Útmutató egy szív meghódításához (Befejezett)

5. fejezet

A csendes épületek mellett Wei Wuxian beballagott a vendégtanítványoknak fenntartott szállásukra.

Mindössze Jiang Chenget látta az asztalnál ülve egy könyv felett görnyedve.

- Merre van Huaisang? - nézett körbe Wei Ying, s helyet foglalva, az asztalnak dőlt.

- Madarakat nézeget talán - mormogta Jiang Cheng egyet lapozva a könyvében.

Akkor egyedül Jiang Cheng fog hallani róla és Lan Zhanról. Biztos javítani fog a kedvén, mert addig sem egy unalmas vizsga miatt töri magát.

- Nekem Lan Zhannal nyulakat kéne - Wei Wuxian emlékeiben felelevenült a két nyuszi, akiket korábban Lan Wangjinak adott.

A kapcsolatuknak bizonyosan jót tenne, ha nyulak társaságában lennének. Pláne, hogy Lan Zhan szereti a bolyhos jószágokat, aminek időt is fog keríteni a leckék közepette előbb-utóbb.

- Már megint Lan Wangji… - sóhajtotta Jiang Cheng a szemeit forgatva, mint aki tudta, másról sem fog hallani a nap hátralevő részében, ha Wei Yingen múlik.

Wei Wuxian kuncogott Jiang Cheng reakcióján, mivel még igazából semmit sem mondott. Akkor később mit fog szólni? Lehet el kéne kezdenie aggódni Jiang Cheng idegei miatt.

- Hé, Jiang Cheng, szeretnéd tudni, hogy ment az első leckénk Lan Zhannal? - Wei Ying átült a padlóra a másik mellé, és egyik karját a vállára tette, és barátian megszorította.

- Nem - húzódott el Jiang Cheng homlokráncolva, és elnézett Wei Wuxian hülye ábrázatától.

- Ah, szóval igen! Fantasztikus volt. Úgy érzem, a bimbózó barátságom jól alakul vele - vigyorgott Wei Wuxian Jiang Cheng profilját szemlélve. A homlokráncai másodpercek alatt elmélyültek. Úgy nézett ki, mint aki fel akar robbanni.

Jiang Cheng nem bírva tovább hallgatni, lerántotta Wei Wuxian karját a válláról, majd elmenetelt. Wei Ying nevetve nézett utána a földre dőlve, aztán feltápászkodott, és követte Jiang Chenget.

Az ágyán fekve találta, párnáját a füleire nyomta, és szemei csukva voltak. Úgy tűnt, abban a reményben élt, hogy ha ő nem látja Wei Wuxiant, akkor az említett sem fogja őt, és nem teszi a kelleténél nehezebbé a napját.

Wei Yinget ez pont nem zavarta.

- Ez nem volt szép tőled, Jiang Cheng - jelent meg Wei Wuxian az ágy mellett egyik lábáról a másikra billegve, lenézve Jiang Chengre.

- Kéne, hogy ez érdekeljen? Tegnap is kimerítő volt az agymenésed hallgatni, nemhogy most - tekintett fel morcosan Jiang Cheng, és a párnáját elengedte a füléről, hiszen úgyis hatástalan volt.

- Jiang Cheng…

- Egyáltalán Lan Wangji figyel rád, vagy csak a falnak beszéltél az úgynevezett leckéd alatt?

Korábban nem egészen lett volna különbség, melyikhez beszél, gondolta fanyarul Wei Wuxian. Ez azonban megváltozott.

- Igen, sosem beszéltem vele ennyit idáig, ami sokat elmond a jó viszonyunkról.

- Erre büszkének kell lenned? - Jiang Cheng a halántékát dörzsölte.

- Persze. Sőt, arra gondoltam, visszamegyek a Könyvtár pavilonba hozzá, ha ennyire nem kívánatos társaság vagyok itt - görbült incselkedő mosolyra Wei Wuxian szája.

- Lan Wangji örülni fog neked, hogy megzavarod a tanulásban vagy amivel időzik? - vonta fel Jiang Cheng az egyik szemöldökét.

Ki ne örülne Wei Yingnek? Wei Wuxian tudta, hogy még Jiang Cheng sem bánja annyira az ittlétét, hiába volt mogorva vele. Szerette azt hinni, hogy úgy mutatja ki, hogy törődik vele. Elvégre a szigorú Yu asszony mellett felnőve, aki gyengédséget nélkülözve mutatta ki az érzelmeit, mit várt Jiang Chengtől?