Útmutató egy szív meghódításához (Befejezett)

13. fejezet

Mit akart Lan Zhan korán reggel? Tán házassági ajánlatot kapott a kisasszony családjától? Mi lehetett annyira fontos, hogy itt várt? Homlokráncolva szemlélte Lan Zhant, míg felé nem nézett az említett. Lan Wangji határozott léptekkel megindult az irányába a kikövezett úton.

- Jó reggelt, Wei Ying - kezdte Lan Wangji, amikor elé ért, és átnyújtotta lassan a papírt. - Ezt neked adom.

Talán a képzelete játszott vele, de úgy tűnt, mintha megremegett volna Lan Wangji mély hangja. Zavarban volt? Ha az is volt a helyzet, a szemkontaktust nem fért elkerülni. Sőt olyan érzése volt, hogy Lan Wangji mélyrehatóan figyeli minden egyes rezdülését, várakozóan.

Wei Wuxian a kezébe vette a lapot, s rájött, nem egy szimpla papírról volt szó. Lan Zhan rajzolt neki! A rajz egy lótuszvirágot ábrázolt, vagyis annak tűnő növényt. Wei Ying szíve kihagyott egy dobbanást, miközben felfele görbült a szája széle. Lan Zhan még kedveskedik is neki!

Lan Wangji nem volt olyan ügyes a rajzolásban, mint ő. Ám rossznak sem volt mondható az alkotása. A vonalak néhol ügyetlennek hatottak, akárcsak az árnyékolás a fekete tintával alkotott rajzon, mégis látta, hogy Lan Zhan kihozta magából a legtöbbet. 

- Ez nekem van? - lesett Wei Ying tágra nyílt szemekkel Lan Wangjira.

Hízelgő volt, hogy Wei Wuxian ötletét véve alapul, ő is rajz formájában ad lótuszvirágot, ha már valódi nincs. Nem tudta feleleveníteni, hogy bárki adott valaha neki valamilyen rajzot. Lan Zhan viszont igen. Ez a tudat gyengéddé tette arcvonásait.

Vajon mennyi időt szánhatott Lan Wangji a rajzra? Remélte, miatta nem vesztett az alvásidejéből a kötelességtudó Lan Wangji.

Vajon Lan Zhant érdekelné a jövőben rajzolás terén is az útmutatásom? Wei Yingnek sokkal szórakoztatóbb volt időt töltenie Lan Wangjival, mint azt gondolta. Ha eléggé előre haladna a barátságuk, együtt rajzolhatnának, amikor a mostani útmutatásán végigmentek. Esetleg pajzán alkotásokat is…

- Mm, a kedvenc virágodat akartam adni. Ezt gondoltam a legjobb módnak, míg Yunmengben nem adhatok neked egy valódit.

Ah, Lan Zhan, Lan Zhan, nagyon gyakorlott leszel a virágadásban! Wei Wuxian ráadásul picit otthon érezhette magát, hogy volt valamije, ami Yunmengre és Lótusz Révre emlékezteti.

- Meghatottál, Lan Zhan. Meglep, hogy ilyen apróságokra is odafigyelsz. Tudod, hogy nem vártam semmit cserébe a tegnapi rajzomért, ugye?

Bár sokszor másolta a Lan klán szabályait, nem tudott róla, hogy ha ad egy ajándékot, azt kötelezően vissza kell-e esetleg fizetnie Lan Wangjinak. Mert ilyen terhet véletlenül sem akart Lan Zhan nyakába varrni. Nem tartozott neki semmivel azért, mert Wei Wuxian jót akart tenni vele egy olyan aprósággal, mint egy rajzolt virág odaadása.

- Igen, de én adni akartam Wei Yingnek egy lótuszvirágot - suttogta Lan Wangji rekedtesen.

Ah, Lan Zhan, törődsz velem! Kezdesz ellágyulni! Először figyelmet szentelt neki hosszú ignorálás után, és meghallgatta, most pedig teljes önszántából ajándékot adott neki. Ezek után mi fog következni? Az igaz, hogy törekedett, hogy jó viszony legyen köztük, viszont nem hitte, ilyen gyorsan fontossá kezdenek válni egymásnak. Mert ez már azt jelentette, nem?

- Hahaha, köszönöm! Ha a Lan klán sok szabályának egyike sem tiltja, teszek róla, hogy látható helyen legyen az ágyamnál.

- Miért? - kérdezte Lan Wangji megbicsakló hangon. A fülei egy halvány vörös színre váltottak.

Mielőtt elalszok, a gondolataimba férkőzhetsz, Lan Zhan! Eszembe fogod juttatni Lótusz Révet, és te is a fejemben fogsz járni, hiszen tőled kaptam a lótuszvirágos rajzocskát, kuncogott fel Wei Ying magában. Ezeket azonban túl szégyentelen lett volna kimondani. Ha szerencséje volt, talán álmodni is fog az otthonáról és Wangjiról is egyszerre. Jobban teszi, ha vigyázz arra, hogy előtte ne olvasson pornográf művet. Ki tudja, miféle álmokat eredményezne az.

