Az a bizonyos nyár

29. rész

Az úszás után visszamentünk az apartmanba, mert már mindenki elfáradt. Mikor beértem a lányokkal közös szobába, meglepően vettem észre, hogy mindenki ott van nálunk. Mivel a sós víz már rászáradt a bőrömre, ami eléggé viszketett, gondoltam, hogy megindulok fürdeni. Sarah és Dina felé pillantottam, akikkel hasonlóak voltak a szándékaink, ezért úgy néztünk egymásra, mint a cowboy-os filmekben az ellenségek.

- Tudjátok mit jelent? - Kérdezte Sarah komolyan. - Kő-papír-olló - mondta ki, mire mindhárman harcra készek voltunk. Magabiztosan mutattam papírt, de látva, hogy Dina is azt mutatott, a vörös hajú pedig ollót, lelkesedés alábbhagyott. A második fordulóban természetesen vesztettem Dina ellen, így utolsóként igénybe véve a fürdőszoba nyújtotta szolgáltatásokat.

- Ugye tudjátok, hogy amíg ezzel elvoltatok, már simán végzett volna valaki? - Nézett végig rajtunk Alex.

- Meg amúgy is - szólalt meg Oli - mi úgyis csak később megyünk. Miért nem fürdik valaki nálunk?

- Vagy nálunk? - nézett sandán rám, kaján vigyorral az arcán Wins, amire a bátyám egy halálos pillantást vetett felé.

- Tulajdonképpen ez nem is hülye ötlet - rántotta meg a vállát Sarah. - Majd én megyek Oliékhoz.

- Megmutatom hol van - kacsintott rá a bátyám, mire a társaság többi tagja megrökönyödve nézte az ajtón kisétáló két személyt. Dina természetesen befoglalta a mi fürdőnket, így engem a fiúkkal hagyott. Néhány perc múlva Dina lépett ki a fürdő ajtajából.

- Máris készen vagy? - Néztem rá hitetlenkedve, de már indultam is át a szobámba, hogy összeszedjem a cuccaimat.

- Mész fürdeni? - Nézett fel telefonjából az ágyamban fekvő Wins kaján vigyorral az arcán. Közelebb hajoltam hozzá és megcsókoltam:

- Nincs kedved jönni? - súgtam a fülébe, mire a fiú arckifejezése megváltozott és egyik pillanatról a másikra ugrott fel és jött utánam. Mikor kiléptem Sarah és Dina szobájába, nagy meglepetésemre nem a fiúkat, sőt még nem is a szoba lakóit, hanem Kingát pillantottam meg, aki meglátva összekulcsolt kezeinket "o" alakba formálta a száját.

- Ti...? - Nézett ránk zavartan.

- Légyszi ne szólj anyáéknak - kérleltük Winsszel.

- Rendben - legyintett, majd tovább keresett valamit Dina cuccai között.

- Köszi, te vagy a legjobb! - Öleltem meg hálásan majd gyorsan beoldalaztunk a fürdőszobába.

- Hát ez... - Kezdte Wins, de nem folytatta, mert nem talált rá megfelelő szót.

- Ciki volt - nevettem el magam.

- Nagyon - értett egyet, majd magához húzott. Egyszer a fenekem alá nyúlt és felvett, én pedig dereka köré csavartam a lábaimat. Egy mozdulattal bezárta az ajtót, és a kőpultra tett át, miközben akaratosan a világoskék csempéhez nyomott és mohón kezdett el csókolni. Szenvedélyesen túrtam egyik kezemmel a hajába, a másikkal a vállába méllyesztettem a körmeim, mire felmordult. Egy pillanatra eltávolodtunk egymástól, amíg levette rólam a fehér haspólót. A nyakamra tért át, belőlem pedig egyre hevesebb reakciót váltott ki. Néhány perc elteltével már csak a bikinim volt rajtam, amit a strandolás után lusta voltam áthúzni, és rajta is csak fürdőruha volt. A fekete bikinifelsőm csomójával játszott és kérdőn meredt rám, egy nagy mosollyal bólintottam, mire a kis anyag a padlóra esett.

Tíz perc múlva már a zuhanyzóban álltunk, mikor lépteket hallottam. Szinte biztos voltam benne, hogy Dina vagy Sarah az, egészen addig, amíg kopogást nem hallottam.

- Lili, szívem - hallottam anya csilingelő hangját - indulnánk vacsorázni, siess!

- Rendben, anya. - Mondtam elég gyenge hangon, szinte zihálva.

