Egy lacrosse meccsen

47.rész

Scarlett szemszöge:

Mintha az idő megállt volna körülöttem, a barátaim sebesülten és eszméletlenül hevertek a hasonmásam előtt, a boszorkány pedig Emilyt fojtogatta.
 Kétségbeesett voltam, és ezt mintha Parrish megérezte volna.
-Nyugodj meg megmentjük őket.-mondta nyugtatóan miközben a szemem megakadt Rhaena-án aki kezdett felébredni.
-Menj segíts Emily-n kérlek.-mondtam szinte könyörögve, bólintotta majd lemászta hátáról és azzal a maréknyi erőmmel Rhaena mellé mentem aki közben észre vett.
-Úristen Rhaena nincs semmi bajod?-kérdezte a könnyeimmel küszködve.
-Nincs ne aggódj már gyógyulnak a sebek, de te nagyon szarul nézel ki, mi van veled?
-Rhaena én... én haldoklom.-mondtam ki
 -Micsoda?-halottam egy hangot a hátam mögül, nagyon lassan odafordítottam a fejem és Theo kétségbeesett arcát láttam meg.
-Ugye ez csak egy vicc? Kérlek mondd, hogy az!- jött oda mellém és arcomra vezette kezét, a szemében pedig könny csillogot.
-N-n-nem, sajnálom.-feleltem alig halhatóan, de ő mégis hallotta és azonnal karjába zárt.
 A pillanatot Parrish ordítása szakította meg, fejünket gyorsan odakaptuk, és láttuk, hogy bal karja csak úgy lóg a teste mellett, de Emily-t kiszabadította.
-Lám lám megérkezett a semmire kellő kicsi lány.-mondta egy személy gúnyosan a hátunk mögül.-Tudod nem hittem volna, hogy akár csak idáig is elérsz azt hittem meghalsz és a barátaid már csak a hulládat látták volna.
Éreztem valamit a testemben, egy hideg áramlatot ami következtében köhögnöm kellett, de ez nem szimpla köhögés volt, ehhez vér is társult nem éreztem semmit, csak a levegő után próbáltam kapkodni, miközben Theo és Rhaena kétségbeesett arccal figyeltek engem. A köhögés amilyen hamar jött, olyan hamar ment is el, felnéztem arra a szukára és észrevettem, hogy vércsík folyt végig a száján. Eszembe jutott valami, mintha Deaton beszélt volna nekem erről mikor kicsi voltam. Igen emlékszem tudom mi volt az:
....
-Deaton bácsi mi történik akkor, ha mondjuk egy elfojtott gonosz énem kiválik belőlem? Honnan tudnák az emberek ki az igazi?
-Nos ez érdekes felvetés, nem létezik két ugyan olyan ember. Egy embernek két fontos személyisége van jó és rossz, ezek befolyásolják a döntésinket sokszor. Mindenki igyekszik a jót erősíteni, a rosszat elnyomni. Azonban tegyük fel ha belőlem vagy belőled kiválna az egyik személyiséged, akkor meg vannak számláva a napjai, ugyanis a két személyiségnek szüksége van egymásra. Ha én megsérülnék akkor ő is ugyanúgy, ha meghalok akkor ő is, ez egy olyan kapocs amit nem lehet szabad szemmel látni még a természetfelettinek sem és ezért sokszor meg is feletkeznek erről, pedig életünk során az egyensúly a legfontosabb. Érted már hogy mit szeretnék mondani?
-Igen asszem de még egy kicsit zavaros nekem.
-Nem is baj majd ha nagyobb leszel megérted.-felelte kedvesen.
...
Tudom mit kell tennem, de, hogy csináljam?
Időközben a többiek is feleszméltek és mellénk gyűltek védelmezően. Emily eszméletlen volt még mindig és Parrish próbálta lefoglalni a boszorkányt és időt nyerni ezzel, hogy valami terv legyen.
-Megvan tudom, hogy győzzük le.-mondtam
 -És hogy?- kérdezte Rhaena.
-Menjetek segíteni Parrishnek, és foglaljátok le a hasonmást is Stiles te neked kell segítened utána.-mondtam el gyorsan
-Biztos nem hagylak itt ilyen állapotban.-mondták szinte egyszerre Rhaena és Theo.
-NEM KÉRDEZTELEK TITEKET CSAK CSINÁLJÁTOK AMIT MONDTAM.
-Rendben de ígérd meg nem lesz bajod.-nézett rám Rhaena
-Megígérem, te meg védd meg Emilyit oké?-bólintott majd mindenki elindult míg csak Stiles maradt ott velem. -Stiles, vigyél a Jeeped-hez most.-szóltam határozottan
-Minek, mi jár a fejedben?
