Útmutató egy szív meghódításához (Befejezett)

19. fejezet

Mintha mi sem történt volna, Wei Wuxian figyelmesen körbepillantott. Egy fogadó előtt meglátta, amit keresett: egy tanghulu árust. Meglehet, Lan Wangji az édességtől jobban feldolgozza a zavarbaejtettségét.

- Csak arra gondoltam, nekünk is tanghulut kéne szereznünk. Szóval mi a véleményed, Lan Zhan? - biccentett Wei Wuxian egy tanghulut áruló öregember standja irányába. - Eszünk tanghulut?

Wei Wuxian most jött rá, hogy ez lenne az első alkalom, hogy a Felhők Védelmén kívül esznek közösen valamit. Ez apróság volt, mégis különleges dolognak tartotta, mert Lan Zhannal volt.

- Mm - bólintott Lan Wangji vonakodva értetlenséget sugározva magából.

Mi az, hihetetlen, hogy csak a tanghulu miatt szemléltem a lányokat? Vagy Lan Zhan annyira belefásult a Felhők Védelme silány ízvilágába, hogy félt az édességtől? A cukrozott gyümölcsökben semmi ijesztő nem volt.

- Nem kell vonakodnod tőle. Valld be, a szíved mélyén te is unod a klánod ízetlen ételeit. De a tanghulu édes, úgyhogy nem okozhat gondot - mondta Wei Ying, és megpaskolta vele szemben Lan Zhan vállát.

- Rendben, együnk azt, Wei Ying - húzta Lan Wangji a leghalványabb mosolyra a száját.

Hamar orvosolták a tanghulu problémáját, mert rövid időn belül gond nélkül egy-egy tanghulu volt mindkettőjük kezében a pálcán tűzött édességből. Wei Yingnek almás, míg Lan Zhannak epres tanghulu volt.

Egy kisutca sarkánál húzódtak meg unalmas épületek között, ahol kevesen jártak. Wei Wuxian az egyik falnak dőlt, míg Lan Wangji vele szemben állt meg egyenes testtartással. Még egy tanghulut is nemes eleganciával evett, míg Wei Ying szimplán mit sem törődve a világgal módon.

- Megkóstolhatom a te tanghulud? - kérdezte Wei Wuxian hirtelen, miközben a szemei Lan Zhan szája szélére tévedtek. Lan Wangji lefagyva bámult vissza, amire Wei Ying elvigyorodott, s meg sem várva a másik válaszát, előre hajolt a faltól. Kezével letörölte Lan Wangji szája széléről a tanghuluról maradt cukrot, aztán lenyalta azt az ujjáról.

Lan Wangji úgy állt az úton, mintha kővé vált volna, mégis éles tekintettel követte, mit csinál Wei Ying. Pupillái kitágultak, fehér fülei elvörösödtek, miközben Wei Wuxian ártatlanságot színlelve ízlelte az ujjáról a cukrot.

- Wei Ying…

Noha Lan Wangji rekedtes hangja úgy hangzott, mint aki szidni készült Wei Wuxiant, ám végül mégsem tette.

- Bocsáss meg, ifjabbik Lan úrfi! Mikor megláttam, hogy tőled szokatlan módon kicsit leetted magad, tennem kellett valamit - mondta Wei Wuxian, és nevetve a könyökével játékosan megbökte Lan Wangjit.

Meg rajtad finoman nézett ki, nem bírtam megállni, hogy ne kóstoljam meg. Vajon ő térítette el Lan Wangjit, hogy tőle szokatlan módon olyan rendetlenül evett, akár egy gyerek? Gyanús volt a válasz, hogy igen.

Wei Wuxian nem hazudtolta meg önmagát. Élvezte a tudatot, hogy Lan Wangjira mekkora hatással tud lenni minden cselekedete. Mióta Lan Zhan mellőzte a szégyentelenségének a szóvátételét, tudta, hogy nincs ellenére a viselkedése, mint azt mutatni akarta. Az pedig, hogy még érdeklődött iránta Lan Wangji, még inkább felbátorította.

- Megoldottam volna - motyogta Lan Wangji összevont szemöldökkel.

- Abban biztos vagyok, de minek törnéd magad, ha itt vagyok én? Amúgyis egy kóstolót akartam, az jobb lehetőségnek tűnt, mintha haraptam volna egyet a tanguludból.

Lan Wangji egy sóhajt engedett ki. Nem bosszússágból, inkább reménytelenségből, mint akinek nincs ötlete, mit kezdjen Wei Yinggel és a hülye megjegyzéseivel, amik heves dobogásra késztetik a szívét.