Útmutató egy szív meghódításához (Befejezett)

21. fejezet

– Köszönöm az észrevételt – felelte Wei Ying. Legalább Lan Zhan nem volt olyan vak, mint ő.

Lan Wangji várakozással nézett rá. Vársz valamire, Lan Zhan?, merengett el Wei Ying felvont szemöldökkel, majd flörtölősen elvigyorodott.

– Egész jól beleillik a kezem a tiédbe, nem gondolod, Lan Zhan? – incselkedett Wei Wuxian az ajkába harapva.

Legszívesebben kimondta volna, hogy azért passzolnak a kezeik, mert összeillenek ők ketten egymással. Az volt az igazság. A gondolatot azonban megtartotta inkább magának. Wei Ying úgy érezte, túl nyálasan hangzott volna Lan Wangjinak, hogy egy romantikus leányregénybe illő szöveggel bizonyítja még tovább a szégyentelen mivoltát.

Wei Wuxian megszorította a másik kezét, amit szíve szerint soha nem engedett volna el. Közelebb húzódott annyira, hogy lábak szorosan összeértek. Lan Wangji megrezzent mellette, ám nem törekedett arra, hogy megnövelje a távolságot közöttük. Az azonban vitathatatlan volt, hogy Wei Ying közelsége ismét kifejtette a hatását. Lan Zhan pislogott, s egy nagyot nyelt, kihangsúlyozva ádámcsutkája látványát.

Képtelen volt megszokni Wei Ying váratlan kezdeményezéseit, hiába volt többször azoknak az "áldozata". Ha azonban rajta múlt, tesz róla, hogy Lan Wangji megszokja szégyentelen kis akcióit, amíg úgy látja, nyitott rá, és nem érzi kényelmetlenül magát, hogy undort váltson ki belőle. Noha szerette feszegetni a határokat, viszont az olyan emberek szintjére sosem süllyedt volna, akik úgy csinálnak, mintha nem tudnák, mikor nem kívánatos a közeledésük.

– Egyébként tisztában vagy vele, hogy nemcsak a kiruccanás volt a cél, hanem hogy a remek útmutatásom újabb okosságát meghallgasd – mondta, s kihúzta magát, közben Lan Zhan kezét el nem engedve. Maga elé nézett, mintha egy rémesen komoly témára készült volna váltani.

– Mm. Hallgatlak, Wei Ying.

Ah, te vagy a legjobb hallgatóság, Lan Zhan. Még egy teaházban is készen állsz tanulni.

Lan Wangji szimplán magával ragadó volt Wei Wuxian szemében.

– Annak érdekében, hogy elmélyüljön a kapcsolatotok meg kellene ismernetek egymás múltját. Tudod, olyan alapon, hogy mitől vagy az ma, aki most – kezdte el ecsetelni rövidesen a másik férfi felé fordulva.

Érdekelte Lan Wangji. Jobb ötlete nem volt, hogyan bírja szóra, valamint Lan Wangji úgyis tanulási céllal jött. Részben.

– Wei Ying, te mit mesélnél el a múltadról?

Lan Wangji mindig ennyire nyilvánvaló volt a szavaiban? Ha még mindig tudatlanságban élne Lan Zhant illetően, azt feltételezte volna biztosan, hogy a kisasszony miatt kérdezi, aki mindössze Wei Ying fejében létezett. Míg tudatlan volt, valahogy az volt a gondolatmenete. A másik férfi pedig nem sietett, hogy tisztázza a dolgot.

– Anélkül nem tudnád, mit kéne mondanod a rejtélyes kisasszonynak? Vagy csak érdekel szegény Xianxian élete?

Vicces volt, hogy már megint Wei Yingnél kötöttek ki. Érthető volt, és egyben lágy mosolyra késztette, hogy Lan Zhan ugyanúgy kíváncsi volt, mint Wei Wuxian rá.

– Mm, érdekelsz, Wei Ying.

A gyomra bukfencezett egyet, s majdnem leesett a székről. A mély hangján adott válasz Wei Ying fülében visszhangzott. Lan Zhan direkt csinálja, hogy közvetlenül fogalmaz? Ha ez nem lenne elég, azt hiszi, hogy nem tudom az igazságot...