-CSAK CSINÁLD MÁR.- kicsit meghátrált, majd felvett engem mennyasszony pózba, és kocsijához érve letett én pedig egyből össze is estem, majd a kocsi oldalának dőltem Stiles pedig csak figyelt engem.
-Ez nagyon fontos amit kérdezek, van valami elég hegyes tárgy a kocsidban?-mintha rosszul halotta volna a kérdésem, olyan arcot vágott.
-Minek az neked? Mit akarsz csinálni?-kérdezte tőlem fal fehéren.
-Csak add ide van egy valami amivel meg tudom ölni a nogitsunét.
-De hát mivel? Ne ne ne ne ugye nem akarod megölni magad? EZ CSAK VICC UGYE?-kérdezte dühösen.
-NEM NEM VICC NEM LÁTTAD MIKOR VÉRT KÖHÖGTEM A SZÁJÁNÁL MEGJELENT A VÉRCSÍK?-kiabáltam már én is, majd vettem egy nagy levegőt és így folytattam-Az egyensúlyt csak így lehet helyreállítani, két fél nem tud a másik nélkül élni, ha én sérülök akkor ő is ez az egyetlen módja.-néztem rá komolyan.
-Felfogtad, hogy meghalsz? Ha? Mi lesz a többiekkel? Mit mondok nekik? Hogy hagytalak meghalni? Emily egyből agyonverne a többiekkel együtt.-kezdett bele a hisztibe.
-Nem fog senki se téged agyonverni ha ők halnak meg előbb, úgyhogy nagyon kérlek adj valami éleset és kész.
-Nem-felelte egyszerűen.
-Mi az hogy nem? Hallod te magad? MEGHALNAK HA NEM CSINÁLJUK!!
-Stiles igaza van.-szólalt meg egy hang mögüle Argent volt az.
-Mi mi az, hogy igaza van? Ebbe belehal!-akadt ki Stiels
-Gondolom ő is tudja ezt és nem vállalná ha nem tudná igazam van?-biccentett felén mire én csak bólintottam.
Stiles nem nagyon akarta hagyni ezért meg kellett kötöznie Argentnek, majd mikor ez megvolt egy kést nyújtott felém és így szólt.
-Biztos, hogy ezt akarod? Jól meggondoltad?
-Igen már így is haldoklom de ezzel legalább megmentem a barátaim.-mosolyogtam rá majd a kést a kezembe vettem és a hasamhoz irányítottam.
-Stiles kérlek mondd meg Emilynek és Rhaenánk, hogy vigyázzanak Bekára meg te és Derek vigyázzatok rájuk mert ha nem a szellemem seggberúg, és Theonak meg annyit, hogy nagyon szeretem és kezdjen új életet valahol és alapítson családot majd rendben?-mondtam ki utolsó szavaimat felé könnyezve de ő csak vergődött és szabadulni próbált.
Vettem egy utolsó levegőt és magamba szúrtam a kést. Hideg, borzongás fut rajtam végig majd érzem, mintha egy hiányzó felem visszatért volna, tehát sikerült. Megmenekültek a nogitusne nincs többé, már nem lehet bajuk.
Remélem Rhaena felgyújtotta azt a nyomorék boszorkányt.
Léptek zaját hallom, de szemem egyre jobban csukódik le és nem látom már őket, egyre jobban érzem, hogy csábít a sötétség és az ismertelen is. Kegyesen megadtam magam neki minden féle harc nélkül. Barátaim legyetek jók és vigyázzatok egymásra majd végleg elnyelt a sötötség.... Békés azt hittem a halál egy fájdalmas dolog, de nem érzek semmit, szememet kinyitva egy réten találom magam és fehér ruha van rajtam.
Hol vagyok?
A távolban mintha egy alakot láttam volna meg aki felém közeledik. Pár méterre tőlem megállt egy nő és kedvesen mosolygott rám.
-Szia.-mondta kedvesen
-Ömmm szia?
-Gyere velem, még nem jött el az időd.-azzal hátat fordított nekem és elkezdett menni abba az irányba ahonnan jött.
-Mármint milyen időm?-kérdeztem miközben a nő után rohantam.
-Hát hogy meghalj.-felelte egyszerűen.
-Értem, de hova is viszel?
-Oda ahol vissza tudsz menni, jelenleg te élet és halál közt lebegsz, és én vagyok a te őrződ aki mindig figyel téged életed során.
-Aha értem, de ha én nem halok meg akkor mi lesz vele?
