Egy lacrosse meccsen

46.rész

Scarlett szemszöge:
 Reggel miután felkeltem kissé furán éreztem magam, de Theot nem láttam magam mellet, biztos hazament ruháért. Az órára pillantottam de hirtelen a számok összefolytak kicsit. Nem is nagyon foglalkoztam vele, csak Emily üvöltő hangját hallottam fel:
 -Scarlett készen vagy?
-Egy pillanat menjetek előre megyek én is.- mondtam az ágyból kipattanva.
-Rendben a suliban tali.-felelték a lányok majd el is hagyták a házat.
Ilyen gyorsan még sose készültem el, majd a táskámat megfogva rohantam a suliba, éppen becsengő előtt értem be, ahogy helyemet elfoglaltam Lydia kérdőn tekintett rám.
-Csak elaludtam és siettem.-mondtam úgy mintha semmiség lenne.
A nap elég unalmasan telt, és már az ebédszünetnél jártunk, kis csapatunk a szokásos helyén ült, viszont nem volt étvágyam sőt nagyon rosszul éreztem magam, ami feltűnt a mellettem ülő Theonak.
 -Minden rendben?
-Igen persze csak egy kicsit rosszul vagyok, kimegyek a mosdóba megmosni az arcom mindjárt jövök.
 -Biztos ne menjen valaki veled?-kérdezte aggódva.
-Nem kell, 1 perc az egész.-mondtam majd azzal gyorsan bementem a mosdóba, hideg vízzel megmostam az arcom, és némileg jobban lettem. Viszont mögöttem egy embert láttam meg, de amint megfordultam eltűnt. Biztos csak képzelődök, majd siettem vissza orosz órára. Órák után Stiles karon ragadott majd faggatni kezdett:
-Najó mi a bajod Scarlett?-kérdezte gyanakvóan.
-Nincsen semmi bajom, csak elrontottam a gyomrom de semmi egyéb.
-Aha akkor ezért vagy ennyire sápad? Egy szellemnek több színe van mint neked, és az se tetszik, hogy állandóan rosszul vagy.-felelte aggódva.
-Tudom, tudom de tényleg nincs semmi bajom, csak valami vírus lehet amit összeszedtem.
-Le tudod olvasni a telómról, hogy mennyi az idő?-mutatta felém gyanakodva.
-Ugyan Stiles nem vagy óvodás, de ha annyira akarod 31:40.-feleltem Stiles mint aki szellemet látott így szólt:
-Scarlett 13:04 van nem 31:40-felelte.
-Én nem is értettem mit beszél, mert én csak ezt láttam, viszont kezdtem kicsit rosszul lenni és émelyegni.
-Stiles le kell ülnöm most.-mondtam neki, de ekkor már éreztem, hogy a lábam feladta a szolgálatot és összeestem. Stiles utánam kapott, majd az udvar végéről a többieknek kiabált.
-SRCÁCOK AZONNAL SEGÍTSETEK.- a többiek mikor felénk tekintettek és látták, hogy mi a helyzet odarohantak hozzánk, és kérdezgetni kezdtek, hogy mi történt. Stiles mindent elmondott egészen addig míg össze nem estem, Theo pedig mennyasszony pózba felvett engem, és a kocsi felé kezdett vinni.
-Jobban vagy? Fáj valamid esetleg? Rosszul érzed még magad?-kérdezte aggódva miközben hazafele tartottunk.
-Nem már jól vagyok, csak egy kicsit fáradt vagyok semmi vész.
-Scarlett nagyon aggódok miattad, hogy valami bajod van, én nem is tudom mit csinálnék ha...-és itt nem engedtem, hogy befejezze a mondandóját, mert pontosan tudtam mit akar mondani.-Eszedbe se jusson, ilyen, hogy itt hagylak vili? Nem fog megtörténni, és nincs semmi bajom, lehet valami vírus és csak ki kell pihennem.-feleltem nyugatóan miközben kezemet rávezettem a kezére.
-Igen igazad van.-puszilta meg fejemet. Hazaérve leültünk a nappaliba, és a többieket vártuk ugyanis Stiles mindenkit hozzánk csődített azzal az indokkal, hogy valami eszméletlen fontos dolgot kell megbeszélni. A kanapén ülve, hirtelen fejfájásom lett, amit Theo észre is vett hiszen nagyon grimaszoltam.
-Mi a baj mid fáj?-kérdezte aggódva.
-Semmi csak a fejem egy kicsit de mintha a többiek kocsiját hallottam volna. És igazam is lett, a srácok törtek be Emilyvel, láttam, hogy mindenki aggódik, hogy mi lehet velem.
