Útmutató egy szív meghódításához (Befejezett)

27. fejezet

Lan Wangji elmosolyodott. 

Wei Wuxian összevonta a szemöldökét. Ennyi? Mulatságosnak találta, amit mondott? 

Kiöntöttem neked a komoly érzéseimet, és még egy hümmögésre sem méltatsz? Lan Zhan, többet néztem ki belőled! 

Várnia kellett volna, míg kijózanodik, hiszen ez szimplán elkeserítő volt. Nem volt könnyű bevallania Lan Wangjinak, hogy szereti őt. A megértés szikráját várta a vallomására, azt, hogy viszonozza. Esetleg a karjaiba is hull, vagy fordítva. 

Az azonban elkerülte a belső vívódása miatt a figyelmét, hogy Lan Wangji szemei egyszer sem hagyták el az arcát. 

Wei Wuxian felállt az előtte ülő Lan Zhantól, s visszafogott egy feltörekvő sóhajt. Kibámult az éjszakába az ablakon, majd vissza Lan Wangjira. Úgy tűnt ki, mint aki részegségében azon töpreng, mi legyen a következő lépés. Vagy csak az alkohol kezdett neki fejfájást okozni. Nem lepte volna meg, még a Lan homlokszalagja is görbe volt. Szétesett benyomást keltett. 

– Wei Ying – suttogta Lan Wangji, miközben ő is felállt. 

Akár egy figyelmeztetés. Nem, hanem mint egy ígéret, úgy hangzott a neve a szájából. Semmi többet nem mondott, mégis annál többet jelentett Wei Yingnek azok a leírhatatlan érzelmek, amik mögötte rejtőztek. 

Wei Wuxian kivirult. A tekintetével követte Lan Wangji kinyújtott kezét. Finoman a hajába túrt, már simogatva minimális mozdulatokat téve. Wei Yingből majdnem egy sóhaj szökött ki, ahogy Lan Wangji ujjai a fekete tincsei rengetegében a tarkójához értek. Belesimult az érintésébe lehunyva szemeit. Bár nem látta, tudta, hogy Lan Wangji őt nézte feszült figyelemmel, mintha meg akarta volna őrizni a reakcióinak emlékét. Wei Ying a helyében azt tette volna. 

Érezte, ahogy Lan Wangji előre dönti a fejét, s szemben találta magát Lan Zhan egyre közelebb hajoló alakjával. Nem volt köztük távolság, mégis úgy tűnt, mintha egy örökkévalóságig tartana annak csökkenése, olyan lassan történt. Ezalatt Lan Wangji másik keze a derekára tévedt. 

Lan Zhan forrón lehelt az ajkaira, az alkohol szeszes illatával meghintve. Akár egy pillanatnyi hezitáció, de végül ajkai az övéhez tapadtak. Különös volt elsőre, hogy a csókhoz ízt tudott társítani? Vajon Lan Zhan milyennek találta a csókot? Vagy észre sem vette, mert őt más, egyszerre megjelenő új érzések kötötték le? 

Wei Wuxian soknak érezte a ruháit. Perzselő hőség járta át egész testében, amit ezelőtt soha nem tapasztalt ilyen formában. Lan Wangji vállába kapaszkodott meg. Biztos volt benne, ha megbicsaklanának a térdei a lassú csókban, Lan Zhan kapná. Sőt, meg sem történhetne, olyan szilárdan fogta a derekánál, mintha rettegne, hogy elvész a semmibe. Ezért tartotta végig nyitva a szemeit? Ahányszor kinyitotta a szemeit, Lan Zhanéval találkozott a szürke szempár. 

Korábbi száraz ajkai nedvessé váltak, ahogy Lan Wangji nyelve bebocsátást kért. A szantálfa illatát sosem érezte olyan erősnek, mint most, olyan közel volt. Bódítónak nevezehette volna, de tudta, nem az illat volt egészen az, hanem maga Lan Zhan társasága. Talán ezért is volt, hogy előbb a sajátos illata tűnt fel. Furcsának vélte, hogy először nem az alkohol enyhe ízét vette észre a szájában, pedig azt mindig is szerette. Azonban Lan Wangji iránt táplált érzelmei nagyobbak voltak, ezért is a vele kapcsolatos dolgok tűntek fel neki. 

Az egyensúlyukat elvesztve, ahogy Lan Wangji háttal az ablaknak dőlt Wei Yinggel a karjai közt. Wei Wuxian halkan ránevetett a férfi ajkaira, leheletével felfűtve az arcát, majd ezúttal ő érintette össze őket finoman. Lágyság és melegség pezsgett a csókjukban. Olyan volt, mintha mindig is egymáshoz tartoztak volna Lan Wangjival.