Hercegem (Nammin) ✔

24.

A hintóút csendben telt apám és közöttem, de ugyanakkor a kocsibe beszűrödtek az éljenzések, amiket a nép harsogott.
Az ablakon néztem a tömeget, ami csak rám kíváncsi és egy kis melegség lepte el szívemet.
- Mond csak Apám, ilyen érzés volt akkor is, mikor téged nyílvánítottak herceggé? - kérdezem.
- Meleg érzésre gondolsz? - kérdezi, mire bólintok egy aprót. - Igen, hasonló érzés volt, de ugyanakkor rettegtem. Féltem, hogy nem fogok megfelelni a népemnek.
- Ezt én is érzem. - sóhajtok egy nagyot. - Nem tudunk sok mindent egymásról, mert hirtelen csöppentünk egymás életébe, de nagyon szépen kérem Apám, ne használj ellenem azokat az embereket, akiket szeretek.
- Jimin. - előre dől egy kicsit és kezemre helyezi övét. Csak most veszem észre, hogy mennyire ráncos. - Én nem vagyok az atyám, aki ezt megtette velem. Nem bántanálak titeket a herceggel, de ugyanakkor irigy vagyok rájuk.
- Amiért jobban ismernek engem, mint ön. - mondom el az okot. - Ha adna időt, akkor jobban megismerhetne engem.
- Sajnálom, hogy olyan mostohán bántam veled fiam, túl sok dolgom volt. - kér tőlem bocsánatot.
- Én is sajnálom, amiért lázadtam ön ellen. - hajtom le a fejem.

Ezután nem váltunk egy szót sem, mert nem is kell. Mindketten bánjuk a tetteinket és remélhetőleg sokkal jobb időket is megfogunk élni, mint ezt a pár napot.

A templomhoz érve a mi hintónk ért be elsőként. Egy mély levegőt veszek, majd, ahogy kinyitják a hintó ajtaját sokkal hangosabbnak hallom a tömeg éljenzését.
Apám száll ki elsőként, üdvözli a népét, majd felém fordul és vár. Eljött az én pillanatom.
Lassúnak érzékeltem azt, ahogy kiszálltam a hintóból és megigazítom a köpenyemet. Tompán hallom csak a nép szavait, szélesen mosolygok és integetek mindenkinek, akit csak látok.

Egy kis időt töltök csak kint a templom előtt, de nagyon is tetszik nekem.
Apámmal együtt bemegyünk a templomba, ahol egy külön szobába kísernek az őrök. Ott fogad minket az érsek.
- Üdvözlöm Önöket. - hajol meg egy kicsit az érsek, majd rám néz. - Jimin herceg.
- Érsek úr. - hajolok meg én is.
- Nemsokára kezdünk. - kimért, de mégis szigorú hangja van az érseknek.

Meg kellett várjuk, ameddig a meghívottak mind elfoglalják a helyüket és el nem kezdődik a templomozás. Apám mellett foglaltam helyet az első sor előtti trón melletti kisebb trónon.
Láttam minden embert, aki eljött, illetve az első sorban azokat, akik nagyon fontosak a számomra. Namjoon biztatóan mosolyog rám, SeokJin büszkén figyel, édesanyjuk meghatódva törölgeti könnyeit. Eunji halkan zokog Namjoon mellett, aki volt olyan kedves és felajánlotta jobbját az asszonynak. Myung Eun mellett a féltestvéreim kissé unottan nézegették a plafonra festett freskókat vagy épp ujjaikkal játszadoztak.
Apámra pillantok, aki büszkén figyeli a népét, koronával a fején.
- Kérem Park Jimin járuljon az Úr színe elé. - szólal meg az érsek, én pedig felállok a trónról és az érsek úr elé járulok.
Őszintén féltem, hogy nehogy elessek.
Féltérdre ereszkedek az érsek előtt, aki felém tartja a Bibliát. Bal kezem a könyvre rakom és lehajtom fejem.
- Park Jimin fogadod, hogy igazságos, becsületes, megértő, határozott leszel, segíted a szegényeket, segíted az ország fellendülését, hogy méltó névvel mondhassák ki a neved? - sorolja.
- Fogadom. - jelentem ki hangosan, hogy mindenki jól hallhassa.
- Ezennel én, Bang Kyu Hyun érsek átadom a hercegi címet számodra. - elveszi a Bibliát és a fejemre helyezi a hercegi koronát. - Állj fel.
Felállok, a szívem főlé tűzi a címeremet és megáld.
Megfordulok, egyenesen a nép felé, de mégis a két padsor közé nézek.
- Én, Bang Kyu Hyun bemutatom II. Park Jiwon király fiát, Park Jimin herceget. Éljen soká a Herceg! - nyílvánítja ki. A nép egyszerre áll fel, majd féltérdre ereszkedik előttem.
- Éljen soká a Herceg! - mondják teljesen szinkronban.

