Egy lacrosse meccsen

10.rész

-Meg kell keresnünk. Most.-jelentette ki Rhaena határozottan 
-Most? Késő este van...-néztem ki az ablakon
-Igen. Meg kell találnunk Dereket! Senkit nem hagyunk hátra Emily!-pillantott rám erőteljesen 
-Tudom. Ugyan ezt csinálnám én is ha róla lenne szó...-hajtottam le a fejem
-Akkor meg még mit ültök itt mind a ketten?-szidott le minket Scarlett-Húzzunk akkor Deaton-höz, szóljunk mindenkinek és keressük meg Dereket. Scott, szólsz a többieknek?-szólt a vonal másik végén lévő fiúhoz , aki eddig csendben hallgatta a vitánkat 
-Persze. Stiles és Malia itt van velem.-ismertette a társaságát, mire lefagytam. Még jó, hogy nem mondtam ki a nevét.-Szólok még Liamnak, Lydia-nak és Kirának.-tette le a telefont
-Akkor nyomás.-kaptam fel az autóm kulcsát, amit közben a suli portása hazahozott, mivel odatelefonáltak a fiúk 
Mind a négyen beszálltunk és elindultunk Deaton felé. Beki is mindenképpen akart jönni, mert hogy Liam is ott lesz, és szeretne vele lenni. Nekem nem gond addig amíg a srác vigyáz rá, és nem bántja meg. 
Hamar ott voltunk, mivel mindenki sietett. 
-Szerintem úgy lenne a legcélszerűbb ha csapatokban mennénk. Hamarabb megtaláljuk.-kezdte Deaton 
-Egyetértek.-nézett a szemembe Scarlett
-Akkor Scott, Kira és Rhaena menjen együtt. Scarlett, Liam és Beki megint együtt. Én megyek Lydia-val, Stiles, Emily és Malia a negyedik csapat.-osztotta fel a csapatokat Deaton. Jó, akkor most szépen le fogom nyelni, ahogy ezek ketten itt falni foglyák egymást. Most nem én vagyok a fontos, hanem Dereket kell megtalálni. 
Mindenki elindult az autókhoz, és mielőtt beszálltam volna Stiles jeep-jébe, odaadtam a kocsikulcsomat Scarlett-nek. 
-Merre kéne mennünk?-kérdeztem kettőjük között előre hajolva 
-Nem tudom. Stiles te tudod? Stiles!-fogta meg a fiú kezét és rászorított arra, mert az illető elbambult 
-Micsoda szívem?-fordult Malia felé. Szívem... Hát ez nehezebb lesz mint gondoltam. Már most sírva kirohantam volna, de nem tehettem. Így csak visszadőltem az ülésre és csendben hallgattam őket
-Azt kérdezte Emily, hogy merre kéne mennünk. Csak nem figyeltél.-magyarázta Malia, mire Stiles a visszapillantóból rámnézett, de elfordultam
-Nos, khmmm-köhintett zavarában-Deaton azt adta ki, hogy mi menjünk az erdő felé...-indította be a jeep-et, én pedig a hideg ablaknak dőltöttem a fejem, és bámultam ki a sötét éjszakába 
-Stiles, mi bajod van neked?-figyeltem fel egy később Malia kicsit se nyugodt hangjára, amikor már az erdőbe értünk
-Tudod mi a bajom? Hogy állandóan veszekszünk!-akadt ki Stiles, mire nekem is felszaladt a szemöldököm. Legszívesebben eltűntem volna a hátsó ülésről. Stiles megállt a kocsival.
-Nem is veszekszünk! Mi ütött beléd? Szeretsz még egyáltalán?-nézett szomorúan Malia
-Malia, én.... Nem akartalak megbántani...-hajtotta le a fejét Stiles
-Stiles, nekem is mondanom kell valamit... Én...Ahh tudod mit? Hagyjuk ezt az egészet. Nekem ez már nem megy, sajnálom. Én....szakítok veled Stiles. Jobb lesz így nekünk...-nyitotta ki a kocsiajtót és kiszállt. 
-Malia!-kiabált a lány után, de az eltűnt az erdőben-Basszameg!-csapott a jeep-re, de gyorsan vissza is húzta a kezét és szemébe egy pillanatra könnyek gyűltek. Biztos eltörte a kezét, amilyen erővel beleverte a motorháztetőbe
-Stiles, jól vagy?-szálltam ki gyorsan és odamentem hozzá
-Minden oké...-nézett idegesen, és el akart indulni
-Hé, várj már! Lehet, hogy eltörted.-léptem közelebb-Hagy nézzem meg.-fúrtam a tekintetem az övébe, mire meglágyult az arca
-Jól vagyok Emily.
