Az a bizonyos nyár

9. rész

 Egyszer kopogást hallottam az ajtófélfán. Oldalra néztem és elmosolyodtam, majd a fejemmel intettem, hogy jöjjön be.

- Mit nézünk? - Kérdezte Win.

- Térj vissza hozzám - válaszoltam, mire elhúzta a száját. Elmosolyodtam és félre raktam a gépet tudatva vele, hogy nem áll szándékomban megkínozni őt azzal, hogy végignézetem vele.

- Jobban vagy már? - Nézett rám aggodalmasan. Csak bólintottam, mire ő magához ölelt.

- Négy és fél éve kezdődött - távolodtam el tőle. - A temetés után anyáék azt akarták, hogy ne menjünk iskolába, de én kiharcoltam, hogy tovább járhassak. Minden jól ment egy ideig, de rá körülbelül két hónapra az évfolyamtársaim megtudták, hogy mi történt - folyt le egy könnycsepp az arcomon. - Az elején még csak megkérdezték, hogy vagyok, meg ilyenek. Egyre durvább kérdéseket tettek fel, és a végén már nem bírtam azt a sok kérdést, azóta vannak rohamaim.

- Sajnálom - mondta őszintén és megint szoros ölelésbe vont. Úgy éreztem, mintha a pánikroham nem is tört volna meg, mintha nem is létezne olyan ezen a világon.

- Guys - szólalt meg mosolyogva az ajtónak támaszkodó Sarah. Hangjára megijedtünk, és úgy reppentünk szét, mint a madarak, ha puskalövést hallanak. - Filmezünk, nem jöttök?

- Mit nézünk?

- Még nem tudjuk. - vonta meg a vállát és már ment is lefelé a lépcsőn. Egymásra néztünk Winnel és már előre féltem, hogy milyen veszekedés lesz ebből megint. Tudni illik, nálunk általában mindenki mást akar nézni, és ezért egy órát is képes vagyunk a film kitalálásával tölteni. A nappaliba érve már mindenki ott volt és éppen Dina érvelt a választása mellett.

- Csillagainkban a hiba - jelentette ki ellentmondást nem tűrően.

- Azt biztos nem - nevetett Alex. Olivér és Ben csak a fejüket csóválták tiltakozás képpen.

- Rám se számíts - mondta Sarah.

- Legyen inkább az Emberi százlábú - kezdte a hülyeséget Ben.

- Fúj - fintorodtam el - akkor én inkább elmegyek itthonról.

- Bohemian Rhapsody? - Nézett körbe mindenkin Sarah.

- Egy zseni vagy - mondta ki Oli azt, amire mind gondoltunk abban a pillanatban. Nem volt több kérdés, hogy mit fogunk nézni. Bár én már láttam a filmet, nem vont le az élményéből. Mire elindult, már mind a heten bekuckóztunk, Sarah és Olivér a földön fetrengtek, Dina a fotelban, mi többiek pedig a kanapén. Ben és Alex között ültem, Wins meg a bal szélén. A házimozi után Sarah felrángatott minket, mondván, hogy csajos estét tartunk.

- Na, mesélj - húzogatta a szemöldökét - mióta is tart?

- Most pontosan miről is van szó?

- Hát az öcsémmel, az a kis dolog - vigyorgott hülyén.

- Nincs semmilyen dolog - mondtam higgadtan. - Csak barátok vagyunk.

- Ja, persze. Én meg százötven centi vagyok - nézett rám Dina is.

- De tényleg nincs semmi - vontam meg a vállam.

- És ha megkérdeznénk Winst, ő is ezt mondaná?

- Igen - mondtam határozottan.

- Rendben, akkor megyek is.

- Csak nyugodtan - mutattam az ajtó irányába. Nem lepődtem meg azon, amikor láttam Saraht kimenni a szobából. Rögtön felpattantam és utána mentem, de már elkéstem.

- Winston, drága öcsém, már csak benned bízhatok - kezdte negédesen.

- Mit akarsz? - Tért a lényegre.

- A mi drága kis Lilink nem mondott semmit, ezért jöttem hozzád. Mióta is tart az a dolog? - Tette fel ugyanazt a kérdést, mint nekem néhány perccel ezelőtt. Winsen látszott, hogy időbe telt, mire felfogta, hogy mi is a kérdés.

- Csak barátok vagyunk.

- Nem hiszek nektek - jelentette ki egyszerűen.

- Egészségedre - vontam meg a vállam. Sarah szemforgatások közepette hagyta el a bátyám kékre festett szobájának falait. - Beszéltél azóta Bennel? - Kérdeztem halkan a fiútól.

- Beszélni? - Nevetett fel - én azt inkább elbeszélgetésnek nevezném.

- Ugye nem mondtál neki semmi olyat, amit félreérthetett? - Húztam fel a szemöldököm.

- Ne húzogasd már mindig úgy a szemöldököd - nézett rám kiskutya szemekkel. - Ne aggódj, nem mondtam neki semmi olyat - jelentette ki magabiztosan, majd lassan elmosolyodott. - Gyere már ide - szoros ölelésbe vont. Nem értettem ezt a hirtelen cselekedetét, de nem ellenkeztem.