Egy lacrosse meccsen

2.évad/Hazatérés

Eltelt egy pár nap, mire kiengedtek a kórházból, hiszen elég kényes helyet érintett a golyó. Stiles minden egyes nap itt volt velem, még aludni sem ment haza, hanem mellémfeküdt az ágyra. Mondtam neki, hogy nyugodtan menjen, mert nem lesz baj, de nem tágított.(Bár annyira nem bántam, hogy nem kell egyedül lennem<3)
Utolsó nap hazament összepakolni és már készen állt a kocsival. Megkönnyebbülten keltem ki az ágyból, hogy végre nem kell ágyhoz kötötten itt lennem a kórházban.
-Kész is vagyok!-jött be mosolyogva a barátom
-Végreeee!-ugrottam az ölébe boldogan, mire picit megtántorodott, de megtartott minket
-Mehetünk?-tett le óvatosan miután megcsókolt
-Igeeen! Alig várom, hogy lássam a többieket.-fogtam meg én is pár cuccot, hogy ne mindent neki kelljen azért levinni.
-Úristen a jeep!-kiáltottam boldogan amikor leérve megpillantottam a rég látott autót, amiből Scott szállt ki.-Scott!-futottam oda a fiúhoz és szorosan megöleltem
-Sziasztok!-nevetett és visszaölelt
-Cső haver!-ölelte meg Stiles is mikor elválltam tőle
-Hogy vagytok?-fordult felénk
-Én jobban nem is lehetnék, hogy minden okés.-vigyorgott barátom, aki a kezemet fogta
-Én meg javulgatok.-néztem a lövés helyére, amit most a pólóm eltakart
-Hogy történt?-kérdezte kedvesen
-Hátöhm...-kerestem hogyan mondjam el finoman-Egy pszichopata nő belelőtt a lábamba mikor elkapott-nevettem
-Nem figyeltem eléggé, és ezért későn tudták meg hogy akihez mentek az a gyilkos, és elkapta őket, és meglőtte Emilyt.-hadarta el velem egyidőben Stiles
-Nem a te hibád volt.-néztem rá, de lehajtotta a fejét-Stiles...-fogtam meg két kezemmel az arcát, de a szemkontaktust így is kerülte-Nem. A. Te. Hibád. Volt.-emeltem ki szavanként, hogy tudja igenis komolyan gondolom
-De.....-akart volna tovább szitkozódni, mire csókot nyomtam a szájára
-Nem. Figyelhettem volna én is jobban, ne hibáztasd magad kérlek.-fúrtam bele tekintetem az övébe
Magához húzott és szororsan átölelt. Jó hosszan beszívtam az illatát és lecsuktam a szemeim.
-Mehetünk?-suttogta a fülembe, mire el sem vállva tőle bólogattam.
Egy jó darabig maradtam volna így vele, ha szegény Scott nem várt volna ránk. De így elengedtem és beültünk a jeepbe.
-Az úticél Beacon Hills!-kiálotta boldogan Stiles aki a volán mögött foglalt helyet. Én ültem mellette az anyósülésen, Scott pedig hátul foglalt helyet.
Halkan ment a rádió és a hosszú út alatt be is aludtam. Még hallottam az elején ahogy a fiúk beszélnek amíg éberen aludtam:
Scott: Örülök neki, hogy hazajöttök, és mindenkit hazahívtatok. Beacon Hillsnek hiányzik a falka, és nekem is.
Stiles: Főképp Emily miatt döntöttem így, mert féltem, hogy baja esik, és nem engedhetem a múltkori esetet mégegyszer megtörténni.
Scott: Mondta hogy ne okold magad, nem vigyázhatsz mindig rá, nem lehetsz mindig mellette. Én sem lehetek Kira mellett mindig, ezzel nem tudsz mit kezdeni. Amúgy is erős nő, vigyáz magára.
Stiles: Ez igaz, de tudod milyen vagyok. Sok mindenen jutottunk keresztül gimiben, és akkor többször is majdnem elvesztettem. Amikor az a boszorkány elvette az erejét s rágyújtotta a nagy épületet vagy amikor Theo a boszi hatása alatt volt és meg akarta ölni apával együtt? Esetleg mikor az idegbeteg exe akarta megölni vagy mikor elrabolta Valack és azt a szar maszkot rá akarta tenni?
Scott: Jó, értem én. De nem szabad ennyire okolni magad. Itt van melletted és békésen alszik, mert jól van. Lépj tovább.
És elnyelt a sötétség.
.....
Arra keltem fel, hogy Stiles kinyitja az ajtómat. Lassan kinyitottam a szemem és ránéztem.
-Beviszlek, aludj vissza nyugodtan.-puszilt a hajamba, de nem aludtam már vissza így letett
-Hogy érzed magad?-kulcsolta ujjait az enyémekre
-Jól. És te?-kérdeztem vissza
-Nosztalgikusan!-nevetett
-Kicsit én is. Jó itthol lenni újra.-sóhajtottam majd beléptünk a házba
-Csókolom Mr. Stilinski!-köszöntem Stiles apukájának aki már a nappaliban várt minket
-Szia apa!-ölelte meg Stiles jó szorosan a férfit. Olyan régen nem látták egymást basszus, ebbe még belegondolni is fáj...
-Sziasztok gyerekek!-nézett ránk mosolyogva
-Hogy vagy?-kérdezte tőle rögtön Stiles
-Jól, és ti?
Kicsit hallgattunk, mert nem tudtuk hogy kéne elmondanunk neki, de végül én szólaltam meg előbb:
-Mi is jól vagyunk, köszönjük.-húztam mosolyra ajkaim
-És végül mi vezetett titeket vissza Beacon Hills-be?-nézett gyanakvóan ránk a férfi
-Nos..öhmm...-kerestem a szavakat de nem tudtam hogy mondjam el. Stiles előtt nem akartam felhozni a témát hiszen azonnal magát hibázatta volna, így inkább csak ennyit mondtam:
-Csak túl zajos volt arra. Meg picit honvágyam is volt.-tűrtem zavartan a fülem mögé a hajam
-Ahaaa, értem. Emily, beszélhetek Stiles-al picit kettesben?-állt meg csípőre tett kézzel
-Persze.-indultam el a szoba felé hogy kipakoljak és hátra se néztem
Feldobtam a bőröndöt az ágyra és elkezdtem kipakolni, de közben sajna hallottam mindent...