-Rendben srácok egy kis figyelmet kérek.-szólalt meg Stiles.-Van sejtésem arról, hogy mi van Scarlettel.
-Na és mi?-kérdezte Rhaena.
-Ez-vett a kezébe egy újságot-Olvasd fel kérlek a címlap elejét.-nézett rám halál komolyan.
-Ez valami vicc?-akadtam ki-De ha ennyire akarod akkor felolvasom, az áll rajta, hogy SEYLÉTJER KOGNAH ZA ENBŐDRE.-mondtam majd mikor felnéztem, mindenki sokkoltan nézett engem-Most mivan? Felolvastam amit kértetek, akkor miért néz rám mindenki furán?
-Scarlett te visszafele olvastad az egészet.-mondta ki Lydia. Nem hittem a fülemnek, hogyan olvashattam, volna ki fordítva? Nem értem, viszont újabb fejfájás tört rám ami erősebb is volt az előzőnél.
-Ne haragudjatok srácok de én felmegyek lepihenni oké?
-Persze menj csak ha kell valami szólj-felelte Kira.A szobám felé vettem az irányt és Theo szorosan jött utánam, de most egyedül akartam lenni:
-Theo figyelj, most szeretnék egy picit egyedül lenni.
-De mi miért? Valami rosszat tettem?-kérdezte aggódva
-Nem csak most kell egy kis egyedül lét.-feleltem.
-Rendben akkor lent leszek, de ha kell valami akkor szólj azonnal rendben?
-Rendben.-azzal beléptem a szobába és az ágyon elterülve azonnal mély álomba szenderültem. Az álmom most nagyon nem voltjó sőt a legrosszabb volt, minden egyes barátom a lábam előtt hever holtan, és mindenki csak ezt mondta:" Te voltál".
-Nem ez nem igaz én nem tennék ilyet.-mondtam kétségbeesve.
-De teszel nézd mit tettél velem nincsenek meg a szemeim.-felelte Scott.
-Nekem a nyelvem.-felelte Lyida
-Az agyaram.-mondta Malia
-Az agyam.-mondta Stiles
-A szívem.-felelte Theo, én pedig sírva estem össze és ordítottam a fájdalomtól.
-NEM EZ NEM IGAZ NEM ÉN VOLTAM NEM NEM NEM!!!!-ordítottam, majd hirtelen egy nagy zajt hallottam, és hogy valaki rázni kezd, szemim kipattantak és felültem az ágyon, zihálva vettem a levegőt, és barátaim mellettem álltak, Theo ölébe vont és nyugtatni próbált
-Semmi baj itt vagyunk nincs semmi baj.-ismételgette folyamatosan. Sokk alatt voltam de nagyon, ez volt a legrosszabb dolog amit valaha álmodtam, nem akarom soha átélni ezt a pillanatot.Hirtelen reszketni kezdtem és leestem az ágyról, valami nincs velem rendben, nagyon nincs a látásom kezdett elhomályosulni és csak annyit realizáltam, hogy mindenki a nevemet ordítja. Nem bírtam tovább, lecsuktam a szemem és a lány jelent meg előttem.
-Mi történik velem?-kérdeztem aggódva.
-OOO semmiség drágám de te most szabira mész egy kicsit.-mondta majd azzal a lendülettel leültetett egy székhez és elém tolta ismét a sakktáblát.
-Már megint ez?-kérdeztem.
-Igen kezdj.-felelte, majd elkezdtem a játékot.Hirtelen görcsbe rándult mindenem és ordítottam a fájdalomtól, a lány pedig csak nézett és ördögien mosolygott.
-Találkozunk később.-felelte azzal elnyelt a sötétség.
Lebegek. De nem tudom hol vagyok. Mi ez a furcsa hely hirtelen világosodni kezdett minden. Várjunk mi történik velem? A testem magától mozog, látok, hallok mindent de nem én irányítok. Megszálltak. Ezt nem hiszem el, végre lehetett volna nyugtunk de nem, megint valami közbe szól. Ordítottam a többieknek, hogy ez nem én vagyok de nem hallották meg.
-Hercegnő minden rendben?-kérdezte Theo aggódva.
-Igen.-felelte a megszállóm. Majd az földről felkelve nevetni kezdett és mindenki csak nézte mi bajom van. Ki kell jutnom innen még mielőtt valamit csinál a testemmel. De bármerre néztem sehol nem volt semmi csak a feketeség és én.
