Útmutató egy szív meghódításához (Befejezett)

30. fejezet

Wei Wuxian arca lángolt. Hogy volt képes Lan Wangji néhány szóval megérinteni a lelkét? Vagy pont azért, mert Lan Zhan a lelke legmélyéből beszélt?

Álmaiban sem gondolta, hogy ilyen egyszerű, mégis őszinte okai voltak Lan Zhannak. Ráadásul egy olyan férfi, mint Lan Wangji tényleg képes volt amiatt belemenni a hülyeségébe, hogy vele több időt tölthessen együtt? Ennél komolyabbnak ismerte meg. De ez nem volt rossz dolog. Wei Yingnek tetszett, hogy Lan Wangji ismét meg tudta lepni.

– Nem kellett volna ennyire messzire menned. Csak kérned kellett volna. De nem bánom, hogy így alakultak a dolgok. Valódi volt mindaz, amit tegnap tettél, igaz? – kérdezte Wei Wuxian az orrát dörzsölve. Remény tükröződött hangjában. – Tényleg meg akartál csókolni, saját akaratodból és nem szimplán a bódult állapotod volt az oka, igaz?

A szürke szemei csillogtak. Noha Lan Wangji egyre jobban megerősítette, hogy szereti őt, mégis a legnagyobb bizonyosságra vágyott. Meglehet túlzás volt a faggatózása. De fontos volt neki Lan Wangji. Amit lehetett, tisztázni akart.

– Mm – bólintott Lan Wangji, majd rövidesen újra megszólalt. – Sajnálom, Wei Ying.

– Mit? – ütközött meg a kijelentésén.

Az érzéseit? Azt hogy megcsókolta? Elsiették a dolgot és kételyei támadtak amiatt?

– Sajnálom, hogy részeg voltam.

Lan Wangji elpillantott tőle, mire Wei Wuxian hangos nevetésben tört ki.

– Ah Lan Zhan, tudhatod már rég, hogy nem vetem meg az alkoholt. A részegséged miért zavart volna? Én akartam, ezt már mondtam. Tehát miért sajnálod?

Talán jobban akarta dominálni az ajkait, ami részegen nem ment, mint azt szerette volna? Mert az Wei Ying kedvére lett volna, ha arról volt szó. Remélte, hogy nem a teljesítménye miatt aggódott, mivel Lan Wangji több mint kiváló volt csókolózásban.

– Mert akkor mindenre tisztán emlékeznék – Lan Wangji Wei Ying ajkaira vetett egy röpke pillantást, s elnézett ismét. A fülei a vörös egy még sötétebb árnyalatára váltottak. – Minden veled kapcsolatos élményem meg akarom őrizni, Wei Ying.

Hányszor akarta még Lan Wangji, hogy beleszeressen? Vagy a szavai, vagy a gesztusai újra és újra fellángolásra késztették. A szíve megállíthatatlanul dübörgött a mellkasában.

Ő is rosszul érezte volna magát, ha egy fontos eseményről halovány emlékei lettek volna. Pláne ha Lan Zhannal volt kapcsolatos. Mindent meg akart őrizni az emlékezetében, nem számítva, miről legyen szó. De ahogy ezt Lan Wangji mondta, megérintette.

– Xianxian csókja nem volt emlékezetes? – színlelt nagy megdöbbenést Wei Wuxian, de egy csalfa mosoly lopózott a szája szélére. – Csalódott vagyok. De ne aggódj, bepótoljuk, csókolózásból is adok akár útmutatást, hogy a legjobb legyél.

Wei Wuxian tudta, hogy nem volt oka ennyire magabiztosnak lenni. Tegnap is Lan Wangji dominálta a csókot. Nem kínálkozott fel számára a lehetőség, hogy megmutassa Lan Zhannak, milyen remek a technikája. A férfi ajkai lekötötték a figyelmét. Ezért senki sem hibáztathatta.

– Úgy érted…?

Miért csinálsz úgy, mintha neked olyan hihetetlen lenne, hogy meg akarlak csókolni és szeretlek? Vagy hallani lenne nehéz, Lan Zhan?

– Szeretlek, Lan Zhan. Te is úgy szeretsz engem, mint én téged? Mi az, amit valójában érzel irántam? Tiszta fejjel mit gondolsz rólam? – kérdezte Wei Wuxian a tarkóját vakarva.

Nem vette észre, hogy Lan Wangji szemében szikra égett. Wei Ying ajkainak a mozgását követte, mintha a legvonzóbb látványt nyújtották volna Lan Zhan számára.

Épphogy befejezte a mondatot, Lan Wangji a derekánál fogva közelebb húzta magához, Wei Ying pedig automatikusan a nyaka köré fonta karjait. Lan Zhan ajkai az övére tapadtak.

