Eltitkolt Érzelmek ✨

27. Rész

Másodpercekig csak tátott szájjal néztem rá, majd zavaromban kicsit én is elmosolyodtam, de szemforgatva inkább ráhagytam a dolgot.

Kisvártatva kopogást hallottunk meg a bejárati ajtó irányából.
- Biztos Patrik az - állapítottam meg hangosan.
- Kinyitod? - kérdezte Dhio.
- Persze - keltem fel a kanapéról, majd az ajtóhoz sietve, ki is nyitottam azt.

Nem várt nagy meglepetés, valóban Patrik érkezett haza.

- Szia! - öleltem meg.
- Sziasztok! - köszönt mosolyogva - Na, Lana, képzeld azt találták ki a Gabiék, hogy este beülnénk mozizni a városba - foglalt helyet Patrik a nappaliban lévő fotelben - valami akció filmet akarnak megnézni - tette hozzá.
- Igen..? - kérdeztem.
- Lényeg a lényeg, felajánlottam nekik, hogy jöhetnél te is, ha gondolod - nézett rám bizakodva - meg persze Dhio.
- Hát tesó, nekem ma biztos nem jó - rázta meg a fejét egyértelműen.
- Miért, hova mész? - érdeklődtem meglepetten. Eddig nem úgy nézett ki, mint akinek komoly tervei lennének az estére.
- El - söpörte félre kezével az egyik szemébe lógó kósza tincset.
- Na de Lana, te tudnál jönni akkor? - tért rám vissza Patrik.
- Ja.. igen, persze - bólintottam - benne vagyok.
- Remek, akkor majd azért kezdj el készülődni. Fél 6-kor indulunk, van még fél órád - fonta karba a kezét.
- Jó... viszont, figyelj - kezdtem bele.
- Hm? - kapta fel a fejét Patrik.
- Nem hívhatnám el az egyik baránőmet is? Ő is itt lakik, és lehet, hogy ráérne - néztem rá reménykedve. - meg akkor nem lennék egyedül lány.
- Barátnőd? Te ismersz innen embereket rajtunk kívül? De ugye nem a Mirát...
- Nem, nem, dehogy - vágtam rá azonnal - Emma, egy régi ismerősöm, fogalmazzunk így. Ő is Pesti, még a gimiből ismerem.
- Erről lehet inkább a Gaibiékat kellene megkérdezned, de szerintem nem zavarná őket - felelte Patrik.
- Rendben, akkor megkérdezem Emmát - nyúltam a telefonomért, mindeközben pedig a szemem sarkából figyeltem, hogy Dhio felöltözik, majd mire észbe kaptam volna, már az ajtóban állt.
- Majd holnap jövök, valamikor - zárta rövidre, majd egy lakáskulcsot felkapva, magára is csukta az ajtót.

- Ő mindig ilyen...? - néztem kérdően Patrikra.
- Milyen? - ráncolta össze a szemöldökét.
- Hát... hogy így spontán eltűnik... csak úgy, minden magyarázat nélkül - fejtettem ki. - Hova megy ilyenkor?
- Az az ő dolga szerintem - vont vállat - de leginkább a barátaihoz, vagy lányokhoz. Nem szoktam ilyenekkel zaklatni, majd ha el akarja, elmondja. Szerintem el tudja már dönteni magának, hogy mit szeretne - felelte talán egy kicsit túl komolyra fordítva a szót.
- I... igen, nyilván... nem is azért kérdeztem - dadogtam - csak... mindegy, akkor felhívom Emmát - váltottam témát.
Patrik csak biccentett, majd a fürdőszobába indult, nyilvánvalóan ő is készülődni.

Gyorsan kikerestem Emmát a híváslistámba, majd megcsörgettem.
- Halo? - szólt bele Emma bizonytalanul.
- Sziaa, Lana vagyok - köszöntem vidáman.
- Jaa, Lana! Bocsi, csak még nem mentettelek el a névjegyekbe - magyarázkodott - na, de mi az, történt valami?
- Igazából, csak kérdezni szeretnék valamit, ha nem zavarlak...
- Dehogy zavarsz, jó is, hogy hívtál, majd megöl az unalom - sóhajtott nagyot.
- Szóval az unokatestvéremék, tudod a Patrikék, kitalálták, hogy este fele beülnénk mozizni, és a kérdés, hogy lenne-e kedved jönni velünk. - vázoltam fel neki a tervet.
- Mármint... a Patrikkal és a barátaival? Azokkal a barátaival? - kérdezett vissza döbbenten.
- Igen... velük - biccentettem mosolyogva.
- Najó, naná, hogy megyek - vágta rá izgatottan.
- De semmi komoly Emma... csak mozizunk - csitítottam, de nem valami nagy sikerrel.
- Mikorra legyek kész? - tért rögtön a lényegre.
- Hát mi olyan fél 6-kor indulunk, de majd mindjárt megkérdezem Patrikot a részletekről. Én se tudok valami sokat arról, mit terveznek az estére.
- Rendben, persze, akkor elkezdek készülődni, majd írj! - tette le a telefont.

Mivel már kevesebb mint fél órám volt hátra, kapkodva kezdtem keresgélni a szekrényemben, valamiféle válalható ruha reményében. Kint még mindig 30 fok volt, szóval bármennyire is akartam, nem vehettem fel hosszú farmert.

Mire megfésülködtem és fogatmostam, Patrik már az ajtóban türelmetlenkedett.
- Nem arról volt szó, hogy te nem készülődsz órákon át, picilány? - bosszankodott, a cipőjét húzva.
- Jó, de a múltkor nem kellett annyit variálni... - magyarázkodtam.
- Mindegy is, indulhatunk? - vette ki zsebéből a kocsikulcsot.
- Igen - bólintottam. - Amúgy leírtam Emmának a dolgokat, amiket mondtál... hogy hova menjen meg mikor... - beszéltem halkan Patrikhoz, miközben lefele siettünk, a hatalmas visszhangzó lépcsőházban.
- Nagyszerű - felelte unottan. - Egyébként gondoltam inkább most szólok, hogy a mozi után majd jönnek még ide a srácok... szóval így készülj.
- Öhm... tényleg? - nevettem kínosan, miközben magamra csuktam a kocsiajtót.
- Tényleg - indította be a motort.