Eközben lent:

-Stiles, mi történt? Miért költöztetek haza?-fordult a sheriff a fiatal FBI ügynök felé
-Én csak...-hajtotta le szomorúan a fejét a fiú-Emily-t meglőtték és ha hamarabb gondolkodtam volna akkor nem esett volna baja mert nem küldik ki őket felkészületlenül.-fordította el fejét Stiles és érezte hogy a mellkasára kilók nehezednek. Tudja jól hogy a lány nem hibáztatta sosem ezért de valahogy a lelkiismerete erősebben hatott a lány szavainál.
-Fiam, figyelj jól rám.-fogta meg Stiles vállát édesapja-Anyádat egyszer meglőtték... És ezt azért nem meséltem neked soha mert szégyeltem hogy nem tudtam megvédeni. Túlságosan későn értem oda, és akkorra már megtörtént a baj. Ugyanez lehetett nálatok is igaz?
A két férfi szeme egybefúródott és szomorúan néztek egymásra.
-Akkor is az én hibám! Lőttek volna meg inkább engem százszor mint őt egyszer is. Megesküdtem hogy megvédem de ezt sem tudom betartani!-csapott Stiles idegesen az asztalra, majd hirtelen felemelte a kezét mikor halk lépteket hallott meg.
-Emily...-suttogta a lány nevét aki lassan ment a fiú felé