Egy lacrosse meccsen

14.rész

Stiles elindította a jeep-et, és bele is nyomott a gázba.
-Azért ennyire ne siess Stiles, még baj lesz a végén belőle.-szóltam a melletem ülő fiúra
-Csak mert éppen van itt egy idegbeteg nő aki ki akart nyírni téged, azért ne? Vagy mert tök kedvesen agyonrázott volna árammal? Hm?-fordult felém idegesen
-Jól van, bocsi na...-motyogtam és elfordultam az ablak felé
-Naaa Emily! Sajnálom, oké?-fogta meg a szabad kezével a kezem-Csak... rossz volt úgy látni és nem akarom, hogy bajod essen.
-Semmi baj.-fordultam vissza és a szemébe néztem. Valamiért szomorú voltam, de fogalmam sincs miért. Talán, mert már vártam mikor mondhatom el anyának, hogy egy fiú ilyet mondott nekem. Hogy sikítozva ugrálnánk örömünkben, és ahogy apa jó apóshoz híven beszélne vele négyszemközt. De nem tehetem ezt meg, mert anyáék nincsenek itt.
Elhúztam a kezem és a fejemet az ablaknak döntöttem. Az arcomon elkezdtek folyni a könnyek, de igyekeztem takarni a többiek elől.
Volt egy jó négy óra hossza mire hazaértünk, de a szemem addigra feldagadt a sírástól, és tiszta könnyes volt az arcom. A fejemre húztam a sisakomat, és elvettem Stiles napszemüvegét a kocsiból. Mind kiszálltunk és elindultunk a klinika felé.
-Mi a baj Emily?-állított meg Stiles
-Semmi....-mondtam a sírástól rekedtes hangon
-Hé! Ha bármi baj van akkor nyugodtan elmondhatod. Nem kell szemüveggel eltakarni a szemed meg kapucnival az arcod.-vette le a szemüveget, és letolta a kapucnit.-Miért sírtál? Nem vagy jól?-fogta két keze közé az arcom
-Mindent... Mindent elmondok csak előbb halgassuk meg a többieket, mert várnak ránk...-tettem keresztbe a kezem és szigorúan csak a cipőmet néztem
-Jól van.-ölelt szorosan magához
Amikor elengedett elindultunk befelé.
-Na végre itt van mindenki.-tekintett ránk Scarlett
-Van valami baj Emily?-állította meg barátnőnket Rhaena, mire csak óvatosan megráztam a fejem-Mindegy. Khmmm-köhintett, hogy ezzel is terelje a témát.
-A lényeg, hogy Derek megvan. És úgy tűnik, hogy mostmár erősebb vagyok, mert vörös a szemem.-mondta tök nyugodtan, de láttam rajta, hogy majd kicsattan a boldogságtól
-Viszont van egy kis gondunk...-mondta Deaton
-Mi az?-vonam fel a szemöldököm-Megvan mindenki. És jól vagyunk.
-Lányok ti biztos hallottatok már a valyria-i kódexről...-nézett hármónkra
-Igen, minden fontosabb dolgot beleírtak az őseink, de úgy tudom, hogy egy jó pár éve eltűnt már.-gondolkodott Scarlett, én meg csak meglepetten kapokodtam a fejem közte és Deaton között.
-Ezt... Ezt te honnan tudod Scarlett?-sokkoltam le. Én erről semmit nem tudtam. De úgy látszik hármónk közül csak én nem tudtam róla.
-Tudod, hogy szeretem a törit... Kutakodtam kicsit Valyria történelmében is.-válaszolt
-Rhaena?-néztem másik barátnőmre csalódottan
-Nekem apám mesélt már róla egy párszor...-fordult ez zavarában
-Hát... Szép....-hajtottam le a fejem-Mindegy. Mit akart mondani doki?-tereltem a témát, pedig egyáltalán nem volt mindegy. Miért csak én nem tudtam róla? Mi lehet abba a könyvbe?
