Hercegem (Nammin) ✔

5.

A napok csak úgy teltek a palotában. Namjoon herceg is sokkal jobban lett, aminek csak örülni tudtam. De ez volt az egyetlen dolog, aminek örültem.
A herceg maga alatt volt. Alig evett pár falatot és csak akkor szólalt meg, amikor igazán kellett. Nem tudtam, hogy mi zajlik le benne, de nagyon aggódtam érte.

Bár meggyógult testileg, úgy éreztem, hogy a lelke még sérült, így az érdekében lemondtam minden találkozót és a feladatait is arább tettem, vagy titokban a szobámban csináltam meg, persze csak azokat, amikhez értettem.

Namjoon-t igyekeztem lefoglalni a könyvtár látogatásával vagy épp egy hosszú sétával a palota körül. De a herceg a zongora mellett találta meg magát.
Míg én az iskolában tanultam a szolgálók tananyagát, addig a herceg is tanult. Ebbe beletartozott a vívás és a zeneoktatás is, amit néha kegyetlenül szenvedt el. Bár nem voltam jelen, mégis látom szemeim előtt a kis Namjoon-t, ahogy félreüt egy hangot és megkapja a bűntetést.

Jelenleg is az egyik üres szobában voltunk, ahol a zongora billentyűit irányitotta a herceg. Néha félreütött egy hangjegyet, de nem zavartatta magát és folytatta tovább.
Én az ablak párkánynak támaszkodva néztem ki az üvegen és hallgattam a szép melodiát. Ez így ment hosszú perceken keresztül, amikor abbahagyta és egy nagyot sóhajtott.
- Namjoon - szólitom meg a herceget. Ellököm magam a párkánytól és mellé sétálok. - Játszd le azt, ami a szívedben zajlik.

Nem tudtam, hogy hogyan fogja fogadni szavaimat, de azonnal nekikezdett játszani. A mély hangokkat kezdte, majd áttért a magasakra és vissza a mélyekre. Nagyon sokáig maradt a mélyben, míg egy kicsit emelkedett a hang és ott fejezte be. Jól tudom, hogy össze van zavarodva, de azt nem, hogy ennyire.
A felelősség nyomja a vállát, döntését nem hozhatja meg, hisz nincs neki és mindebből szabadulni szeretne.

Zenével kértem, hogy mondja el mi nyomja a lelkét, így én is zenével válaszolok neki. Sose voltam jó zongorista a rövid ujjaim miatt, de egy minimálist tanultam én is, ha szórakoztatni kellene Namjoon-t. Most rajtam volt a sor, hogy elmondjam mellette vagyok mindig és sose hagyom el. Támogatom őt, még akkor is, ha király lesz belőle és rossz lesz. Én ott leszek mellette, rám mindig számithat.

Amikor befejeztem a játékomat félve néztem rá. Szemeiből folytak a könnyek. Halkan sírt.
Automatikusan mozdult a testem és öleltem magamhoz. Homlokát vállamnak döntötte és halkan sírdogált. Hajába vezettem kezemet, éreztetni akartam, hogy itt vagyok neki.

Fogalmam sincs, hogy mennyi ideig voltunk így, de egy idő után tudtam, hogy nem pityereg tovább.
Csend volt körülöttünk, kellemes csend, amelyet az ablakon kopogó eső tört meg.
Namjoon hajában finoman járkáltak ujjaim, amikkel lágyan maszíroztam fejbőrét.
Nemsokára be fog sötétedni. Sajnos meg kell szakítanom ezt a kellemes környezetet.
- Jimin - hallom meg halk hangját. - Aludj velem ma éjjel.

Hirtelen azt sem tudtam, hogy mit mondjak. Még sose kért ilyet tőlem és ez meglepett.
- Jimin? - emeli fel fejét vállamról, kérdőn néz rám.
- Veled alszom Namjoon. - egyezek bele, bár nem tudom mennyire jó ötlet.

Már besötétedett, amikor visszaindultunk a herceg szobájába.
A folyoson is égtek a fények. Általában ilyenkor szoktam visszamenni a szobámba, most pedig a herceggel egy szobában fogok aludni és ő kért meg rá.
Szótlanok voltunk minketten, én azon gondolkodtam, hogy mi lehet a herceggel, míg ő csak csendben örlődött...

A szobájához érve, megelőzöm őt és kinyitom az ajtót neki. Beengedem magunkat a nagy térbe és a gyertyákat is lámpákat is felgyújtom. Namjoon lassan halad el mellettem és az ágyba dől.
- Fáradt vagy? - sétálok oda hozá és leülök az ágyára.
- Csak egy kicsit. - válaszolja motyogva, megfogja kezem és maga mellé húz. Meglepődve nézek szemeibe. - Gyerekek voltunk, mikor együtt aludtunk.
- Az délutáni szieszta volt Namjoon. - emlékeztetem, hiszen mindig anya mellett aludtam el gyerekként. - És kicsik voltunk.
- És gondtalanok. - teszi hozzá. - Semmi felelősség érzettel.
- Jaj Namjoon. - fordulok felé, de azonnal elfelejtem mit is akartam mondani, amikor szemeibe nézek. Mintha a lelkembe látna.
- Gyereknek lenni jó. - suttogja halkan és lehunyja szemeit. Felemelem kezem és ujjaimmal arcára simitok. Egy halk sóhaj hagyja el a száját, jól esik neki.

Ujjaimmal lassan térképezem fel arca minden egyes centijét, tekintetemmel is emlékezetembe vésem minden rezdülését. Többször elidőzök lehunyt szemein és ajkain is. Bárcsak lehetne.
Ujjaim is ajkán pihen és csak arra eszmélek fel, hogy hideg tenyere rásimul a kézfejemre. Az én kezem eltűnik az eres kéz takarásában.
- Kicsi kezed van. - mondja halkan, ujjait az enyémek közé teszi és behajlítja. - És puha, nagyon puha.
Rendesen megfogja kezem és ajkai elé húzza, egy lágy puszit nyom, amitől zavarba jövök.
- Meleg is. - teszi hozzá, majd egy újabb puszit nyom tenyerem közepére. Egyre jobban érzem azt, hogy zavarba hoz.
- Namjoon...- suttogom nevét, de nem tudom tovább folytatni.
- Nem kell semmit mondanod. - elengedi kezem, majd sajátját arcomra helyezi úgy, ahogy én az előbb.

Lehunyom szemeimet és hagyom, hogy ujjai feltérképezzék az arcom. Érzem, ahogy bőröm forrósodni kezd érintése nyomában és szinte biztos vagyok benne, hogy füleim is piros színben pompáznak.
Hideg ujjai ajkaimat érintik meg és többször is végighúzza végtagjait párnácskáimon.