Egy lacrosse meccsen

2.évad/Vészjósló

-Emily...-kapta rám Stiles a tekintetét
-Semmi gond.-mosolyogtam bíztatóan rá és lágyan átöleltem. Éreztem, ahogy a megemelkedett pulzusa miatt a szíve majd kiszakad a helyéről.
Eleinte nem akartam lejönni és megzavarni a beszélgetést, de a fiút ismerve jól eshet neki ilyenkor egy kis támogatás, ezért megmakacsoltam magam.
-Csak felejtsük el ami történt, azon már nem változtathatunk, de a jelenen igen.-motyogtam a mellkasába
-Jó, ebben igazad van.-sóhajtott és lassan lenyugodott.
-Emily, Stiles, nem főztem túl sok mindent szóval ha gondoljátok rendelhetünk valamit.-szólt közbe a sheriff
-Megoldom én csak be kellene vásárolni hozzá szerintem.-néztem körbe a konyhában és láttam, hogy jópár hozzávaló hiányzott.
-Elmegyek veled.
-Lasagne-hoz mit szólnak az urak?-tettem vissza mindent a helyére amiket az előbb kiszedtem.
-Megfelel.-vigyorgott melletem Stiles
-Nekem is rendben van.-vette fel kalapját a sheriff.
-Akkor ezt megbeszéltük.-nyúltam a táskámért, és miközben beszálltunk a jeep-be, kioperáltam belőle a telefonomat.
-Na lássuk csak akkor miből mennyi kell...-olvastam figyelmesen végig a receptet, majd miután megjegyeztem, eltettem a készüléket.
Szerencsére nincsen messze a bolt, így hamar ott voltunk és igyekeztem a lehető leghamarabb összeszedni a dolgokat, hogy ne kelljen sokáig várniuk a kajára a fiúknak.
-Azta Emily, te bevásároltál!-nyitotta ki a csomagtartót Stiles amikor kiértünk és elkezdtünk pakolni.
-Csak gondoltam legyen minden otthon. Vagyis apudnak, vagyis...-álltam meg és egy pillanatra elgondolkodtam-Ahh mindegy, tudod hogy értem.-hadonásztam a kezemmel össze-vissza.
-Menjünk haza kis szakácsom.-ragadta meg a kezem és mielőtt beszálltam még a kocsiajtót is kinyitotta nekem.
-Milyen lovagias ma valaki!-kuncogtam
-Na ugyee.-vigyorgott mint a tejbetök, de egyikünk sem bírta tovább, szakadtunk a röhögéstől.
-Jó elég lesz, nem bírom.-nyugtattam magam le és egy nagy levegővétellel igyekeztem légzésemet is egyenletessé tenni.
Hazaérve gyorsan nekiestem a főzésnek, szinte teljesen kizárva a külvilágot. Még azt sem vettem észre, hogy Stiles leült az ebédlőbe és engem néz, csakis akkor amikor megszólalt.
Az is hírtelen annyira megijesztett, hogy majdnem megszúrtam az éppen kezemben lévő késsel.
-Baszki, ne ijessz így rám oké?-fordultam vissza a sütőhöz, ahol a tepsibe pakolgattam szépen sorban a dolgokat.
-Tökre elnézem ahogy így sürögsz-forogsz a konyhában baba.-éreztem két meleg kezet a derekam körül, ezt pedig az követte hogy a vállamra hajtva a fejét átölelt.
-Remélem finom is lesz, sose csináltam még full egyedül ilyet.-húztam el a szám a nem túl bíztató állag láttán.
-Hát ez csak akkor derül ki, ha berakod és megsül.-nyomott egy puszit az arcomra és elengedett.
Egy "jó szarok bele, lesz amilyen lesz" kézmozdulat kíséretében a sütőt bekapcsolva betettem, és hagytam hogy süljön.(Egy kis spoiler: azért annyira nem lett rossz na xd)
Vacsora után összeszedtem a tányérokat, elmosogattam és hullafáradtan bedőltem az ágyba, mit sem törődve azzal, hogy utcai ruhában vagyok és a plafont bámultam.