- Ez az első ajándékom tőled, Lan Zhan, amit majd mindennap láthatok. Még szép, hogy megőrzöm emléknek - vakarta meg Wei Wuxian a tarkóját, finoman elmosolyodva, mintha egy kedves titkot árult volna el. - Túljutottunk azon, hogy csak rosszalló pillantásokat adsz nekem, ami egy jó dolog.

Ezenfelül Lan Wangji határozottan nem volt egy ajándékosztogatós típus, úgyhogy Wei Wuxian különlegesnek érezte magát. Rajta kívül kevesen lehettek, akik áttörtek Lan Zhan közömbösségén.

- Én is megőrzöm a te virágodat, amit tegnap rajzoltál - csengett Lan Zhan szelíd hangja.

Vajon Lan Wangji hova helyezné a rajzom? Szem előtt maradna valahol a Csendes Szobában, mintha egy műalkotást adott volna neki? Szekrény vagy fiók mélyére kerülne, vagy egyéb rejtett helyre, mintha egy ijesztő titkok lenne a kíváncsi szemek elől? Mit mondott volna el Lan Wangji választás a kapcsolatukról?

Habár Wei Wuxian nem járt eddig a Csendes Szobán belül, mindössze az épülete előtte volt, amikor a nyulakkal szórakoztak. Emiatt nem tudta, mi van bent pontosan. A fejében szöget ütött a gondolat, hogy nyulakról is rajzolnia kéne egy nap Lan Wangjinak, elvégre biztosan jobban szereti a bolyhos állatokat, mint a virágokat. Azonban az még a jövő terve volt.

- Tedd is azt. Most már kézzel fogható bizonyíték van, hogy egy icipicit kedvelsz engem, különben nem adtál volna semmit - lépett át Wei Ying Lan Wangji mellé, és finoman oldalba bökte a könyökével. Lan Zhan úgy nézett ki, mint akinek egy pillanatra megállt a lélegzete, akinek majdnem kiszaladt a talaj a lába alól. Már megint meglepte volna Lan Zhant?

Most tűnt fel Wei Yingnek, hogy Lan Wangji arcának az oldalán volt egy fekete tintafolt. Gondolkodás nélkül az egyik ujjával letörölte félsikerrel.

- Wei Ying?! - kiáltott fel a kelleténél hangosabban Lan Wangji. Aközben pedig elkapta Wei Wuxian karját a levegőben erősen, majd hirtelen lazított a fogásán, félve, hogy fájdalmat okoz. Fanyarul Wei Yingre tekintett.

Wei Wuxian összevont szemöldökkel pillantott rá. Ennyire nem kellett meglepődnie és kiakadnia. Oké, talán előbb érdemes lett volna szólnia, viszont Lan Wangji sem figyelmezteti, amikor olyat csinál, ami Xianxian szívének sok lehet.

- Volt egy folt az arcodon. Feltételezem, tinta, elvégre megdolgoztál a rajzommal. Nem tudtam, hogy a makulátlan Lan úrfin ilyen nyomokat tud hagyni egy kis rajzolás - mondta Wei Wuxian, s finoman egy ujjal megnyomta Lan Wangji arcán a foltból maradt apró fekete pöttyöt. Különösen puha és sima volt az arcbőre. Persze nem mintha mások arcához ért volna napi szinten, de a sajátjához képest az volt.

Lan Wangji száját egy halk meglepett hang hagyta el, és kikerekedtek a szemei.

Ah, Lan Zhan, mi értelme van fogni a karom, ha úgyis az arcod közelségében lazán tartod? Erre igazán számíthattál.

- Mindenre oda szoktál figyelni - jegyezte meg Wei Wuxian.

Lan Wangji ügyelt mindenre, és a legjobb képessége és tudása szerint hajtotta végre, amit kellett. Mondhatni tökéletes férfi volt. Ezért is hatott szokatlanul, hogy lankadt a figyelme rajzolás alatt annyira, hogy tintafoltos lett. Nem illett bele az összeszedett Második Jáde képébe. Ám ezt nem bánta Wei Wuxian.

- Nem az érdekelt - suttogta Lan Wangji, elnézve a másiktól, miközben elengedte Wei Wuxian karját, s Lan Zhan maga mögé tette a kezeit.

Wei Ying őszintén kíváncsi volt, hogy ha vele ilyen jól bánik, akkor a rejtélyes kisasszonnyal hogy fog. Lan Wangji örökké komoly magatartása pedig még jobban rátett mindenre, tehát biztosan a legjobb bánásmódban részesítené. Ezt igazán szerencsésnek tartotta.

- Hanem az, hogy adj nekem valamit, nem érdekelve, tintás leszel-e, igaz? - kuncogta el magát Wei Wuxian akaratlanul, mindkét kezét a szája elé téve.