mira és Beni észrevettek, majd váratlanul odajöttek hozzám, teljesen kipirosodva, széles mosollyal.

- Na, mi van már Lana, ne ücsörögj itt egész este, gyere táncolni - nyújtotta felém a kezét vidáman.
- Neem, jól el vagyok én itt - mosolyogtam vissza Mirára.
- Biztooos? - kérdezte, miközben Benivel már szinte egymás karjaiban táncoltak, és felhőtlen öröm ült ki az arcukra.

Eleinte csak nevettem rajtuk, és azon, hogy mennyire részegek, viszont egy váratlan pillanatban Beni közelebb lépett Mirához, majd hajába túrva hirtelen megcsókolta. Teljesen kikerekedtek a szemeim és szinte köpni-nyelni nem tudtam a látottaktól. Csak szótlanul ültem, és elképedve néztem, ahogy Mira Álmossal mit sem törődve húzza közelebb magához Benit.

- Srá... srácok - szóltam oda nekik, de valószínűleg meg sem hallották a hangos zenétől.
Nem úgy tűnt, mint akiket annyira érdekelne bármi is egymáson kívül, sőt, a következő pillanatban Mira már a fotelben ült, méghozzá Beni ölében. Itt jöttem rá arra, hogy nekem most nagyon gyorsan el kell tűnnöm innen, hacsak nem akarom végig nézni, amit ezek itt részegen leművelnek.

Azonnal felkeltem és óriásit szédültem, de próbáltam a lehető leggyorsabban magamhoz kapni a telefonomat a kanapé széléről, majd szinte fénysebességgel surrantam ki a bejárati ajtón, egyenesen a lépcsőházba, majd az éjszakai Budapest végtelennek tűnő rengetegébe.

Már nyúltam volna a táskámért, amikor is realizáltam, hogy véletlen azt is fent hagytam Beniéknél és még csak taxit sem tudok hívni, a pénztárcám hiányában. Így viszont kénytelen voltam gyalog hazaindulni. Zsebemből előkotortam a telefonomat és megláttam, hogy érkezett 4 nemfogadott hívásom Patriktól... baszki.

Nem úgy volt, hogy ma Gabiéknál alszik?
És mivel egy szóval sem említettem neki semmit az estéről, ezért most valószínűleg nagyon mérges lesz rám... - gondoltam magamban.

Legszívesebben azonnal felhívtam volna, hogy megmagyarázzam a dolgokat, még mielőtt szemtől szemben állnék vele, de ekkor konstatáltam, hogy kemény 6%-on vagyok, és csoda, ha hazáig kibírja, főleg, hogy muszáj lesz használnom a térképet. Nem sokáig idegeskedtem ezen, inkább csak elfogadtam magamban, hogy hát "ez van, ezt kell szeretni", szóval haza is indultam.

Útközben szerencsére volt egy viszonylag hosszú, egyenes útszakasz, szóval jutott egy kis időm végiggondolni, hogy mégis mit fogok hazudni Patriknak: hol sétálgattam egyedül az éjszaka közepén?

Egyébként valami borzasztó feelingesek voltak az éjszakai utcák, azt leszámítva, hogy úgy 3 km után már alig éreztem a lábaimat, és hatalmas megkönnyebbülés volt, amikor végre valahára az utcánkba érkeztem. Rögtön felismertem a sarkon lévő kisboltot és a telefonom is ekkor merült le, de szerencsére innen már tudtam az utat.

Felsiettem a hideg és sötét lépcsőházban, ahol valamiért még a mozgásérzékelő lámpák sem akarták, hogy lássak is valamit az éjszakában.
Nagylevegőt vettem, majd bekopogtam.

Meglepetésemre Dhio nyitott ajtót, és meglepetten nézett rám, majd mért végig. Egyikőnk se szólt semmit, Dhio csak némán beengedett a lakásba, és bezárta mögöttem az ajtót.
- Mégis hol a francba voltál? - szólalt meg Patrik idegesen Dhio háta mögül.
- Sziasztok - köszöntem halkan, majd szédülve a kanapé felé cammogtam - szerintem én most ledőlök egy kicsit - huppantam le a sötétszürke párnák közé.
- Lana, hol voltál? - kérdezte meg újból.

Dhio nem szólt semmit, csak a lakáskulcsot a zsebébe csúsztatta, majd leült a kanapé melletti kis szürke fotelba. Szerintem őt még az sem érdekelné, ha egy egész hétre eltűnnék.

- Én csak... sétáltam egyet - vontam vállat fáradtan.
- Hajnali 1-kor? Egyedül? - nézett rám szúrós szemekkel - pláne, hogy fel se vetted a telefonod... - tette hozzá.
- Hát én csak... - akadt el a szavam - eltévedtem... a telefonom meg lemerült. Nem kell túlreagálni, itt vagyok, nincs semmi bajom - dadogtam.
- De normális vagy Lana, hát ki tudja milyen idióta, drogos állatok mászkálnak kint ilyenkor... akármit is csinálhatnak veled - borult ki.
- Miért, nem ilyenekkel élek együtt? - néztem gúnyosan Dhio-ra, aki csak kívülállóként hallgatta az eseményeket. Konkrétan már csak a popcorn hiányzott a kezéből.
- Ez nem vicces, - válaszolt Patrik - apád konkrétan megöl engem, ha bármi bajod esik.
- Jó na, akkor nem lesz ilyen többeeet. Ne haraguuudj - néztem rá bociszemekkel.
- Te ittál? - szólalt meg Dhio röhögve.
- Nem, dehogy - vágtam rá azonnal.
- Aha, persze... úgy ki vagy pirosodva - mosolyodott el, de Patrik a szavába vágott:
- Na, de ki vele, merre jártál?
- Hát lehet, hogy benéztem valahova... egy bárba - hazudtam, olyan rezzenéstelen arccal, hogy abban a pillanatban szerintem még én magam is elhittem.
- Egyedül?
- Jaaaa, nem... Mirával - mondtam ki végül az "igazságot", remélve, hogy nem kérdez többet.
- Jaa, hogy a Mirával! - ismételte el a mondatom kicsit gyanakodva - de figyelj, nem kell ilyeneket letagadni Lana. Bulizni mindenki jár... de azért legközelebb szólj, ha mész valahova - magyarázta.
- Jó, így lesz - bólogattam.
- Na viszont én szerintem megyek aludni, szóval jóéjt nektek - nézett ránk, majd a szobája felé vette az irányt és magára csukta az ajtót.

Amint ezt megtette, hatalmas kő esett le a szívemről.
Dhiora pillantottam, akinek a tekintetéből azonnal lejött, hogy érzi, hogy valamit titkolok... de inkább nem szólt semmit.

- Lekapcsolnád a lámpát? - nézett rám, majd a villanykapcsolóra.
- Ja, persze, máris. - kaptam fel a fejem. - Akkor viszont jóéjt - köszöntem én is és a szobám felé vettem az irányt.