Útmutató egy szív meghódításához (Befejezett)

8. fejezet

Wei Wuxian hízelgőnek tartotta, hogy Lan Wangji ennyire várta a következő útmutatását. Vagyis az annak volt a jele, ha már a következő leckét hozta fel, nem?

Amikor Lan Zhan forró leheletét is érezte az arcán, akkor jött rá, hogy veszélyesen közel állt hozzá. Még a szantálfa kellemes illata is megcsapta az orrát.

- Másoknak is ilyen szégyentelen dolgokat mondasz? - vonta fel a szemöldökét Lan Wangji, vállai megfeszültek, s néhány lépést tett vissza, a háta az egyik fához ért.

Máris a legrosszabbat feltételezed rólam?, gondolta Wei Wuxian keserűen. Másoknak nem mondana ilyeneket, vagy nem merne. Például Jiang Cheng kitekerné a nyakát, és kitagadná a Yunmeng Jiang klánból. Néha azért tudta, mikor kellett hallgatni igazán, még ha nem is volt rá jellemző.

- Nem! Csakis téged tüntetlek ki ezzel - vigyorgott Wei Wuxian, és közelebb lépett Lan Wangjihoz a lombos fa árnyékába.

Egyedül őt fárasztotta szüntelenül a társaságával. És másnak az arcába sem mászott, ezek csakis Lan Zhan kiváltságai voltak.

- Mit csinálsz, Wei Ying? - kérdezte Lan Wangji homlokráncolva, és teljesen testében ledermedt.

- Hahaha, ez is egy módszer, hogy közel kerülj a kiszemeltedhez. Természetesen diszkrétnek kell lenni. Emellett az is számít, hogy ne tűnjön megfélemlítésnek.

Nem volt benne biztos, hogy ehhez hasonló szituációról ártatlan romantikus műben volt-e szó vagy egy erotikusban. De hallani már hallott róla, biztos forrásból. Mindenesetre Wei Ying szerint hatásosnak kellett lennie, hogy közelebb hozza az embert a potenciális párjával.

Lan Wangji kételkedve nézett rá.

- Persze nem az ismerkedés elején kell ezt tenni, ne értsd félre. Nem hiszel nekem? - mondta Wei Wuxian ajakbiggyesztve, Lan Zhan bizonytalannak tűnő kifejezését látva.

Nem tetszett Wei Yingnek, ahogy hitetlenkedéssel tekintett rá. Ez egy igenis bevált módszer volt, hiszen hallott róla. Ami meglehet egy részeg esti beszélgetés során történt közte és Huaisang között, meg talán Jiang Cheng is hozzáadott valamit a témához, még ha romantikus kapcsolatok terén az ártatlansága Lan Zhanéval vetekedett.

Mindezek ellenére nem számított semmi más, a lényeg az eredmény volt: a másik félhez való közelebb kerülés.

Lan Wangji örülhetett, hogy még gyakorlatban is demonstrálja a dolgokat. Mások nem tennének meg ennyit egy barátjukért sem.

- De, hiszek neked - felelte Lan Zhan, miközben egy röpke elhatározás suhant át az arcán.

Mielőtt Wei Wuxian bármit válaszolhatott volna, Lan Wangji egy pillantás alatt megfordította a pozíciójukat. Wei Ying háttal a fának találta magát, kezeivel a fatörzsbe kapaszkodva.

Lan Zhan az egyik karját Wei Wuxian feje mellett támasztotta meg. Bár majdnem azonos magasságúak voltak, Lan Wangji közelsége úgy hatott, mintha Wei Ying felett tornyosult volna.

Lehet a képzelete játszott vele, de szinte érezte, ahogy Lan Zhanból árad a hőség. Vagy ő forrósodott fel hirtelen? Az arca mindenképpen lángolt. Bár arról lehet Lan Wangji meleg lehelete tehetett, hiába nem álltak annyira közel egymáshoz.

- Így gondoltad, Wei Ying? - kérdezte Lan Wangji a fejét megbillentve.

Némán nézett rá Wei Wuxian, egyedül a szél süvítését és a lombok mozgását hallotta a zakatoló szíve mellett.

- Ah, nagyon jó vagy, Lan Zhan - préselte ki Wei Ying magából a szavakat, fejét elfordítva Lan Wangji átható szemeitől.

Ha Lan Wangji az elkövetkező hetekben is ilyen cselekedetekkel rukkol elő, az útmutatására lehet kevesebb szükség lesz, mint Wei Ying azt eredetileg hitte.

Emellett nem ártana tudatnia Lan Zhannal, hogy figyelmeztesse őt hasonló tetteiről a jövőben, mert szegény Xianxian szíve nem volt felkészülve. Az egy dolog, hogy erős kultivátor volt, ám az ő szíve sem bírt el mindent.

