Egy lacrosse meccsen

33.rész

-Az a lényeg, hogy nem tudtok mindent a szüleimről....-tördeltem a kezem
-Igazából nem is tudok sokat, csak hogy 7 éve nem láttad őket.-vakarta zavartan a tarkóját
-Ez így is van. Nos, nem emlékszem sok mindenre.... Tudom, hogy vihar volt és Bekit védtem amíg anyáék nem jöttek vissza. Csakhogy sokáig nem jöttek és ki akartam menni megnézni, hogy hol vannak, amikor apa visszalökött és azt mondta vigyázzak Bekire. Azóta nem láttam őket és azt sem tudom hová lettek. Annyira emlékszem csak ezen kívül belőlük, hogy apa tanított gitározni és még meg is van az elektormos gitárja...
-Aha. És mit akartok, mit tegyek?-gondolkodotott
-Először is ne mondd el senkinek. Nem akarom hogy akárki is tudja addig ameddig nem tudom mi történt. Másodszor pedig bele kéne mászni a fejembe, hátha látnátok valamit pluszba.-kérleltem
-De volt rohamod emiatt, ezt tartsd észben Emily.-figyelmeztett aggódva Stiles
-Tudom, de a szüleimért bármit....-motyogtam 
Közben hazaértünk és a jeepből kiszállva felmentünk a szobámba. Odahúztunk két széket, amire én és Stiles ültünk le, Scott pedig mögénk állt.
-Amint baj van, abbahagyjuk.-nyugtatta  Scott az ideges Stilest
-Nem lesz bajom.-fogtam meg a kezét
-Minden olyankor esik bajod mikor ezt mondod....-emelte rám szomorú arcát
Nem tudtam erre mit válaszolni, ezért csak hallgattam
Scott belemélyesztette karmait a nyakunkba, mire elsötétedett minden. Mikor kinyitottam a szemem már az elmémben voltam. Stiles és Scott is ott volt velem. A régi sulimban voltunk az öltözőben.
-Menjünk haza...-nyeltem nagyot
-És mivel érünk haza időben?-nézett ki a folyosóról Scott az igencsak felhős égre
-Hát ha minden igaz, akkor én már otthon vagyok, de valaki autója itt áll.-gondolkodtam és eszembe jutott Mark.
Úristen nem mondtam el Stilesnak! Baszki ki fog nyírni!
-Gyertek utánam!-kezdtem el kifelé szaladni
Kinyitottam a fiú szekrényét, hiszen pontosan emlékeztem a kódra és azt is tudtam hogy hol van a kocsikulcsa.
Még jó hogy 10 évesen jártam egy 16 éves fiúval...🙂
-Ez ki szekrénye?-faggatózott Stiles jogosan
-Mondtam hogy valamit el akarok mondani... Szóval...-vettem nagy levegőt
-Igen?-állt meg, de húztam tovább magam után Scottal együtt.
-Nos... Nem te vagy az első barátom Stiles. Én 10 éves vagyok ugye most mikor itt vagyunk... És volt egy 16 éves barátom akit Marknak hívtak...-szorongattam a kulcsot-Fülog szerelmes voltam belé és azt hittem, hogy tényleg együtt is maradunk egészen addig amíg egyszer el nem hívott bulizni és....-akadtam el
-Mit csinált veled?-kérdezte idegesen
-Hát már rég volt és homályosabban emlékszem, de azt tudom, hogy nem akartam elmenni, mert még tudtam, hogy fiatal lennék oda, és mikor közöltem vele ezt akkor megkérdezte, hogy miért lennék az.... És mondtam neki hogy hát mert csak 10 éves vagyok... Erre nagyon ideges lesz és veszekedni kezdtünk és megvert és meg akart volna erőszakolni ha.... Ha apám nem nyit be... És utólag tudtam meg, hogy közben csalt is...Én...-kezdtem el sírni megint. Éreztem az ütéseket és ahogy undorító kezeivel hozzámér az érzékeny területen. 
-Héé, nyugi, mostmár nem bánthat!-ölelt át Stiles védelmező karjaival 
-Stiles, ugye te nem csinálsz ilyet?-néztem félve a barátomra 
-Soha nem bántanálak manó, megcsalni meg végképp nem csalnálak meg...-simogatott nyugtatóan és fejét a hajamba fúrta-Amúgy mi lett ezzel a fiúval Emily?-kérdezte Scott előre tartva a válaszomtól 
-Háááát....Rhaena és Scarlett kinyírták. És szó szerint mivel talán meg is akart ölni valakit, így Scarlett elrabolta, Rhaena meg rágyújtotta a házat.-éreztem, hogy Stiles egy hatalmasat nyelt. 
-Ha eddig nem fostam volna a csajtól, akkor mostmár tuti félek..-suttogta Stiles, mire felnevettem. Elégedetten mosolygott és tovább indultunk. 
Beültünk a kocsiba, amit kivételesen én vezethettem és száguldottam a házunk felé.
Mikor leparkoltam az autóval már villámlott is. Berontottunk a háza, ahol láttam a 10 éves magamat, ahogy a 8 éves Bekit védem. Fura ruhában lévő pasik kezdték el kirángatni anyumat apától. Valami fura maszk takarta el az arcukat és "elporladt" az akire rálőttek. 
Éreztem, hogy a pulzusom rohamosan emelkedik főleg akkor mikor láttam, hogy apa szalad be hozzánk, és miután visszalökött őt is elvitték....
A mellkasom iszonyatosan elkezdett fájni és térdre rogytam.
-Anya, apa!-kiáltottam bőgve. Mindent másképp látok így,  hogy tudommi történt. Valaki elragadta a szüleim és nem tudok rajtuk segíteni rajtuk. Lehet tényleg nem élnek már....
Erre a gondolatra mégjobban elkeseredtem és elkezdtem remegni.
-Emily, rohamod van?-kérdezte Scott, Stiles pedig már szavak nélkül is tudta hogy az van, így idejött és magához ölelt.
-Nyugiii, semmi baj! Megtaláljuk őket.-nyugtatgatott, de nem csillapodott a roham-Scott, hagyjuk abba!-kérte barátját, és visszakerültünk a valóságba. 
Remegő kezeimmel a nyakamhoz kaptam, de már alig éreztem a végtagjaimat. 
-Emily!-vett ki Stiles a székből és finoman at ágyamra tett
-Anyáék....anyáékat elvitték!-sírtam a lehető legmélyebbről ahonnan csak egy ember sírni tud. Kapkodtam a levegőért és a roham is felerősödött. 
-Megtaláljuk őket, és minden rendben lesz. Nyugodj le manóóó!-csókolt meg 
Amikor elváltunk Scott vörösen ragyogó szemével az enyémbe nézett. 
-Menj odébb és füleket befogni!-löktem el tőlem a barátomat mielőtt sikítottam volna
Lihegve dőltem az ágyra. 
-Jól vagy?-jött azonnal vissza Stiles
-Mostmár azthiszem igen.-nyugtattam magam
-Mondtam, hogy ez van...-emelte rám aggódó tekintetét
-De jól vagyok mostmár, a többi lényegtelen...-mosolyogtam
-Mit szólnátok hozzá ha elindulnánk vissza Beacon Hillsbe?-vette fel az ötletet Scott
-Nekem tökéletes!-kezdtem el pakolászni a cuccaimat amik még itt maradtak és kellenek
-Nekem is jó.-segített Stiles
Egy óra múlva már a kapunál álltunk, amit Rhaena nyitott ki nyakláncával.