Egy lacrosse meccsen

🐺Prológus🐺

Fáradtan a tükörbe néztem miközben elhagytam a szobámat, és lementem a konyhába. Az egész házon csend honolt, jelezve a korai időpontot, kizárólag az én lépteim halatszottak fülsiketítőnek jelenleg.
Miközben nekiálltam reggelit csinálni magamnak és Bekinek, elkortyolgattam a szokásos energiaitalomat.
Fél óra múlva hallottam, hogy jelez az ébresztő, de senki sem jött le.
-Beki, jóreggelt! Hasadra süt a Nap!-kiabáltam neki, de ismét nem kaptam választ. Úgy döntöttem, hogy jó nővérhez híven ráhozom a szívbajt kora reggel, ezért fellopakodtam, és az ajtót kivágva berontottam.
Átáltoztam farkassá, és üvöltöttem egyet, mire a drágalátos húgom ijedten pattant ki az ágyból. -Köszönöm!-vigyorogtam és kirohantam mielőtt magához tért volna rendesen
-De utállak Emily!-kiáltott utánnam, én azonban csak a nyakamat behúzva nevettem tovább.
Egy negyed óra múlva végre levonszolta magát, és durcásan leült a székre.
Csendben megreggeliztünk, kizárólag az evőeszközök hangja hallatszott amikor a tányérnak ütköztek majd felöltöztünk és indultunk is suliba.
A kocsival kiálltam a garázsból, majd becsuktam mindent magam után.
Mivel eléggé késésben voltunk, így kicsit gyorsabban hajtottam a kelleténél, de nem lett belőle szerencsére baj, bár Beki párszor figyelmeztett rá és közölte velem, hogy ha mégegyszer így vezetek akkor inkább buszozni fog, így csak behuzott nyakkal hallgattam végig.
Az épületnél már senki sem volt kint, mivel becsengettek és mindenki bent ült órán.
-Rohanj befelé Beki, szép napot!-pusziltam meg, majd én is céltudatosan siettem a termünk felé.
-Neked is Emily!-fordult azért még vissza egy pillanatra és mosolyogva integetett-Szeretlek!-suttogta, de kitűnő hallásomnak köszönhetően így is hallottam
-Én is téged!-válaszoltam neki széles mosollyal az arcomon, és el is vesztettem a szemem elől.
Az órák nagyon unalmasan teltek, mintha egy csiga vonszolta volna őket a hátán, alig akart elmenni a nap, pedig nem lett volna rossz mert nem volt sok dolgunk ma, sőt inkább hogy alig volt bármi teendőnk.
......
Az eset óta is sokat gondolok arra, hogy mi lett volna ha hamarabb van vége a sulinak? Vajon még élne Mr. Targaryen?
Igazából mindegy is, mert nem tudom a múltat megváltoztatni, nem lehet örökké ezen örlődni
......
A szabadulásunkig 24 perc volt még hátra és unottan a padra hajtottam a fejem izgalmasabb elfoglaltság hiányában. Mellettem Rhaena egy farkast rajzolt a töri füzete hátuljába (ami igencsak tetszett, hogy őszintén bevalljam), Scarlett pedig figyelmesen követte a tanár minden egyes mozdulatát, ami ilyenkor megszokottnak volt mondható. Szerintem ő az egyetlen az osztályban aki még szereti a történelmet ennyire szenvedélyesen.
Már éppen bealudtam volna amikor megszólalt a tűzjelző és ijedten kaptam fel a fejem. A telefonom a zsebemben rezgett, Beki hívott, a szívem egyre gyorsabban vert, és az idegesség pillanatok alatt végigfutott a testemen, de ahogy ujjaim engedelmeskedtek azonnal felvettem.
-Beki jól vagy? Ugye nem veletek történt valami?-kérdezgettem aggódva
-Emily, Megtámadták a várost! Rhaegar és a többiek próbálnak védekezni, de egymás után esnek el, pedig egy lény ellen harcolnak, ami itt van a suli előtt!
-Mindenki kifelé innen és bújjatok fedezékbe!-kiáltotta a tanár, mire mindenki elkezdett kifelé rohanni.
-Figyelj Beki! Kapd fel a cuccod és gyere te is kifelé! Megvárlak a bejáratnál!-vettem fel a táskámat és rohantam is kifelé Rhaenával és Scarlettel az oldalamon.
-Kiviszem innen Bekit és megyünk segíteni apukádnak Rhaena.-fordultam barátnőim felé, akikkel az ablakon beszűrődő hangokat hallgattuk figyelmesen a körülöttünk kialakult pánik közepedte. A távolban megpillantottam egy ismerős hajzuhatagot így gyorsítottam a tempómon aminek köszönhetően hamar odaértem.
-Jól vagy?-fordultam a húgom felé akit sikerült kiszednem a rohanó tömegből
-Semmi bajom, csak menjünk el innen végre...-fogta meg a kezem. Hiába mondta, hogy minden okés, láttam rajta, hogy igen is fél.
A kisebb gyerekekkel elmentek a tanárok a vészhelyzetek esetére megépített terembe, ahova bevittem Bekit is.
-Sietünk vissza, és ne félj, minden rendben lesz.-nyomtam egy puszit az arcára, mialatt Rhaena és Scarlett már átváltozott farkassá.
Fekete bundájuk és kék szemük miatt könnyen összekeverheti őket az ember, azonban én tudtam, hogy Rhaena szeme világosabb, mint Scarlett-é. Bólintottam feléjük hogy megvagyok és