-Jajj miatta ne fájjon a fejed nem lesz semmi, már mindennek vége.
-Értem de akkor is nyugtalan vagyok egy kicsit.
-Figyelj ha azt mondom nem kell akkor nem is, és a barátaid már nagyon várnak téged.-majd hirtelen megállt egy ajtó előtt.-Ha ezen belépsz visszatérsz az életbe.
-Köszönöm, hogy segítettél, de mondd csak, hogy hívnak?
-Rá fogsz jönni egyszer, anélkül is, hogy megmondanám.-mondta mosolyogva, majd belökött az ajtón én pedig újra zuhanni kezdtem...
Tik tak tik tak... csak ezt hallom, de várjunk, hogy hallhatom hisz meghaltam vagy mégsem?
Mi történt? Hol vagyok? Emlékszem egy nő segített nekem visszajönni, tehát élek. Hallok valakit vagyis valakiket:
-Theo pihenj le 4 napja nem aludtál már és ez neked se tesz jót.-hallottam egy hangot de kié? Ismerős... Emily ez ő felismertem.
-Nem mozdulok mellőle egy percre sem, menj nyugodtan haza majd írok ha van valami oké?
-Rendben...-majd egy ajtó csapódást halottam.
-Miért tetted ezt? Miért akartál itt hagyni? Kérlek kelj fel nem bírom már nélküled... Úgy érzem minden egyes nap mikor így látlak, hogy megőrülök... Csak gyere vissza kérlek, szeretlek.
Ki kell nyitnom a szemem, erőt kell vennem magamon, rendben próbáljuk 1 2 3 nem ment, még egyszer 1 2 3...
Vakító fényt láttam majd sűrűn pislogni kezdtem, a látásom kitisztult oldalra fordítottam a fejem és Theot láttam meg, ahogy a kezemet fogja és fejét rádöntötte.
-Eo.-Ez nem jó berekedtem mégegyszer: -Theo.-sikerült ugyanis az illető felkapta a fejét majd mint aki nem hisz a szemének egyből megölelt.
Éreztem, hogy a teste megrázkódik, de az enyém is kezdett ugyanis boldog voltam, hogy itt van mellettem.
-Felkeltél, felkeltél, itt vagy.-mondta ezeket a szavakat miközben én is hajtogattam:
-Itt vagyok, itt vagyok.-elváltunk egymástól majd egy szenvedélyes csókban részesített, miközben mindketten sírtunk, hogy itt vagyunk egymásnak.
-Nagyon féltem.-kezdett bele Theo mikor elválltunk.-Féltem, hogy ott halsz meg a karjaimban de volt még pulzusod és azonnal a kórházba hoztunk, mind aggódtunk miattad. Az orvosok azt mondták kómában vagy és nem tudják mikor ébredsz fel. Istenem végre, hogy felkeltél....-mondta Theo én pedig csak hallgattam, nyugtatásképp megfogtam a kezét és simogatni kezdtem.
-A többiek velük mi van?-kérdeztem aggódva.
-Ne aggódj már jól vannak, szólok egy orvosnak, hogy fent vagy és írok a többieknek is.-majd nyomott egy puszit a fejemre és kiment, én pedig az ablakon bámultam kifele és néztem, ahogy a nap lefele megy. Nem sokat kellett várni az orvos bejött és megvizsgált, nem találtak semmit de még 4 napra bent tartanak megfigyelésen, hát mit nem mondja nagyon örültem neki. Az orvost Theo váltotta fel majd, leült a székre és csak nézett engem.
-Nem jössz ide mellém?-kérdeztem meg.
-De nem fáj az oldalad vagyis nem akarok fájdalmat okozni.-mondta
-Sose okozol gyere ide.-majd óvatosan mellém mászott ügyelve oldalamra ami lassan gyógyult és karjába zárt engem.
-Így jobb?
-Sokkal.-majd adtam neki egy gyors puszit, meghitt pillanat volt köztünk ám ezt is valaki el tudja rontani.
Személy szerint az én drága barátnőm Rhaena aki az imént törte be a kórházi ajtót, nyomában Emily-vel.
-SCARLETT ROSSI MÉGEGYSZER NEM CSINÁLSZ ILYET VAGY A PUSZTA KEZEMMEL ÖLÜNK MEG.-ordították egyszerre.
-Végeztetek vagy még van?-tettem fel a költői kérdést.
-Ha azt hiszed ezzel megúszod nagyon rosszul gondoltad kisapám.-kántálták egyszerre, és innen bő 30 percet hallgattam, hogy hogyan gondolhattam ilyet, milyen felelőtlen vagyok, megvernek stb, stb.