-Nos, Scott említette, hogy a Calavéráknál találta ezt...-tette ki az előbb említett könyvet az asztalra
-És ez miért baj? Így visszakerült a lányokhoz a könyv.-szólt közbe Stiles is
-Azért, mert hiányzik az egyik oldala. De nem tudjuk mi lehetett rajta.-folytatta magyarázatát
-Az már tényleg nem kis baj....-hát nem hogy kis baj, hanem egész nagy. Nem tudjuk ki téphette ki, vagy hogy mi volt ott. Milyen baj fog várni minket?-Ki tudhatja mi volt benne?
-Hát akik legutóljára olvashatták azok a szüleitek voltak...-nézett szomorúan Deaton. Egy hatalmas gombóc gyűlt a torkomba.
-De... Rhaena szülei hallottak, Scarlett szüleiről meg nem tudunk semmit, ahogy az enyémekről sem...-jelentettem ki határozottan. A kezeimet ökölbe szorítottam és erősen összeszorítottam.
-A szüleidet megpróbálhatjuk megkeresni.-emelte rám tekintetét Rhaena, én pedig tényleg begurultam
-7 rohadt éve nem tudok róluk semmit! 7! És az is lehet, hogy meghaltak! Vagy igazából faszom se tudja! Hagyjuk a szüleimet!-kiabáltam
-De ők az egyetlen reményünk!-kiabált Scarlett is
-Nekem is ők voltak, mégis itthagytak Bekivel! Tudod te milyen nehéz volt elmagyarázni egy 8 éves kisgyereknek hogy hova lettek a szüleink?! Nem? Hát én is így gondoltam!-vetkőztem ki teljesen magamból -Mi van ha mégse haltak meg?! Vagy ha még élnek és ezért mentek el, hogy titeket megvédjenek?!-akadt ki Rhaena
-Lehetetlen! Ne próbáld meg nekem kimagyarázni!
-Nekik legalább még van valamennyi esély arra, hogy élnek...-suttogta Rhaena
-7 év után? 7 év után én már elvesztettem a reményt...
-Emily, nyugi! Már kék a szemed!-fogta meg a kezem Stiles
-Hagyjon mindenki békén! Oldjátok meg nélkülem, és ha lehet hagyjuk ezt a témát!-mentem ki onnan. Kint már szakadt az eső, de így is simán elindultam volna gyalog haza. Nem tudom minek hozták fel a témát, amikor tudják, hogy ez nem túl jó ötlet. Ahogy rágondoltam még idegesebb lettem. Ha szerettek volna minket annyira, akkor nem tűntek volna csak úgy el.
Kiengedtem a karmaim és éreztem, hogy kéken izzik a szemem.
-Emily! Várj már!-jött ki utánam Stiles
-Kérlek Stiles... Én most nem tudok maradni, kell egy kis csend. Vigyázzatok addig Bekire..
-Liam vele van, vigyáz rá. De ha te elmész rád ki fog vigyázni?-nézett rám aggódva
-Nem tudom... Majd vigyázok magamra.-akartam elfutni, de megfogta a kezem, mire autómatikusan visszahúztam a karmom és a szemem sem izzott
-Nem kell elmenned azért, hogy lenyugodj. Gyere, menjünk haza. Elmondod amit szeretnél, és kitalálunk valamit. Ne fuss el a probléma elől, hanem oldd meg. Oké?-fúrta tekintetét az enyémbe 
-Ühüm.-bólintottam, és jó szorosan megöleltem-Köszönöm!-motyogtam a mellkasába
Válaszul csak belefúrta az arcát a hajamba és vagy legalább 4 percig így álltunk, mikor elengedett.
-Na gyere, menjünk.-nyitotta ki a jeep ajtaját mosolyogva 
Beszálltam, majd becsukta az ajtómat és ő is beszállt. Egyenesen a házukhoz mentünk.