Eltitkolt Érzelmek ✨

9. Rész

Éreztem, hogy megkönnyebbül az ölelésemtől, majd hátralépett és nagy levegőt vett.

- Biztos meg leszel? - kérdeztem óvatosan.
- Persze, meg - szipogott. - Jól vagyok.
- Nekem nagyon nem úgy tűnik. Tudom, nem ismerjük egymást, de ha úgy érzed úgy könnyebb... nyugodtan beszélhetünk - tettem a kezem a vállára.
- Nem szeretnék panaszkodni neked. Se senkinek. Én életem, nekem kell megoldanom - nyelt nagyot.
- Akkor beszélgessünk másról. Aztán ha úgy érzed, elmesélheted mi bánt. Oké? - kérdeztem halkan.
- Rendben - suttogta remegő hangon, majd egy zsepivel óvatosan megtörölte kisírt szemeit.
- Akkor mutatkozzunk be - javasoltam. Mira csak bólintott, - kezdek én, jó? Lanának hívnak, 17 éves vagyok és Patrik unokatestvére - kezdtem bele ezredszer is.
- Patrik az unokatesód? Hogy hogy még nem láttalak erre? - kérdezte meglepetten.
- Demecseren lakok... nem nagy város, jó messze innen. Még kiskoromban találkoztam gyakran Patrikkal, azóta nem is hallottam róla. Most viszont itt leszek, egész nyáron.
- Együtt fogsz lakni Dhioval meg Patrikkal? - nevetett mostmár kicsit felszabadultabban. Hát figyelj, sok sikert hozzájuk! Nem a két legegyszerűbb srácot fogtad ki, az biztos.
- Hát az tuti. Olyan furák - nevettem mosolyogva.
- Ez az első napod velük? - kérdezte.
- Igen.
- Akkor még csak nem is beszéltél a barátaival, mi? - mosolygott - tiszta hülyék. De imádom őket.
- És akkor ti... most együtt vagytok...? - próbáltam óvatosan érinteni a témát, hátha tudnék segíteni.
- Álmival... igen. Vagy is hát... nem tudom. Már nem sokáig szerintem - nyelt nagyot.
- Na, ne mondj ilyet. Biztos megoldódik majd, mint minden - nyugtattam.
- Nem tudom... Már pár hete elég sokat veszekszünk. Sokszor eltér a véleményünk bizonyos dolgokban... és mostanság már meg sem beszéljük a dolgokat, mint régen. Csak ráhagyjuk egymásra. Kicsit mintha elidegenedtünk volna az elmúlt időben - mesélte szomorúan.
- Min veszekedtek...? Ha tudhatom persze - tettem hozzá. Igyekszek nagyon óvatosan kérdezni bármit is. Nagyon látszik rajta, hogy most teljesen össze van törve. Annyira szeretnék segíteni, de fogalmam sincs mit tehetnék, hisz nem ismerem őket...
- Hát mostanában szinte mindenen... De régebben mindig későn ért haza és ezért... Sokszor azt mondta csak felvesz egy zenét, de másnap reggel állított be tiszta másnaposan. Aztán sokszor már el sem mondta, hogy elmegy otthonról. Én meg nyilván számon kertem... Kezd megfakulni ez az egész. Már egyikőnk sem bízik a másikban, lehet ideje lenne véget vetni ennek - mondta halkan Mira.
- Akkor már el is határoztad, hogy kész, vége?
- Nem... pont ez a baj. Én még most is nagyon szeretem Álmost... és tudom, hogy nincs kapcsolat problémák nélkül. És azt is, hogy ezeket meg kell próbálni megoldani... viszont ehhez mindketten kellünk. És pont ezt nem érzem mostanában.
- Hát én nem is tudom mit mondjak most... nem szeretnék és nem is tudnék bármiféle tanácsot adni neked... de őszintén remélem, hogy meg fog oldódni minden konfliktusotok. És hogy minden úgy fog alakulni, ahogyan annak kell.
- Én is... csak tudod úgy félek... hogy nem úgy fognak történni a dolgok, ahogy mi... pontosabban én elterveztem - nézett rám ismét csak könnybe lábadt szemekkel Mira.
- Előbb-utóbb úgy is kiderül mi a helyes út... és lehet neked kell majd pontot rakni a végére... de erősnek kell lenned, bármi is történik - öleltem meg újból.
- Hát... köszönöm, hogy meghallgattál - mosolygott megkönnyebbülten.
- Én köszönöm, hogy megosztottad ezt velem. Ugye, hogy mostmár könnyebb, hogy elmondhattad valakinek?
- Tényleg az. De figyelj, szerintem én hazamegyek most... viszont te nyugodtan menj vissza a srácokhoz és érezd jól magad. Nem szeretném elrontani a te estédet is az én problémáimmal. Meg amúgy tényleg jófejek, még Álmos is, ha iszik pár felest.
- De te biztos jól leszel? Hisz az előbb még itt sírtál... - néztem rá zavarodottan.
- Persze, biztos. Gyorsan változik a hangulatom, majd hozzászoksz - nevetett, mintha semmi sem történt volna.
- Hát oké... de akkor még majd beszélünk még, ugye? - kérdeztem bizakodóan.
- Persze, elvégre egész nyáron itt leszel. Nyugodtan szólhatsz nekem, ha bármi van. Segítek - mosolygott, majd gyorsan összeszedte a cuccait és kisietett a mosdóból.

Ismét csak egyedül maradtam... szóval jobbnak láttam tényleg visszamenni a srácokhoz.