-Kérlek, hagy segítsek. Legalább neked hagy tudjak segíteni.-motyogtam, de nem voltam biztos abban, hogy a végét is hallotta. Lassan idenyújtotta a kezét, mire óvatosan a két tenyerem közé fogtam az övét, és elvettem a fájdalmat. Amikor végeztem halványan mosolyogva elengedtem.
-Köszönöm.-nézett rám hálásan 
-Menjünk, nézzünk szét akkor.-indultam befelé, Stiles pedig követett. 
Nagyon utálom, ha sötét van. Semmi támadásra sem lehet felkészülni, mert nem lehet úgy látni. Meg emlékszem, hogy mikor kicsi voltam is, mindig féltem a sötétben. Mintha csak maga az ördög lenne. Apa mindig bejött hozzám olyankor és beszélgettünk, úgy mindenről. Ha nem volt túl fáradt akkor gitározott is nekem az elektormos gitárján. Tudom, hogy imádtam, és hogy megígérte, hogy meg fog tanítani játszani rajta. De sajnos eltűntek...Már 7 éve. És kimondhatatlanul hiányoznak...Elmondanám nekik mennyire szeretem őket, és jó szorosan megölelném őket. 
Ijedten néztem fel, amikor Stiles megállt előttem.
-Minden okés Emily?-fürkészett aggódva
-Csak... Nem szeretem a full sötétet. Meg belegondoltam, hogy milyen jó lenne ha a szüleim még most is velünk lennének...-gyűlt egy hatalmas gombóc a torkomba 
-Tudod...Amikor kisebb voltam, anyával voltam a kórházba. Mert volt egy ilyen betegsége...-kezdte, mire éreztem, hogy szomorúság tölti be a szívét.-És apám valami ügyön dolgozott éppen mikor szóltak, hogy anyának nem sok van hátra, de apa nem tudott bejönni. Későn ért oda. Mire bejutott a kórházba anya meghalt, én pedig az ágya mellet sírtam. Apa szorosan átölelt és azt mondta, hogy semmi baj, ő még itt van nekem. Azóta nem tudok másra gondolni ha apának baja van, csak arra, hogy ne essen baja, mert nem akarom őt is elveszteni...-nézte a földet
-Nem fogod, vigyázni fogunk apudra.-mosolyogtam rá kedvesen-Ha ez nyugtat vigyázok rá úgy mintha az apám lenne.
-Köszönöm Emily.-ölelt meg szorosan
-Én köszönöm, hogy ezeket elmondtad és bízol bennem Stiles.-fúrtam a fejem a vállába
Hangokat hallottam ,mire gyorsan elengedtem
-Mi a baj?-nyúlt felém, de elhúzódtam
-Shh! Hallok valamit!-tettem a mutatóujjam a szám elé figyelmeztetésképp-Malia?-kezdtem el arra futni, de mikor odaértem nem volt ott senki.
Hírtelen azonban Stiles hangja zavarta meg a csendet. Felordított fájdalmában.
-Stiles!-szaladtam vissza ahogy csak tudtam. El volt terülve a földön és maszkos férfiak álltak ott. Hírtelen éreztem a farkasölő illatát, és elgyengültem.-Stiles....-suttogtam, majd összeestem és minden besötétült.
Mikor magamhoz tértem már teljesen máshol voltunk. A földön feküdtem, és eléggé kába volt a fejem. Stiles is ott feküdt, de még nem tért magához. Alig tudtam lábraállni, de odaszenvedtem hozzá magam.
-Stiles! Stiles, kelj fel!-rázogattam 
-Hm?-nézett kábán 
-Elkapott minket valaki Stiles. Remélem nem vadászok...Vagy aki ránkküldte a wendigót.-suttogtam és félve néztem rá
-De jól vagy?-ült fel
-Hát most nem tudnám megvédeni magunkat, mert farkasölőt adtak be valahogy
-Nagyon sokat?-fürkészte az arcom 
-Akkor már halott lennék.-ültem fel én is 
-Scott-ék tuti megtalálnak minket. Mindig megtalátak.-bíztatott és szorosan átölelt 
-Valami azt súgja, hogy jobb lenne ha nem találnának...-motyogtam
-Na állj, te nem vagy banshee, mint Lydia, szóval ne is folytasd. Nem hiszem, hogy bármi okuk lenne nem keresni minket.-csitított 
-De... Jó, hagyjuk...-csuktam le vissza a szemem
Az ajtó kinyitódott és beléptek négyen. Fel akartam állni, hogy azért csak védekezzünk, de a lábam kibicsaklott alólam, és csak Stiles tartott meg. Nagynehezen összeszedtem magam, és nekimentem az egyik csávónak, mire az lesokkolt és megint a földön kötöttem ki. 
