Az a bizonyos nyár

11. rész

Következő nap bulit szerveztünk, több okból kifolyólag:

1. Halálosan unatkoztunk az utóbbi három napban.

2. A szüleink elutaztak.

Kilenc óra tájban kezdtek az emberek megjönni, fele természetesen már akkor ismeretlen volt.

- Liliiiiii - jött oda hozzám Márk, Oli osztálytársa, akit látva messziről ki lehetett szúrni, hogy az alapozáson már túl volt - mizuka van a kedvenc barátosnémmal? - Nem hagyta, hogy válaszoljak, máris folytatta - Ő a haverom, Ádám - mutatott egy világosszőke hajú srácra. Udvirasan biccentettem, mire a fiú egy igazi százwattos mosoly kíséretében intett egyet.

- Iszunk valamit? - Nézett rám a szőkeség. Válaszul csak bólintottam, majd a konyha felé indultam. Iszogatni kezdtünk, majd egy kisebb képszakadás után már a udvaron voltunk, én pedig a fiú ölében ültem. Mikor körbenéztem egy ismerős arcot sem véltem felfedezni. Gondoltam megkeresek valakit, de a szőkeség megfogta a karomat és visszarántott az ölébe. Elkezdte simogatni a hátamat, aztán a hajamba túrt bele. - Hova ilyen sietősen? Ilyen korán elmennél? - Nem tudtam szabadulni szorításából, mintha elhagyott volna az erőm. Vadul kezdett csókolni, keze pedig a felsőm alatt volt. Szememből egy könnycsepp csordult, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve beléharaptam. Nem kicsit. Meglepetésében egy pillanatra leblokkolt, én pedig ezt az alkalmat kihasználva futottam be a biztonságot jelentő házba.

- Mi történt, baj van? - Fogta el valaki a karom pontosan ott, ahol az előbb az az állat megszorított. Érintésére felszisszentem, majd felnéztem könnyáztatta szemeimmel a méregzöld szempárra, amiben aggodalom tükröződött vissza. Nem mondtam semmit, csak hozzábújtam, és zokogni kezdtem. - Mi történt, ki tette ezt? - Már nem csak aggodalom, féltés, harag is megcsillant a szemében. Elmondtam, hogy ki volt az. Wins gyengéden maga előtt tolva kivezetett az udvarig. Mikor megláttam bólintottam felé, hogy ő volt az, mire Wins határozott léptekkel közeledett felé. - Ádám?

- Az vagyok, ki kérdezi? - Húzta ki magát, mire Winston behúzott neki egyet, hogy a már illuminált állapotban lévő fiú a földre esett.

- Ha még egyszer hozzáérsz, nem úszod meg ennyivel - hagyta ott a fetrengő szőkét.

- Még soha nem láttalak verekedni - mondtam nevetve.

- Egyszer mindent el kell kezdeni nem - vonta meg a vállát. - Nem megyünk fel? - Nézett le rám. Pontosan tudtam, hogy ebben a kérdésben nem volt semmi hátsó szándék, ezért is bólintottam hezitálás nélkül. A szobámba belépve senkit nem találtunk, ezért le is ültünk a padlóra. - Szeretnél beszélni róla? - simította meg a vállamat.

- Elkezdtünk iszogatni, majd egyszer csak azon kaptam magam, hogy kint az udvarban az ölében ülök. Fel akartam kelni, megkeresni titeket, de megszorította a karom és nem hagyott szabadulni - megint sírni kezdtem, mire Wins ölébe húzott. - Ekkor már a felsőm alá is benyúlt és azt éreztem, megint nem kapok levegőt... - Éreztem, hogy a fiú arcvonásai megkeményedtek, és egy pillanatra talán kedve lett volna megint behúzni a fiúnak.

- Nagyon fáj? - Nézett le karomra, mire válaszként csak bólintottam. Szájához emelte, majd végigpuszilta a piros és sötétlila részt. Ahol ajka bőrömhöz ért libabőrös lettem, és kirázott a hideg. - Szeretem, hogy ilyen reakciót tudok elérni nálad - mondta félmosollyal a száján. Valószínüleg csak az alkohol hatása miatt, de hirtelen ötlettől vezérelve megcsókoltam. Nem volt hosszú, inkább csak jelzésértékű. A fiú annyira meglepődött a cselekedetben, hogy egy pillanatra lefagyott, de aztán gyorsan kapcsolva ajkait az enyémhez tapasztotta. Finoman, lágyan csókolt, cseppet sem követekőzően vagy akaratosan. Gyorsítva a tempón, nyelvemmel bebocsátást kértem, amit meg is adott, sőt örömmel fogadta. A következő pillanatban már az ágy felé vettük az irányt, de természetesen elszámítottam magam, és egy kicsit hamarabb jött az ágyam, mint ahogy azt gondoltam. Konkrétan hanyatt vágódtam, mire Wins felröhögött.

- Hogy lehetsz ilyen béna? - Kérdezte cseppet sem bántóan.

- Most elcsesztem ezt a tök jó, filmbeillő jelenetet - nevettem én is a helyzet abszurditásán. Wins egyik pillanatról a másikra felettem volt, tekintete pedig az ajkam és a szemem között cikázott. Mikor végre megcsókolt nagyon meglepődtem. Az előbbi tapogatózó csók elillant, helyét pedig egy vadabb vette át. A pólót kezdtem róla lehámozni, mire csak kérdően meredt rám.

- Bitos ezt akarod? - Nézett rám.

- Azt hiszed, még nem láttalak így? - Vontam fel a szemöldököm. Pár perc múlva keze a felsőm végénél volt, és kérdőn nézett rám. Elvettem onnan a kezét, majd én vettem le a felsőt magamról. A nyakamat kezdte el apró csókokkal behinteni, majd ment egyre lejjebb, amíg meg nem állt egy olyan részen, ami tiszta kék és zöld volt. Nem kérdezett semmit, csak végig puszilta azt is. Kellemes bizsergés futott át a gerincemen, és egy apróbb nyögés is elhagyta a számat. Wins kaján vigyorral az arcán nézett vissza rám.

- Tudod mi jutott eszembe? - Gördült le mellém.

- Na mire?

- Arra, ha ezt Olivér megtudná biztos, hogy megölne - nevetett, szerintem kínjában.

- Valószínüleg - értettem egyet vele. Ezután még sok hasonló értelmes témáról beszéltünk, amíg el nem nyomott az álom.