Útmutató egy szív meghódításához (Befejezett)

24. fejezet

Lan Zhan mély hangja szokatlanul lágyan csengett. Ez egyfajta hála lett volna a mai napért, amiért jól telt?

– Ha már ilyen nagylelkű vagy, veszünk máris egy korsó Császár Mosolyát?

Wei Ying a fejével az épületek előtti bódék felé intett.

– Rendben.

Hamar megoldották a Császár Mosolya kérdését. Wei Wuxian hezitált, hogy Lan Zhan nyakába ugorjon-e, amikor a korsóval a kezében megjelent. Lágy tekintete, szinte félénknek ható halvány mosolya próbára tette. Eddig sosem nézett rá így, de a szituáció azt hozta ki Lan Wangjiból.

Wei Wuxian lélegezni is elfelejtett, ahogy Lan Wangji előtte megállt, felé nyújtva az alkoholt. Bukfencezett egyet a gyomra. Végigmérte a férfit a lemenő nap fényében.

Sosem képzelte volna, hogy Lan Zhan egy nap nem elkobozni akarja tőle az italt, hanem neki adni önszántából. Wei Wuxiant őszintén meglepte. Lan Wangji egy mereven a szabályokat követő férfi volt. A korsó furán mutatott a kezében. Sőt meglehet most először fogott alkoholt miatta.

– Wei Ying? – kérdezte Lan Wangji rekedtesen.

– Ne haragudj, elmerültem az ifjú Lan úrfi szépségében. A kiszemelted igazán szerencsés – kacsintott Wei Wuxian huncutul, miközben átvette a korsót Lan Zhan kezéből, gyengéden súrolva az ujjait.

Bizsergető érzést hagyott maga után az érintése.

Lan Wangji egyből elnézett tőle. Eltűnődött, hogy Lan Zhan még csak meg sem próbálta felhozni az állítólagos kisasszonyt. Holott az volt az oka, amiért elkezdték az útmutatását. Ezt azonban nem bánta.

Lan Wangji és Wei Wuxian a város körül egy nagy sétát. Azalatt Wei Ying a yunmengi élményeit mesélte el, mikor nem csendben mentek egymás mellett.

**

Észrevétlenül eltelt az idő, s a sötétedő égen megjelentek az első csillagok.

– Elálmosodtam – állt meg ásítva Wei Wuxian és szemei vágyakozva a kivilágított épületekre tévedtek.
Lan Zhan követte a tekintetét.

– Megszállunk egy fogadóban – jelentette ki.

Wei Wuxian kivirult. Habár Lan Wangji nem tűnt kimerültnek, látszólag eldöntötte, hogy Wei Yingnek pihenésre van szüksége.

Vajon mennyire lenne nyitott egy kis alkoholivásra? Mert rendben, beleegyezett, hogy alkoholt vegyenek, de nem jelentette azt, hogy ő is inni akart.

– Lan Zhan, Lan Zhan, nem cipelsz el a fogadóba? – incselkedett Wei Ying, s közelebb lépett a mellette állóhoz, meghúzva a fehér ruhaujját.

Lan Wangji hirtelen megállt és pislogott, mint aki nem hitt a füleinek.

Mi az, nem akarsz közel lenni Xianxianhez? Olyan lenne, mint egy különös ölelés, csak hátulról. Ráadásul már kétszer volt ölelés köztük. Először akkor történt, mikor Lan Zhan rábólintott, hogy a városba eljön vele. A másik pedig ma volt a teaházban.

Egyiknél sem ellenkezett vagy lett dühös Lan Wangji, sőt úgy hitte, örömmel fogadta az ilyesfajta közeledését. Ennek ellenére egymás közelségének az újdonsága nem múlt el az ifjú Lan esetében, pedig Wei Ying nem türtőztette magát különösebben, mikor Lan Zhanról volt szó. Pontosabban mindössze ésszerű határokon belül.

– Ha erre vágysz, Wei Ying.

Ha tudná, mennyi mindenre vágyott.

Lan Wangji testtartása nyugalomról árulkodott, ám arcán próbált közömbösséget színlelni, mintha hatástalan lett volna rá a kérése. Wei Wuxian figyelmét azonban nem kerülte el.

– Tényleg? Én csak vicceltem, nem kell ezt tenned. Jövök magamtól – nevetett Wei Wuxian a nyakát vakarva, miközben egy lépést tett hátra.