- Nem láttad Winstont? Zoliék keresik - beszélt még mindig az ajtón túlról.

- Nem anya, biztos ő is fürdik - néztem fel az említettre - ismered, mindig vagy tízezer év alatt készül el.

- Lent várunk - mondta, majd a léptek egyre távolodtak tőlünk, amíg semmivé nem lettek.

- Szóval tízezer év, mi? - Húzta fel a szemöldökét.

- Mert talán nem? - Léptem hozzá közelebb, miközben beharaptam az alsó ajkam.

- Adok én neked olyan tízezer évet - suttogta a fülembe, miközben végigsimított testemen.

- Most nem lehet - néztem rá komolyan. - Te is hallottad az előbb anyámat, már várnak minket. - Mondtam neki, majd megfordultam és öltözni mentem. Mikor kész lettem lementem a földszintre, mivel sejtettem, hogy már mindenki ott van. Nem is tévedtem, rajtam kívül az egész társaság ott állt és türelmetlen tekintetükkel bombáztak.

- Na végre - szólalt meg Dina fennhangon. Nem szóltam semmit, csak követtem a többieket az udvarra, mikor egy kezet éreztem a vállamon.

- Vagy tízezer év volt mire végeztél - súgta a fülembe, mire engem egész testemben kirázott a hideg. Mivel egy kis faluban volt a szállásunk, tíz perc gyaloglás után beértünk a központban lévő étterembe. Az egész jobban hasonlított egy elhagyatott templomhoz, mint egy olyan helyre, ahová emberek enni járnak, de a maga középkori fura lényében nagyon is hangulatos hely volt. A falakat talán még a második világháború alatt mázolhatták fehérre, a mozaikos ablakokat talán még hamarabb szerezhették be, míg a két méterenként előforduló feszületeket és a szenteket ábrázoló szobrokat és képeket valószínűleg a néhány kilométerre lévő kolostortól kapták meg, miután ők vettek jobbakat.

A sötétbarna asztalok között mentünk, amiket egytől egyig fehér-kék kockás terítő díszített. Persze mint minden helyen, itt is mi foglaltuk be a legnagyobb, tizenkét fős asztalt. Az asztal szélén Zoli, Alex és a velük szemben ülő Ben beszélgettek valamiről, a vörös mellett nővére ült, aki a vele szemben elhelyezkedő anyja kioktatását hallgatta már vagy húsz perce, míg a mellette lévő Dina vihogott rajta. Mary mellett Kinga és apa ültek, akik Olivért kérdezgették a továbbtanulási céljairól (amik nem is léteznek szinte). A bátyám mellé ültem, a végig mögöttem koslató Wins pedig az asztal szélére került, anyával szemben.

- Nem rövid ez a szoknya egy kicsit, Lili? - Kötött belém anya, miközben ültem le. - Belehalnál ha egyszer nem lenne ki mindened a ruhádból?

- Nem anya, igazad van - hagytam rá a dolgot, mert nem akartam elrontani a hangulatot.

- De tényleg, ilyen ruhákat húzol fel, ráadásul még nem is áll jól neked

- Hagyd már anya, nem is olyan rövid az a ruha - kelt Oli a védelmemre. - Ne piszkáld már folyamatosan.

- Persze, hogy ezt mondod, mert a húgod - legyintett. - De például Winston te mit szólsz ehhez a ruhához? - Emelte rá tekintetét a mellettem ülő fiúra, nekem pedig egy pillanatra megállt a szívem.

- Nem is tudom - nézett felváltva anyára és rám, de kezét óvatosan combomra vezette vigyázva, hogy senki nem vegye észre. - Szerintem Lilin minden jól áll - kacsintott rám, mire a bátyám felnézett a telefonjából és elkerekedett szemekkel várta, anya vajon hogyan folytatja ezután a zrikálásomat, de mindenki legnagyobb meglepetésére egy szemforgatással elintézte. Anyával összességében véve nincs rossz kapcsolatunk, sőt , mindenben segít amiben csak tud, de nem tudok vele sok mindent megbeszélni, valószínűleg azért, mert mindenbe beleköt amit csinálok, én pedig néha nagyon besokallok ettől a hozzáállásától és órákig kiabálunk egymással, amíg apa vagy Oli le nem állít minket.

Ezután elég fagyos lett a hangulat, most az egyszer nem nekem köszönhetően, amiért egy kicsit büszke voltam magamra, de rosszul is éreztem magam, hogy ilyen kínosra sikeredett ez is.