Forróság öntötte el Wei Wuxiant. Egymásnak feszültek, elveszve a másikban. Bizonytalan volt, vajon az ő szíve vert-e irdatlan sebességgel a mellkasában vagy Lan Zhané. Olyan közel voltak, hogy nem tudta megkülönböztetni. De ez nem is számított igazán.

Wei Ying lecsukta a szemeit belélegezve Lan Zhan szantálfa illatát. A csókja elárult mindent.

„Wei Ying, én végig téged szerettelek. Senki mást, csakis téged.” Ha Wei Ying szavakkal akarta volna leírni, valahogy így hangzott volna.

Tudta, Lan Wangji aligha fogja hangosan kimondani, mert mindig az a fajta férfi volt, aki a cselekedetein keresztül mutatta ki az érzelmeit. A tettei többet mondtak mindennél.

Wei Ying belevigyorgott a csókba, majd játékosan az alsóajkába harapott. Lan Wangji torkából egy néma nyögés jött ki, s még erősített Wei Ying derekának fogásán. Lan Zhan a karjai között biztosan tartotta őt.

Mindkettőjük ajkai nedvessé váltak mostanra. Egymás forró lehelete majdnem csiklandazónak hatott, amikor levegőt vettek a csókok között. Bár Lan Wangji gyengédnek indult, mostanra már ajkaik találkozásánál finoman az övébe harapott, s Lan Zhan bebocsátást kért a nyelvével.

Úgy érezte, Lan Zhan a legsötétebb vörös árnyalatává fogja tenni az ajkait, ahogy hevesebben érintette össze az övét a sajátjával. Fájt is kicsit, viszont az annál izgatottabbá tette számára a csókot. A derű járta át egész testében.

Ezúttal nem volt alkohol, ami eltompíthatta az emlékeket és érzelmeket. Jelen voltak a pillanatban. Habár a világ nem állt meg, mégis Wei Yingnek olyan volt, mintha ők léteznének egyedül. Némának hatott a külvilág. Csak a saját szívdobogását, szapora légzésüket és ajkaik cuppanását hallotta.

Wei Wuxian volt az első, aki elhúzódott, kinyitva szemeit. Lan Wangji lazított a fogásán, de nem engedte el őt, míg Wei Ying a vállaira helyezte a kezeit. Pihegett, akárcsak Lan Wangji.

Elolvadt Lan Wangjitól. Törődően nézett vissza rá ugyanolyan kipirult arccal, mint az övé, egyfajta szégyenlős zavarral. Egyikük tekintete sem hagyta el a másikét, mintha nem akarnák, hogy hirtelen eltűnjön az előttük álló fél.

Wei Yingnek fogalma sem volt, mennyi idő telt el, csak azt tudta, Lan Zhan mellett akar maradni. Lan Wangji a maga módján megválaszolta a kérdéseit.

– Meggondoltam magam – szorította meg Wei Ying Lan Zhan vállát.

Lan Wangji elsápadt.

– Wei Ying…?

– Neked kéne engem csókolózni tanítani. Vagy akár többre is – villantott Wei Wuxian egy huncut mosolyt, s megveregette a vállát. – Már elfogadod Xianxian érzelmeit.

– Mm, ha Wei Ying is elfogadja az enyém.

Hogy is utasíthatná vissza? Kérdezni sem kellett volna. Wei Wuxian arca már szinte fájt, olyan boldog volt. Wei Ying mélyen Lan Zhan szemeibe pillantott, majd a karjait ismét a nyaka köré fonta, s Lan Wangji pedig szorosan átölelte, az arcát a nyakába temetve.

– Mostantól az enyém leszel Lan úrfi és én a tiéd? – suttogta a fülébe.

Wei Wuxian legszívesebben nevetett volna. Érezte, ahogy Lan Wangjinak elakadt a lélegzetei, majd birtoklóan közelebb húzta magához, élvezve az ölelést.

– Mm. Wei Ying az enyém – lehelte forrón Lan Wangji a nyakába, gyengéd csókot nyomva rá puha és duzzadt ajkaival.

– Már elkényeztetsz, Lan Zhan – nevetett, miközben a férfi visszahajolt és tekintetük találkozott.

Wei Wuxian torka kiszáradt. Lan Wangji soha nem nézett ki ennyire túlhevültnek, a pupillái ki voltak tágulva. Szenvedélyes kisugárzása volt. Mindez érte, miatta volt.

– Mm, mert megérdemled – suttogta Lan Wangji Wei Ying ajkaira.

Wei Wuxian nem tudta, mit követett el az életében, hogy Lan Zhannal való találkozás szerencséje érje, de abban biztos volt, hogy vele az oldalán boldogság fogja végigkísérni. Mint ahogy Lan Zhant is.

_______________________
Ez még nem a vége! Egy hosszabb fejezet lesz majd, és az lesz a befejezés. :)