- Mm, Wei Yingnek hála - lágyult meg Lan Wangji arca.

- Ah, én nem tettem semmit, Lan Zhan - kerülte továbbra is Wei Wuxian a másik tekintetét.

Egyszerűen hülyéskedett, amikor Lan Wangjit megközelítette. Nem sejtette, hogy ekkora mértékben komolyan fogja venni, és rögtön rajta kipróbálja "menj a másik fél arcába csábítóan" technikát. Ráadásul ha őt ez zavarba hozta, a rejtélyes kisasszonnyal mi lesz?

- Wei Ying?

Wei Wuxian szíve egy nagyot ugrott a mellkasában, mikor Lan Wangji gyengéd ujjait érezte az állánál. Wei Ying fejét maga felé fordította, és az arany színű szempár az övével találkozott.

Wei Ying gyengén Lan Wangji meleg leheletét is érezte, akárhányszor levegőt vett. Ha tehette volna, hátrahúzódik, ám a fa törzsének dőlt a hátával már így is.

- Nincs semmi baj, Lan Zhan - suttogta Wei Wuxian, hangja szinte megremegett, legszívesebben eltakarta volna az arcát.

Mióta csinál Lan Wangji ilyesmit? Csak úgy megfogta az állát, hogy rá figyeljen… Ennek nem fordítva kellett volna lennie? Ő volt az mindig, aki Lan Zhan figyelmét akarta, mégsem volt ennyire merész, mint az ifjú Lan.

Vajon mással is így viselkedett, ha azt akarta, az illető szemei rajta legyenek, vagy egyedül vele kivételezett? Elgondolkodtató volt Wei Ying számára, hogy valóban ő volt-e a szégyentelen.

Ráadásul egyáltalán honnan tanulta, hogy ilyesmit csináljon a példamutató és erkölcsös Lan Wangji? Mert biztos nem tőle!

- Tudod, nagyon szépek a szemeid - bökte ki Wei Wuxian hangosan az első mondatot, ami eszébe jutott.

Lan Wangji pislogás nélkül bámult rá, majd száját beszédre nyitotta, de nem jött ki rajta semmi. Megdöbbent Wei Ying kijelentésén.

- Butaság… - motyogta végül Lan Wangji inkább magának, mintsem Wei Yingnek. Elengedte Wei Wuxian állát, de nem távolodott el tőle. A másik kezét továbbra is a feje mellett támasztotta a fának.

Wei Wuxian majdnem előre botlott, ahogy Lan Zhan forró ujjai eltűntek az állától, és egyik kezével Lan Zhan vállába kapaszkodott támaszték gyanánt.

A tenyere alatt Lan Wangji válla megfeszült. Ennek ellenére nem adott hangot a nemtetszésének, pedig Lan Zhan nem szerette, ha megérintik. Wei Wuxian bóknak vette, hogy hajlandó volt elviselni az érintését.

- Ne jöjj ennyire zavarba, Lan Zhan - mosolygott rá Wei Ying huncutul, visszanyerve a szokásos önmagát, ahogy megnőtt kettőjük között a távolság. Emiatt mondhatni már tisztán tud gondolkodni.

Lan Wangji füleinek vörös színe nem kerülte el Wei Wuxian figyelmét. Egy ellenállhatatlan késztetést érzett belül, hogy megérintse. Bár Lan Wangji sápadt arca nem tűnt forrónak, kíváncsi volt, vajon a fülei ugyanolyan forróak voltak-e, mint a saját arca.

Ezenfelül Lan Zhan zavarba hozta őt, és ezt vissza akarta adni. Azonban nem bosszúból, hanem egyszerű baráti megtorlásként.

Wei Ying elemelve a másik kezét a fától, Lan Wangji füléhez egy leheletnyit hozzáért. Épphogy csak súrolta.

Lan Zhan hirtelen hátraugrott, s a füléhez kapta a kezét. Wei Ying a fának dőlt, és kitört belőle nevetés. A kezeivel eltakarta a száját, mintha azzal vissza tudná fogni a röhögését.

- Wei Ying! - mondta Lan Zhan rekedtesen, már-már fogat csikorgatva.

Ah, Lan Zhan kicsit mérges lettél rám?

- Ne haragudj meg, Lan Zhan. Bevörösödött a füled, én pedig meg akartam érinteni, hogy lehűtsem - vont vállat Wei Wuxian és megpróbált egy bűnbánó arcot erőltetni magára, ám a mosolygás nem akart eltűnni.

Előre lépett Lan Zhan felé a fa árnyékából. Épphogy csak abbahagyta a nevetést, már a kuncogás kerülgette újra, amikor a lába felé ugrált egy bolyhos állat. Majd egy másik. A fekete nyuszi, és a fehér színű az egyik bokor mögül bukkantak elő, kíváncsi szemekkel tekintgetve rájuk.