-Emily!-szaladt ide Stiles-Jól vagy?
-Jól.-kaptam az oldalamhoz. A négy pasi lefogott minket és elvittek valamelyik másik szobába.
-Engedjék el!-küzdött Stiles a két pasival aki lefogta őt, de nem sokra ment egyedül. Én sem mentem volna sokra most, így feladva az egészet elengedtem magam. 
Leültettek egy székre és odakötöztek. Stiles következett, majd bejött egy idegen nő.
-Stilinski és Murray, ugyebár?-kérdezte egy gépezet mögé állva, mire meglepetten néztünk össze Stiles-al 
-Igen...-válaszolta Stiles
-Mit akarnak tőlünk?-tértem a lényegre 
-Ezt már szeretem.-vigyorgott a nő-Derek Hale-t keressük.
-Mi is...-húztam össze a szemem résnyire 
-Nem, ti nem keresitek, ti tudjátok hol van. Kiszabadítottátok tőlünk.-nézett idegesen
-Nem érti, hogy mi sem tudjuk hol van? Mi is őt keressük!-nézett fel idegesen Stiles
-Minek kell maguknak Derek?-gondolkodtam
-Jól tudod te azt kisszívem. Na most pedig mondjátok meg hol van vagy kénytelen leszek használni ezt.-mutatott a gépre
-Nem tudunk semmit.-ment felfelé a vérnyomásom gyorsan. Még a végén olyat varrnak ránk amiről nem is tudunk.
Hírtelen erős áramütést éreztem mire felordítottam, és éreztem, hogy ragyog a szemem.
-Hagyja békén! Nem érti, hogy nem tudunk semmit?-kiabálta Stiles 
-Mondjátok meg és abbahagyom. Vagy gondolkodjatok, hogy meddig bírhatja egy legyengült igaz alfa az áramot.-tetetett gondolkodást
-Nem... nem tudjuk...-nyögtem ki, mire abbahagyta. Utána viszont Stilest rázta meg.
-Stiles! Hagyja őt, inkább engem. Kérem....-könnyeztem
-Adjon nekünk egy fél napot...-motyogta Stiles
-Rendben, de semmi trükközés vagy azonnal megölöm mind a kettőtöket!-intett a férfiaknak, hogy vigyenek minket vissza. Szó szerint csak visszalöktek abba a szobába ás ránkcsapták az ajtót. 
-Emily, jól vagy?-pattant fel Stiles és aggódóan nézett rám 
-Fáj az oldalam...-kaptam oda 
Odanyúlt a pólóm széléhez,és engedélykérés képpen rámnézett. Óvatosan bólintottan, mire felhúzta azt. Egy kisebb seb tátongott ott, de az áramütés miatt fájhatott.
-Jól leszel?-húzta vissza a pólóm
-Igen, már gyógyul.-mosolyogtam halványan
-El kell tűnnünk innen. Mikorra nyered vissza az erőd?-agyalt már most a szökési terven
-Reggel szerintem. Legalább is teljesen akkora. Mert eléggé elfáradtam...-tettem keresztbe a kezem és elkezdtem dörzsölmi, hátha attól melegebb lesz. Hiszen az álmosság miatt elkezdtem fázni.
-Akkor aludjunk addig is.-feküdt le mellém. Egy darabig agyaltam, hogy menjek-e közelebb, de végül nem tettem. Nem mertem. Lehunytam és már majdnem elaludtam, amikor éreztem, hogy közelebb jön hozzám, és szorosan magához ölel. Felé fordulok, és belefúrom a fejem a mellkasába, mire az orromat átjárja kellemes illata. Egyik kezével megfogta az állam, és feljebbfordította a fejem. Egy pillanatig gondolkodott, de végül megcsókolt, én pedig gondolkodás nélkül viszonoztam. 
-Jóéjt Emily!-suttogta lágyan amikor elváltak ajkaink
-Neked is Stiles. Szeretlek.-csúszott ki félálomban a számon, de akkor fel se tűnt annyira
-Én is téged.-puszilta meg a homlokom, majd bealudtam.