Útmutató egy szív meghódításához (Befejezett)

31. fejezet (Vége)

Egy hét telt el, mióta megvallották az érzéseiket egymásnak a városban. Mint ahogy Wei Wuxian már megígérte a leckéik alatt, elhozta Lan Wangjit Lótusz Révbe.

Wei Ying jókedvűen elevenítette fel, ahogy Jiang Cheng összefont karokkal és fanyar ábrázattal elbúcsúzott tőlük, mielőtt vízre szálltak. Ez azonban látszat volt. Arról Wei Wuxian meg volt győződve, mivel a morcos arcán egy röpke mosolyt elkapott az indulásuk előtt.

Tudta, a shidije nem egészen értette, Lan Wangji miért szeretett bele a szégyentelen jellemébe, viszont támogatta a kapcsolatukat... Biztos távolságból és undorodva. Wei Wuxian ezen nem sértődött meg, elvégre Jiang Cheng nem foghatta fel Lan Zhan iránti vonzalmát. Kicsit sajnálta, hogy a shidije nem jött velük. A családjaként tekintett rá is, mint a Yunmeng Jiang klán többi tagjára, de Wei Ying rájött, teret akart adni neki és Lan Zhannak, hogy kettesben legyenek.

De persze más ok is lehetett. Wei Wuxian gyanította, Jiang Cheng egyszerűen nem akarta megkockáztatni, hogy egy szerelemtől fűtött Wei Ying és Lan Zhan látványával szembesüljön. Az ártatlan shidijének az sok lett volna. Szóval kettesben jöttek el Lan Wangjival.

Eleinte idegességgel és izgatottsággal töltötte el egyszerre, hogy Lan Zhan találkozni fog Yu asszonnyal és a férjével. Legnagyobb meglepődésére azon kívül, hogy Yu asszony gyanúsan méregette Lan Wangjit a rövid teázás alatt, szúrós megjegyzéseket kivételesen nem kapott senki. Jóváhagyták Lan Zhant.

**

Dél környékén járhatott a nap, mikor kettesben lehettek. Nem húzták sokáig az időt, és elvonultak a Yunmeng Jiang klán kíváncsi szemei elől.

Kéz a kézben sétáltak Lótusz Rév vízpartja mellett, miközben Wei Ying mutogatta mi, hol van, vagy Jiang Chenggel átélt élményeit mesélte gyerekkorukból. Mikor Wei Wuxian megpillantotta a stéget, ahol meg szoktak állni a hajók, rászaladt. A távolba szemlélt. A végtelen kék látszódott lótuszvirágokkal övezve. Még egykoron erről a helyről indult a Felhők Védelmébe, és ide is érkezett vissza. Ezúttal azonban Lan Zhannal.

Wei Ying nem hallotta meg mögötte Lan Zhan lépteit. Ezért meglepte, amikor hátulról átölelte, s erős karjait lazán a mellkasa köré fonta.

– Mit láttál, Wei Ying? – suttogta Lan Wangji a fülébe, majd puszit nyomott a füle mögé, nedves ajkaival súrolva a fülcimpáját.

Wei Ying gyomra majdnem kiugrott a helyéről. Lan Zhanból áradt a melegség, ahogy a hátának feszült izmos mellkasával.

– Rád gondoltam. Szegény Xianxian fejében állandóan ott vagy, mivel olyan lenyűgöző vagy, Lan Zhan – válaszolta játékosan, bár kis híja volt, hogy nem akadt meg a beszédben. A szíve szaporán vert.

– Wei Ying is az enyémben, mióta először találkoztunk – ismerte be csendesen, s közelebb húzta Wei Yinget.

Tehát mikor nem volt jelen, akkor is Lan Zhan mellett volt? Még ha nem ia fizikailag? Remélte, nem terhelte túl a férfit Wei Ying gondolata.

– Nem akarsz leülni, Lan Zhan? Mármint értekelem, hogy az ölelésedben vagyok, de jobban szeretem, amikor mellettem vagy, és nem mögöttem.

Lan Wangji elengedte, de nem szalasztotta el, hogy Wei Wuxian kezén végigsimítson. Bizsergést hagyott Wei Ying bőrén.

Némán összenéztek, majd a stég legvégén helyet foglaltak, lábukat lelógatva onnan anélkül, hogy a vízhez érték volna. Közvetlenül egymás mellett ültek. Előttük szellő fodrozta a víz felszínén visszatükröződő napsugarakat, benne lótuszvirágokkal.