-OO ti bolond emberek, azt hiszitek ilyen könnyen megszabadultok tőlünk?-kérdezte gúnyosan a megszállóm.
-Ki vagy te? Mit tettél Scarlettel?- kérdezte Theo idegesen.
-Ja, hogy ő csak kölcsön vettem a testét egy kis időre, most is idebent ordibál nektek „Ez nem én vagyok, segítsetek".- a levegő megfagyott és mindenki figyelt, hogy mi fog történni. Körbenézett a társaságon, majd szeme megakadt Stiles-on.
-O egyébként Stiles, valaki üdvözöl téged, és te nagyon jól ismered az illetőt, a neve Rhys, azt mondta adjam át neked, hogy mennyire hiányol téged és kár, hogy nem haltál meg.-felelte tök lazán mire a többiek lefagytak.
-Nogitsune.-szólalt meg Kira.
-Úgy bizony, bár abban reménykedtem Stiles hamarabb kitalálja és nem a róka de mindegy is. Viszont maradnék még, de sajnos szorít az idő és egy találkozóm lesz szóval ideje mennem.A többiek meg akarták fogni, viszont a szemétláda gyorsabb volt és kiugrott az ablakon majd az éjszaka ködjében eltűnt. Nagyon gyorsan futott majd pár perc elteltével egy romos házat pillantottam meg.
-Ne aggódj kicsi Scarlett hamarosan kijössz onnan és aztán itt hagylak elpusztulni míg a barátaidat megölöm szépen lassan, úgy, hogy már a halált kívánják.-én ekkor tombolni kezdtem, hogy átvegyem az irányítást a testem fölött, de hiába volt minden próbálkozás semmi se vált be.
-Végre, hogy itt vagy.-szólalt meg egy ismerős hang. Azt a mindenit ez az a szuka aki gonosszá tette Theot. Fuuu csak vegyem vissza az irányítást megölöm.
-Jajj ugyan már boszika, komplikáció lépett fel, leleplezett a róka, bár így is remek show lesz majd. Mindenesetre szed ki belőlem ezt a kishercegnőt, mert már az agyamra megy.-mondta-Rendben gyere a pincébe oda bezárjuk ha kijön belőled.A pincébe leérve a boszi gyertyákat gyújtott majd valamit elkezdett kántálni, aminek hatására megmozdultam és a külvilág felé vettem az irányt. A testemből kilöködve terültem el a földön, és baromi gyengének éreztem magam, fáztam, remegtem.
 -Nos kislány neked itt kell maradnod, de ne aggódj hamarosan látod majd a barátaidat na puszika.-felelte a hasonmásam majd kiléptek és bezártak engem a pincébe, én pedig hiába kiabáltam segítségért semmi nem történt.
Az időérzékem teljesen elveszett azóta és nem is nagyon érzékeltem semmit magam körül.Ez lenne a vég számomra? Vajon milyen lehet a halál utáni élet? Lesz egyátalán élet? Vagy csak megszűnik minden és ennyi volt? Ezek a kérdések voltak a fejembe, mikor hatalmas zajt hallottam kintről és füst szagot éreztem.
-SCARLETT HALLASZ ENGEM.-kiabált egy ismerős hang, de hisz ez PARRISH, mit csinál ő itt? Össze kell szednem magam, tudatnom kell vele, hogy itt vagyok. Maradék erőmet összeszedve felálltam és elordítottam magam:
-PARRISH ITT VAGYOK.-ordítottam, és ezzel végleg minden erőm elszállt, mielőtt arcom találkozott volna a betonnal valaki megfogott.
-Megvagy gyere kiviszlek.-mondta Parrish.
-Hogy találtál meg?-kérdeztem miközben a hátára vett.
-Lydia elmondott mindent és csapatokra oszolva elindultunk megkeresni, de az az átkozott boszorkány és a nogitsune megtámadta őket, segíteni akartam nekik, de azt mondták keresselek téged mielőtt késő lenne.-felelte
-Köszönöm.-suttogtam.
-Nincs mit, de siessünk oda kell vigyelek, mert neked kell legyőznöd a nogitsunét.
-De mégis hogyan? Parrish gyenge vagyok, sőt haldoklom.
-Stiles elmondtja mit kell tenned ő is volt már ilyen helyzetben.
-Rendben akkor siessünk, megmentem a barátaimat.-mondtam.Parrish futni kezdett velem miközben a hátán voltam, hogy mihamarabb odaérjünk a csatához.
De amit ott láttam az örökre beleégett az emlékezetembe...