Jól bírta az alkoholt, mindössze hülyéskedni akart Lan Zhannal... Bár a lábai valóban elfáradtak. De mégis szégyentelen kérés volt. Pláne, hogy lehet Lan Wangji is volt annyira kimerült, mint ő, csak ő inkább nem mutatta ki, mint ahogy sok mást sem.

– Nem bánom – mondta, s odalépett Wei Yinghez.

Nem viszed túlzásba, hogy ennyire jó vagy hozzám, Lan Zhan?

– Nos, akkor élek a lehetőséggel. Ki tudja, mikor teszel hasonló ajánlatot a jövőben – kuncogott csendesen.

Titkon remélte, hogy sokszor. Vajon Lan Zhan mennyi mindent fog még megtenni az ő érdekében? Mit nyert vele? Valóban annyira boldoggá tette Lan Wangjit, hogy segít neki és a kedvében jár, mint az látszott?

– Ha Wei Ying szeretné, akkor bármikor.

Lan Wangji egyenesen rátekintett. Úgy hangzottak a szavai, akár egy ígéret.

Forróság öntötte el Wei Wuxian arcát, a mellkasában a szíve megállíthatatlanul kalapált, miközben Lan Zhan a hátára vette, Wei Ying pedig erősen kapaszkodott átkarolva a vállait, s nyakát. Épp nem ejtette ki a kezéből a Császár Mosolyát.

– Köszönöm, Lan Zhan – mondta Wei Wuxian a férfire lehelve finoman, ahogy előre hajolt.

Lan Wangji kicsit megbotlott, de nem szólt Wei Yingre, aki a másik profilját fürkészte. Egy mély levegőt engedett ki.

– Mivel érdemeltem ki ezt a bánásmódot? Semmi különöset nem csináltam.

Sőt Lan Wangji gyakran a kedvében járt, egy zokszó nélkül végighallgatta Wei Wuxiant egész nap. Wei Yingnek görcsbe rándult a gyomra, hogy nem viselkedik-e figyelmetlenül a másikkal szemben. Lan Zhan sosem fejezte ki az igényeit. Emiatt benne élt a félelem, hogy elszalaszt valamit a férfival kapcsolatban. Lan Wangji mennyit láthatott Wei Wuxian érzéseiből?

– Elég, hogy itt vagy, Wei Ying – mondta lágyan, s épphogy szorított a fogásán.

Amiatt érdemelte ki, mert mellette volt?

Wei Wuxian még jobban kapaszkodott Lan Wangjiba. Remélte, hogy sem a hangos szívdobogása, sem a forróságát nem érzi a hátán. Ezekkel az érzésekkel telt az idő, míg elérték az úticéljukat, s letette őt Lan Wangji. Noha rövid volt, jól esett neki, hogy a férfi egy olyan butaságot, mint a cipelése, teljesített. Még boldognak is tűnt. Milyen mélyen gyökerezett neki az iránta érzett szerelme?

Wei Wuxian elmosolyodva sóhajtott, amikor belépett Lan Zhannal a fogadóba.

A fogadó egyszerű és átlagos volt belül, mindössze néhány ember beszélgetett a a háttérben. Mialatt Lan Zhan elrendezte a fogadóssal, hogy szobát kapjanak, Wei Ying ivott egy nagy adagot a Császár Mosolyából a beszélgetésüket hallgatva.

– Jól hallottam, hogy mindössze annyit mondtál "Közös szoba" – kuncogott Wei Wuxian a lépcső előtt megállva Lan Zhannal.

– Miért? Nem voltam világos? – kérdezte Lan Zhan összehúzott szemöldökkel.

Wei Ying kipirult vidám arcán sugárzott a öröm, miközben a kezében lévő Császár Mosolyát bámulta.

– Nagyon is az voltál, tömör és lényegretörő – válaszolta Wei Wuxian kihangsúlyozva minden egyes szót.

Habár azt nem kellett volna mondania Lan Zhannak, hogy két ágy is legyen a szobában? Osztozkodniuk kell?

– Hé, Lan Zhan, hadd kapaszkodjak beléd, különben hanyatt fogok esni felfele menet. Ezt nem hagynád, ugye? – kérdezte ajakbiggyesztve, s egyik kezét a vállára helyezte.

– Nem. Vigyázok Wei Yingre – mondta Lan Wangji, majd tekintetük találkozott.