-Jóéjt, szép álmokat.-nyomott egy csókot a számra Stiles, ezután pedig már mind a ketten az igazak álmát aludtuk.
....
-Stiles, elég!-fogtam meg a fiú kezét mielőtt újra kárt tenne magában. Véres tenyerét óvatosan fogtam, hiszen nem akartam fájdalmat okozni neki, így lassan lefertőtlenítettem a sebet és bekötöttem.
-Ez a rohadt kocsi! Sose érünk oda Emily, sajnálom.-hajtotta le a fejét, ami annyira aranyosan jött ki neki, hogy nem tudtam nem nevetni rajta-Most mi olyan vicces?-emelte fel a fejét és kissé összezavarodott tekintetével kereste az enyémet.
-Csak olyan édes, hogy ezen ennyire görcsölsz mikor bőven van időnk rá.-mosolyogtam és szorosan magamhoz öleltem, mire két erős karjával átfogott. Fejét a hajamba fúrta és szinte éreztem ahogy beszippantotta annak az illatát.
-Maradjunk így még egy jó darabig, olyan jól esik.-motyogtam a mellkasába.
-Tudom, amúgy sem terveztelek egy darabig elengedni.-suttogta enyhén rekedtes hangján, aminek hatására egy kellemes borzongás végigfutott a hátamon.
-Mi az hogy egy darabiiig?-váltam el tőle és szemöldökömet összehúzva bámultam rá.
-Meg ne ölj a szemeddel te nő.-kacagott morcos tekintetemen, mire keresztbe tett karral megálltam előtte.
-El ne merészelj engedni Stilinski!-vezettem ujjaimat puha hajába és magamhoz húztam egy rövid csók reményében, amit meg is kaptam, azonban úgy látszott megfogadta a tanácsom és szorításán cseppet sem engedve tartott ott. Mikor már alig kaptam levegőt elhúzódtam.
-Baszki, várj egy picit!-legyeztem kezemmel magam előtt, a fiú pedig csak nevetett a nyomormon.
Hírtelen felkapott az ölébe és futott velem a tenger felé, hiába kértem, hogy ne tegye, mégis beledobott a vízbe, amiből jelentősen került a tüdőmbe is.
-Stiles!-kiáltottam neki, de sehol nem láttam és valamibe be is akadt a lábam, ami miatt nem tudtam szabadulni. Kezdett minden sötétedni körülöttem és az egyre csak nagyobbodó nyomás miatt úgy éreztem mintha ólomsúly nehezedne a mellkasomra.
-Tarts ki, mindjárt megvagy!-úszott felém, én pedig kinyújtottam a kezem, hátha hamarabb ideérne, de a világ egy pillanat alatt megszűnt létezni körülöttem.
......
Olyan mintha patadübögést hallanék és egy segélykiáltást... De mi ez? Hol vagyok? Nem meghaltam?
A zaj egyre csak hangosabb és hangosabb lett, míg végül sikeresen ki tudtam nyitni a szemem, hogy szétnézve megtudjam, hogy mi folyik itt.
A Nemetonnál álltam és az éjszaka feketeségében lámpások fénye villódzott ahogy a hordozóik rohantak. A szél enyhén lengedezve kapott bele a hajamba, de a többi esettel ellentétben ez nem keltett bennem kellemes érzést, sőt inkább vészjóslóan hatott.
Lassan elindultam a hangok irányába és ahogy egyre közelebb kerültem, úgy vert egyre jobban a szívem.
A köd kezdett erősödni, így nehezebben szűrhettem ki hogy mi folyhat a közelben, ami mégjobban aggasztott.
Egy női alakot pillantottam meg, aki majdnem belémbotlott, de szerencsénkre időben elkaptam.
-Héé, nyugi. Mi történt? Mitől vagy ilyen ijedt?-igyekeztem nyugtatni a lila loboncok tulajdonosait, több-kevesebb sikerrel.
-Elviszik őket, láttam!-kiabálta miközben a két vállamnál fogva rázott
-Kiket?-kérdeztem teljesen összezavarodva
-Ne felejtsétek el őket, ez a legfontosabb!-próbálta túlharsogni a paták hangját, majd egy pisztoly erdördült és zöld köd jelent meg...