Az a bizonyos nyár

3. rész

Bepakoltunk a csomagokat a kisbuszba, és már indultunk is. Az úton végig énekeltünk, ez egy hagyományunk a sok közül, szinte mindig éneklünk ha együtt megyünk valahova. Kicsiként ezt még volt, hogy a buszon is csináltuk, a többi utas hatalmas örömére. Hazaérve mindenki kipakolt -már akinek ki kellett- és rendeltünk magunknak kínai kaját. Vacsi után mindenkinél beütött a kajakóma és a fáradtság. Oli, Alex és Ben focit kezdtek el nézni, de gyorsan bealudtak a kanapén, Sarah, Dina és én meg a vacsora maradékának eltakarítása után fürdeni akartunk menni, de mivel csak két fürdőszoba van, ezért én voltam az a nagylelkű és kedves ember, aki feláldozta magát és utoljára megy fürdeni. Na jó ez azért nem teljesen igaz, én vesztettem kő-papír-ollóban. Unalmamban felmentem a szobámba, és gitározni kezdtem, mivel éreztem, hogy egyhamar nem fognak kijönni a fürdőszobából. Először csak kedvem szerint játszottam néhány akkordot egymás után, néhány perc perc múlva már a Never Enough című dalt hallatták a húrok. Egyszer egy hangot hallottam az ajtó irányából, amin annyira megijedtem, hogy majdnem leugrottam az ágyamról.

- Take my hands, will you share this with me? - Hallatszott az ének, de mire a végére ért, a hang tulajdonosa már nem az ajtóban állt, hanem az ágyamon ült, mögöttem és fejével intett, hogy most én jövök. Erre csak a fejemet ingattam, hogy én ugyan nem éneklek. - Légyszi, csak most az egyszer - nézett rám kiskutya szemekkel - többet nem kérlek erre.

- All the shine of a thousand spotlights

All the stars we steal from the night sky

Will never be enough

Never be enough

Towers of gold are still too little

These hands could hold the world but it'll

Never be enough

Never be enough - fejeztem be a refrén végeztével az éneklést, de a dallamot tovább játszottam.

- Az előbb nem jól fogtad le.

- Mikor? - Néztem értetlenül.

- Játszd a sor elejétől. - Úgy tettem, ahogy mondta.

- Most megint rossz volt - nevetett.

- Dehogy volt rossz. Ezt így kell. - Jelentettem ki ellentmondást nem tűrően, mire az említett mégközelebb húzódott hozzám úgy, hogy testünk összeért, kezemet megfogta, hogy a megfelelő hangon legyen.

- Azért így mégiscsak jobb, nem? - Majdnem eltátottam a szám, hogy meghallotta ezt a fél hangnyi különbséget is.

- Talán, csak egy kicsit. - Csalódottságom jeléül le is tettem a gitárom, de visszafordulva egy zöld szempárral találtam szembe magam. - Mi van veled Win? - Tettem fel az első kérdést ami eszembe jutott.

- Dehát tudod, hogy mi van velem Lil - mosolyodott el - minden nap beszéltünk augusztus óta.

- Tudom, de az nem olyan, mintha szemtől szemben mesélnéd el - mondtam halkan.

- Akkor helyezze magát kényelembe hölgyem, esti mese következik - feküdt el az ágyon, én pedig mellé feküdtem - a történetünk tavaly szeptemberben kezdődött, amikor levágattam a hajam.

- Az volt életed egyik legjobb döntése - mondtam komoly hangon.

- Ez igaz, elég gáz volt az a haj - értett egyet velem. Ezen mindketten csak nevettünk, majd elnyomott az álom. Nem tudom mennyi idő lehetett, amikor kinyitottam a szemem, de sötét volt, és a lányok is aludtak már, hallottam a másik franciaágyról a szuszogásukat. Azt hittem, hogy csak mi vagyunk a szobában, de a derekamon lévő kar ennek az ellenkezőjéről tanúskodott. Nem sokáig gondolkodtam a kar eredetéről, éreztem, hogy a szemhéjaim szép lassan csukódnak le, és újra az álmok birodalmában voltam. Reggel mikor felkeltem a kar még mindig ott volt, de Sarah és Dina már sehol. Óvatosan keltem ki az ágyból, nehogy felkeltsem a mellettem alvót és egyenesen a konyha felé vettem az irányt. A többiek már mind felkeltek és az asztalnál ültek.

- Jó reggelt! - Köszöntem vidáman - Hogy aludtatok?

- Egész jól - ásított Beni.

- Te biztos jobban - kacsintott Dina és lepacsizott Sarahval.

- Miért is? - Tettem az értetlent.

- Hát nem is tudom... Mond neked valamit a Winston név? - Tette fel a költői kérdést Sarah.

- Mi is volt ez az egész? - Tátotta el a száját Alex.

- Együtt aludtak - kuncogott Dina - már csak azt nem tudom melyik a jobb: Wili vagy Lins?

- Először is - emeltem fel a mutatóujjam - nincs se Wili se Lins. Másodszor - már két ujjam mutattam - nem együtt aludtunk, csak egymás mellett, az nem ugyan az.

- Drágám

ti nem egymás mellett, hanem inkább egymáson aludtatok - replikált Dina.

- Amúgy a Wili jobban testszik, olyan kis cukin hangzik - adta alájuk a lovat Win, akiről fogalmunk sincs, mióta állhatott ott.