Az a bizonyos nyár

12. rész

Reggel, iszonyatos fejfájásra ébredtem, és ha ez még nem lett volna elég felsőben voltam. Pedig tisztán emlékszek, hogy amikor elaludtam csak egy melltartó volt rajtam. Kinyitottam a szemem, és felültem az ágyban. Wins már sehol nem volt, de az illata az annál inkább velem volt. Ahogy lenéztem megláttam az okát is, ugyanis az ő pólója volt rajtam. Az órára néztem, ami negyed tizenkettőt mutatott, ami azt jelentette, hogy a többiek már felébredtek. Erőt vettem magamon, majd lefelé vettem az irányt. A lépcsőfordulóban már láttam Saraht, aki félholtan porszívózott, Ben és Alex meg a kanapén fekve kommunikáltak mély, hörgő hangok kiadásával.

- Jó reggelt!

- Jobbat - mondta élettelenül Sarah, de aztán egyik pillanatról a másikra ravasz fény csillant a szemében, abban a pillanatban, amikor észrevette, hogy mi van rajtam. Tovább folytattam utam a konyha felé, ahol Olivér és Wins beszélgettek valamiről elmélyülten.

- Jó reggelt Lil! - Köszönt a bátyám jókedvűen, innen már rájöttem, hogy nem tud semmit a tegnapról.

- Helló - Köszöntem vissza mosolyogva. Oli arcáról hirtelen lefagyott a vigyor.

- Kié az a póló rajtad? - Komolyan, olyan mintha az apám lenne. Oldalra néztem Winstonra, aki kishíján félrenyelte a kávéját a kérdés hallatán.

- Nem'tom - vontam vállat - a szekrényben találtam, gondolom a tiéd.

- Ja, az lehet, elég ismerős. - Hagyta ott a konyhát a bátyám, ilyen pillanatokban adok hálát az égnek a szörnyű memóriájáért. Winsre néztem és elröhögtük magunkat.

- Elég ismerős, mi? - Nézett fel rám - nem gondoltam volna, hogy beveszi ezt a mesét.

- Őszintén bevallva én sem.

- Amúgy, tetszik a bátyád pólója - állt fel az asztaltól, majd közelebb lépett hozzám, amíg a konyhapulton ültem - kiemeli a szemed színét - kacsintott.

- De hülye vagy - húztam még közelebb magamhoz. Lábaim között állt, egyik keze a derekamon, másik a combomon volt, majd az eddiginél is közelebb hajolt, ezzel megszüntetve azt a néhány milimétert, ami eddig köztünk volt. Egyik kezemmel megtámasztottam magamat, másikkal a puha hajába túrtam, mire belemosolygott a csókunkba és finoman alsó ajkamba harapott. 

 Hirtelen valaki a konyha felé vette az irányt, mi pedig megpróbáltunk a lehető legtávolabb lenni egymástól.

- Megzavartam valamit? - Nézett zavarodottan Alex.

- Ami azt illeti... - válaszolt csalódottan Wins, de nem hagytam, hogy befejezze.

- Dehogy zavartál meg bármit is, - nevettem kínosan - meg amúgy is mit tudtál volna megzavarni?

- Hát jó - vonta meg a vállát. Akkor azért adtam hálát, hogy nem Sarah jött éppen arra. Alex egy pohár víz megivása után megint magunkra hagyott minket. Megnyugodva fújtam ki a levegőt, majd a velem szemben álló fiúra néztem, akin úgy tűnt, folytatni akarta, ahol az előbb abbahagytuk, mert egyre közelebb jött megint. Nem akartam, talán nem is tudtam volna ellenállni neki és ennek az egésznek, ami az utóbbi napokban kialakult köztünk, bármi is legyen az. Nem tudtam mi ez, de nem is akartam bonyolulttá tenni. Egyszerűen csak jól éreztük magunkat, egy ilyen titkolózó, barátság extrákkal "dologban", amelyben a lebukás esélye elég nagy,talán ettől is olyan izgalmas az egész.

- Oli biztos nagyon kiakadna, ha ezt tudná - mondta halkan. Némiképp egyetértettem vele, hiszen tudja, hogy a bátyám milyen védelmező tud lenni, ismeri a sztorikat. De rajta különösen kiakadna, ha megtudná.

- Az tuti, hogy fellógatna a ... - nem tudtam befejezni, mert kezét a szám elé tette, én meg természetesen kapva kaptam az alkalmon és megnyaltam, pont úgy, mint amikor még kicsik voltunk.

- Fujj, most komolyan megnyaltál?

- Nem tetszett?

- Azt nem mondtam egy szóval sem - lépett közelebb, mire megint a hajába túrtam, majd egy kicsit meg is húztam. - Látom, szeretsz játszani az életeddel - nyúlt le az oldalamhoz, majd csikizni kezdett.

- Winstooooooooon - kapkodtam levegőért nevetve - ne máááááár - próbáltam menekülőutat keresni, amit sikeresen meg is találtam, majd befutottam a nappaliba, de Wins utolért, és leestünk a kanapéra, ahol folytatta az előbb megkezdett kínzásomat.

- Menjetek már szobára - nevetett a fotelban olvasó Dina.

- Nehogy - szólalt meg a másik fotelben fetrengő Olivér komoly hangon. Ó, ha ő azt tudná. - Emlékszel az egyezségünkre Wins, ugye? - Vonta fel a szemöldökét.

- Hogy is felejthetném el? - forgatta a szemét.

- Milyen egyezségről is van szó? - Nézett fel Dina a könyvéből.

- Semmi különös - legyintett a bátyám - csak annyi, hogy néhány éve kötöttünk egy ilyen egyezséget, hogy nem mozdulunk rá egyikőtökre sem.

- És mi van, ha valaki megszegi ezt? - Néztem rá kérdőn.

- Az végzetes következményekkel jár - jelentette ki határozottan.

- Ugye tudod, hogy ez mekkora egy hülyeség? - Csattant fel Dina - mármint, ezt úgysem tudjátok szabályozni, ez nem egy olyan dolog, ugye Lil?

- Ugye Lil? - Kérdezte ugyanolyan hanglejtéssel Wins, mint Dínó az előbb.

- Ugye Lil? - Nézett rám most már Oli is.

- Én... vagyis... izé - köszörültem meg a torkom - egy kicsit mindenkinek igaza van és egy kicsit senkinek.

- Ezt kifejtenéd? - Tolta előrébb a nyakát Dina, amitől úgy nézett ki, mint egy teknős.

- Nem tudom, kifejteném?