– Hmm... - tette Wei Ying a kezét az állára elgondolkozva. – Azzal kezdeném, hogy az utcán éltem egy ideig, és akkoriban elkezdtem félni a kutyáktól...

Wei Wuxian mesélt a szüleiről, akikről alig volt emléke, az utcai életéről, ahol gyakran került összetűzésbe a kóbor kutyákkal némi ennivalóért, és arról az időről, mikor Jiang Fengmian megtalálta és befogadta a Yunmeng Jiang klánba.

Lan Wangji feszülten követte az ajkai mozgását. Wei Ying kezét finoman dörzsölte, míg a másik pedig ökölbe szorítva volt mellette. Noha Wei Wuxian a saját megpróbáltatásairól mesélt, úgy tűnt, mintha Lan Wangjit jobban megviselte volna Wei Ying gyerekkorának nehezebb részei.

– Wei Ying... – kezdte Lan Wangji elcsukló hangon, mikor Wei Wuxian befejezte a tömör életútjának elmesélését. Félénken elmosolyodott. Nem volt mindennapi, hogy megosztja bárkivel a múltját. Itt azonban Lan Zhannak mondta el.

Wei Wuxian azon kapta magát, hogy erős karok ölelik körbe féloldalról. Lan Zhan egyik karja a derekát találta meg hátulról, míg a másik a mellkasa előtt, a vállán talált helyet. Nem volt egy szoros ölelés, mégis annál vigasztalóbb. Kimondatlanul azt üzente neki, hogy mellette áll, többé nem kell félnie, nélkülöznie, mint régen.

Lan Zhan vigasztaló szavakat nem mondott, ám nem is volt rá szükség. Azok nélkül is kifejezte, hogy Wei Ying számíthatott rá, és fontosnak tartja.

Emellett mit felelhetett volna Lan Wangji? Azt, hogy sajnálja Wei Wuxian életének szomorúbb szakaszát? Wei Yingnek arra nem volt szüksége. Lan Wangji ölelése mindent elmondott, amit szavakkal képtelenség lett volna kifejezni.

Lecsukta a szemeit az őt körülvevő melegségre, akár el tudott volna aludni Lan Wangji erős karjaiban.

Szantálfa illata csapta meg az orrát, mikor Lan Zhan a fejét a vállára támasztotta. A selymes haja az arcát csiklandozta.

– Miért szomorodtál el, Lan Zhan? Már nem az utcán, jól vagyok.

Nem reagálod kicsit túl az életem, ifjabbik Lan úrfi?

Mindenesetre Wei Wuxian nem panaszkodott, hogy a férfi valóban törődött vele. Ráadásul Lan Wangji egy kicsit még jobban megismerhette. Ismét közelebb kerültek egymáshoz.

– Nálunk mindig csak nyulak lesznek - suttogta Lan Wangji remegő ajkakkal a vállába.

Wei Wuxian kezét a szája elé tette volna, ha Lan Zhan karjai nem ölelik. Majdnem kitört Wei Wuxianből a röhögés, hogy a kutyáktól való félelmét ragadta ki Lan Wangji a meséléséből.

Egy nagyot dobbant a szíve Lan Wangji mély szemeibe tekintve. A férfi egyből a biztonságát helyezte előtérbe. Bizonytalanság is tükröződött rajta, mintha nem tudta volna, mit mondjon. Ennek ellenére egyértelmű volt, hogy a másik férfi Wei Ying minden egyes szavára figyelt.

Nem kételkedett abban, hogy ha Lan Zhanon múlt, a Felhők Védelmét egyedül nyulak fogják lakni az emberek mellett. Erre a gondolatra előtört belőle egy halk kuncogás.

Lan Zhan célozni akart a jövőt illetően? Ha megadatik, hogy egymásé lesznek, akkor Wei Ying náluk élne, ami végeláthatatlan lehetőségeket hordozott. Lan Wangjival együtt mennének és jönnének mindig éjszakai vadászatra, együtt kelnének és feküdnének le, és még oly sok mindent csinálnának együtt...

– Ezt jó hallani, Lan Zhan – vigyorgott fogait megvillantva. Lan Wangji engedve a szoros öleléséből, Wei Ying a kezét Lan Zhanéra helyezte, amelyik a vállán volt.