-Rendben akkor mostmár vége?-kérdeztem meg ismét mire bólintottak, időközben a többiek is bejöttek és részesei lehettek ennek az egésznek.
-Csak egy kérdésünk van.-kezdett bele Scott.-Miért tetted?- mindenki feszültem figyelt, hogy mit fogok válaszolni, még a mögöttem lévő Theo is.
-Nem volt más út, olvastam régen erről mikor kicsi voltam, és Deaton is beszélt nekem erről. Van egy természetes egyensúly bennünk amit nem lehet felborítani, amikor a nogitsune kivált belőlem magával vitte a gonosz énemet is. Ezért mikor én sebződtem akkor ő is, ezért kellett ezt tennem.
-De miért nem mondtad mire készülsz?-kérdezte Lydia
-Mert nem hagytátok volna.-feleltem egyszerűen.
-De itt vagyok hála nektek túléltem, de mi történt a boszorkával?-kérdeztem kíváncsian.
-Erre egyszerű a válasz.-mondta Beka.-Rhaena.-mutatott rá.
-Szóval megégedted.
-De mint a kurva élet nem maradt belőle semmi.-felelte büszkén én pedig elnevettem magam, de azonnal abbamaradt ugyanis oldalamba éles fájdalom hasított.
-Hé hé hé jól vagy?-kérdezte Theo
-Igen megvagyok.-mondtam majd vettem egy nagy levegőt és kifújtam.
-Emily mit akart veled a nyanya?
-El akarta venni az erőmet újfent és aztán megölni, mert hogy a terve útjában állok, de ha nem értek oda időben nem éltem volna túl.-mondta majd Stiles maga mellé húzta és megpuszilta.
-Nos mivel mindennek vége ezek szerint és még meg se tudjuk ünnepelni mivel még 4 napot bent kell poshadnom.-fakadtam ki mire a többiek kuncogni kezdtek.
-Ne aggódj majd ha kijössz otthon ünneplünk oké?-kérdezte Kira
-Rendben.-mondtam majd ásítottam egy nagyot.
-Álmos vagy?-kérdezte Theo
-Egy kicsit igen.-azzal megint ásítottam.
-Menjünk had pihenjen majd holnap visszajövünk.-mondta Derek majd mindenki búcsút vett tőlem és elmentek, nekem se kellett sok amint kimentek elnyomott az álom Theo karjai között. A 4 nap gyorsan elment és már hazafele tartok persze nem azt mondom, hogy nagyon jól vagyok mert még mindig meg kell támaszkodnom a seb miatt, de Theo minden lépésemet figyeli szó szerint, akkor milyenek lesznek a lányok? Otthon a barátaim vártak, rengeteg kajával, igen az elmúlt 4 napot végig hisztiztem azzal, hogy nem jó a kaja de ez egy lakoma ami rám vár. Végre nyugodtak voltunk és megünnepeltük, hogy már nincs itt a gonosz, egész nap beszélgettünk és este a zuhany után egyből az ágyamba estem ami úgy hiányzott, pizsamám természetesen Theo egyik lenyúlt pólójából és egy short-ból áltt.
-Csak nem fáradtak vagyunk?-kérdezte Theo
-De igen elment minden energiám.-mondtam majd a párnámat ölelgettem.
-Nem akarod elengedni a párnát?-kérdezte sértődötten, én pedig mivel szeretem ilyenkor piszkálni így szóltam:
-Nem, ma ezzel alszok mivel olyan puha, jóéjt.-majd elfordultam, Theo csak morgott egyet, bevágta magát az ágyba mellém és maga felé fordított, miközben a párnát kivette a kezem közül. -Naa de én azzal akarok aludniii.-szóltam hisztisen.
-Nem alszol vele itt vagyok én, ha mindenképp ölelni akarsz valakit akkor az csakis én lehetek.-mondta miközben szemével szikrát szórt, imádom mikor féltékeny, gyorsan puszit nyomtam szájára és felnevettem.
-Ugye tudod, hogy imádom amikor mindenre féltékeny vagy?-kérdeztem meg.
-Igen az vagyok, miben jobb egy párna mint én?
-Hmm lássuk... semmiben ezért vagy te a legjobb.-feleltem pimaszul majd egy gyors csókot nyomtam neki. -Szeretlek Theo.
-Én is hercegnő.-azzal mellkasára fektetett én pedig fejemet a szívére tettem, megnyugtat mikor hallom és álltalában erre alszok el, Theo oldalamat simogatta gyengéden, hogy véletlenül se okozzon fájdalmat. Pár perc múlva átadtam magam az álmok világának, miközben mosolyogtam.