Az a bizonyos nyár

25. rész

Egy hét telt el azóta a bizonyos eset óta, amiről Sarah és Oli nem beszéltek, mi pedig nem kérdeztünk semmit. Mivel a szüleink hamarosan megérkeznek, jobbnak láttuk, ha nagytakarítást tartunk. Reggel el is kezdtük, majd néhány óra múlva sikerült is a ház végére érni.

- Leszállt a gépük - húzta el a száját a bátyám, miközben telefonja képernyőjére meredt - háromnegyed óra és itthon vannak.

- Nézzük a jó oldalát - tette le a seprűt Alex - legalább a mi szüleink még nem jönnek.

- Se a mieink - fonta össze karját mellkasa előtt Sarah.

- Azt hiszem kész van minden - csapta össze a tenyerét Dina, miközben jött le a lépcsőn. - Az utolsó simítások is megvoltak.

- Te tényleg élvezted ezt a takarítást, ugye? - Nézett szörnyülködve Ben a szőkére, mire az egy fintorral válaszolt csak. Ezután egy kicsit mindenki külön vonult, kiélvezve a szabadság és a felügyelet hiányának utolsó perceit. Alex sétálni ment, de meg mertem volna kockáztatni, hogy más is van a dologban. Ben és Dina a bátyám szobájába néztek valamilyen kannibálos horrort, amitől bárki másnak felfordult volna a gyomra, de ők csak úgy bámulták a képernyőt, mintha valami Disney mesére találtak volna. Sarah és Oli pedig egész egyszerűen felszívódtak, még valami béna indokot sem találtak ki, csak kisétáltak az ajtón.

- Elmondjuk nekik? - Néztem az ágyamon fetrengő fiúra, miközben én a szürke forgószékben ültem.

- Mit és kinek? - Értetlenkedett, mire felálltam a székből, közelebb mentem hozzá és megcsókoltam - hogy ezt - súgta az ajkaimra. Behúzott az ágyba maga mellé, mire szembe találtam magam a két zöld írisszel.

- Szóval? - Húztam fel a szemöldököm.

- Szóval? - Utánozta a kiejtésemet, miközben végigsimította az arcélemet. - Ha jól gondolom, arról van szó, hogy elmondjuk-e a szüleinknek, hogy együtt vagyunk - Az utolsó két szó hallatán elkerekedtek a szemeim és másra sem tudtam gondolni, teljesen lefagytam.

- Együtt vagyunk? - Ismételtem meg, egy kis fáziskéséssel.

- Szerintem együtt vagyunk - mosolyodott el - mert szerinted nem?

- Gondolom, vagyis igen, de ezt még soha nem mondtuk így ki - pirultam el.

- Mert nem volt kinek - mondta ki egyszerűen. - Figyel Lil, nekem te tényleg fontos vagy.

- Te is nekem - biztosítottam.

- És... - kezdett volna valamit mondani, de nem folytatta.

- És mi...? - Néztem rá kérdőn, de nem válaszolt semmit, úgy nézett ki, mintha azon gondolkodott volna, hogy kimondja-e.

- És azt hiszem... - mondta halkan - azt hiszem szeretlek.