felöltöttem gyorsan farkasalakomat, ami egész különlegesnek volt mondható, hiszen a többségnek fekete a bundája.
-Siessünk!-kiáltottam, és Scarlett vezetésével megindultunk kifelé.
Őszintén megvallva még nem sokszor harcoltam, de tuti hogy ilyen durva küzdelemben még senkinek nem volt része. A többiek egymás után estek össze holtan, és egyszerűen legyőzhetetlennek tűnt ez a lény. Még Rhaegar sem bírt vele, ami azért eléggé megijesztett és bár én is nekiugrottam többször, de mindig ellökött onnan, így egyre inkább kifáradtam bármilyen eredmény elérése nélkül. Az egyik lábamból folyamatosan ömlött a vér, és mire begyógyult volna, lett egy újabb sebem. Scarlett ájultan esett össze mellettem, de pár másodperc után magához tért. Rhaena és Rhaegar harcoltak a furcsa lénnyel, és már csak mi voltunk kint négyen. Annyira hírtelen történt minden egymás után hogy felfogni nem volt időm, nemhogy reagálni is rá valamit, így jobb híján átmentem védekezésbe remélve azt hogy valami megoldást fogunk találni a problémára.
Nem is tudom, hogy történt, csak arra emlékszem, hogy Rhaena fájdalmasan felordított mikor meglátta, hogy egy fagyönggyel bevont kardot szúrtak át Rhaegar testén. Azonnal odarohantunk Scarlett-el és elvittük onnan őket. Elbújtunk az egyik teremben és lefektettük Rhaegart, majd isszaváltoztunk mind az emberi alakunkba. Rhaena letérdelt apja mellé, és keservesen zokogott, mire majd megszakadt a szívem. Ő mindig is erős volt. Nem lehet, hogy pont most történjen mind ez.
-Rhaena, kincsem..... figyelj most jól rám. Megígéred, hogy azt teszitek amit mondok neked?-fogta meg lánya kezét -Meg... De apa kérlek ne hagyj itt, nem akarlak téged is elveszteni...-csuklott el a hangja, mire nem bírtam tovább, nekem is könnybe lábadt a szemem. Viszont muszáj erősnek maradnom, most kellesz neki a segítség.
-Shh, minden okés lesz.-nyugtatta az apja, de szerintem ezt ő maga sem hitte el-Én nem fogom a napot túlélni, sőt alig maradt időm, ezért sietnem kell...-magyarázott de a rátörő köhögés félbeszakította. A szájából elkezdett folyni a jól ismert fekete folyadék.
-Apa!-kiálotta Rhaena kétségbeesetten, mire Scarlett szorosan átölelte. Én meg csak ott álltam, mint egy fa. Földbegyökerezett a lábam. Sosem láttam egyiküket sem ilyen gyengének, és az a legrosszabb, ha olyan emberek gyengülnek le akik amúgy mindig erősek. Fájdalmas ezt látni, főleg akkor ha tudod, hogy nem tudsz segíteni és nincs semmi esélyük.
-Tényleg sietnem kéne... Szóval. Kérlek amint elmondtam mit tegyetek, tegyétek meg azt. Emily menjen el Rebekáért, és tűnjetek el innen. Menjetek az erdőn át egyenesen Beacon Hills-be. Rhaena ki tud titeket vinni a nyakláncával.-(Jaa, igen. Ezt kihagytam. Rhaenának van egy nyaklánca amivel ki tud nyitni ez erdőn át egy helyet amivel egyből kijutunk Valyria-ból.)-Ott lakik Dr. Deaton, aki minden fog tudni segíteni nektek, nagyon jó barátom. Úgy hallottam, hogy ott is vannak vérfarkasok, de majd ő mindent elmond nektek. És kérlek titeket, hogy soha, de soha ne gyertek ide vissza. Értve vagyok? Rheana gyere ide közelebb.-mondta halál nyugodtan Mr. Targaryen, de én meg sem bírtam szólalni. Mi van? Hagyjuk itt az otthonunk és kezdjünk teljesen új életet? Én... én nem tudom megint újrakezdeni az életem. Rhaenának elmondta az útvonalat, majd elhajolt tőle a lány.
-Szeretlek kincsem mindennél jobban, épp ezért kérlek erre téged és a barátaid. Ígérd meg, hogy eltűntök innen... Kérlek..
-Megígérem apa...Én is nagyon szeretlek...-csuklott el a hangja. Rhaegar még utoljára ránézett a lányára, és rámosolygott, majd örökre lehunyta a szemeit, mire Rhaena zokogni kezdett.-Neee! Apaa!-kiabálta, de felálítottuk. Scarlett vele maradt amíg berohantam Bekiért, akinek útközben elmondtam mindent. Ő is elsírta magát. Mondjuk meg is értem. Olyan volt nekünk Mr. Targaryen, mint az apánk. Mindenki szerette. Most azonban nélküle kell elmenekülnünk. Átváltoztunk farkasokká, Beki felült a hátamra, és rohantunk ahogy csak tudtunk. Miután Rhaena nyakláncát használva végleg magunk mögött hagytuk Valyriát, kicsit lassabban mentünk. Út közben mintha valami neszt hallottam volna, de nem fordítottam neki nagyobb figyelmet. Rohantunk, amíg bírtuk, majd megláttunk egy táblát.

Üdvözöljük Beacon Hills-ben!

Fáradtan és vérző lábbal összeestem, és elsötétült a világ...