***

A templomi ceremónia után az érsekkel és apámmal együtt visszavonulunk a szobába. Az érsek a már kiállított dokumentumokat édesapám felé tartja, amit alá is ír.
- Most ön jön Felség. - hív oda magához. A kezembe veszem a tollat és utoljára végignézek az arany sorokon. Habozva, de aláírom mindegyik példányt.
- Ezek az önöké. - adja nekiünk az első kettőt az érsek. - A hercegi cím nem végleges Herceg, komoly bűnnel illetve az apja által megfosztható öntől.
- Értettem. - bólintok és összetekerem a dokumentumot, amit a fehér szalaggal át is kötök. Apámnak is megcsinálom ezt és átadom a példányát.

A saját példányom a zakóm belső zsebében foglal helyet, mikor a templom bejáratához sétálunk.
- Éljen soká Jimin herceg! - kiáltják el többször is egymás után a kint várakozók.
Mosolyogva nézek rájuk, szemeim azonnal megakad egy asszonyon, aki a pár hónapos kisbabáját csitítgassa kevés sikerrel.
Odasétálok hozzá, mire féltérdre ereszkedik.
- Kérem álljon fel. - azonnal teszi is, amit mondok. - Hogy hívják?
- Choi Yerin vagyok Felség. - mutatkozik be.
- Yerin asszony, kérem ide a babáját. - mondom kedvesen, az asszony átadja a kicsijét és én finoman ringatni kezdem a babát, egy halk dallal is nyugtatom. - Az édesanyám ezt a dalt énekelte, amikor sírtam.
- Felség, igazán csodás hangja van. - dícsér meg az asszony és visszaadom az alvó csöppséget.
- Köszönöm Yerin. - mosolygok az asszonyra. - Erős gyermek lesz a kicsiből.
- Reménykedek benne Felség. - óvatosan ringatja a kicsit a kezei között. A pici homlokára adok egy puszit és az asszony előtt is meghajolok.
- Legyen jó édesanya a gyermek számára. - mondom szavaimat, majd a hintóhoz sétálok. Apám egy kissé szúrósan néz rám, de nem érdekel. Egy anya munkája többet ér, mint egy édesapa nevelése.

A hintóút szintén csendesen telik vissza a palotáig. Egy kicsit elfáradtam és sikerült egy elbóbiskolnom az út során, de azonnal megébredtem, amikor megállt a hintó.
- Kezdődik az ünnepség. - szólal meg apám és előttem lép ki a hintóból.

A bálteremben nagyon sok ember várakozik ránk, vagyis rám, hogy megismerhessenek és válthassanak velem pár szót.
Még mielőtt belépnénk a terembe a kikiáltó bejelenti apámat, majd engem is. Hatalmas taps és éljenzést kapunk mind a ketten.
Az emberek között pedig a trónhoz lépünk, nem messze vannak tőlem Eunji és Namjoon családja is.
Rájuk mosolygok és büszkén nézek rájuk.
Miután apám kijelenti, hogy megkezdődhet a múlatság, mindkét család hozzánk lép.
- Szívből gratulálok Felség! - mondja Namjoon, amitől kiráz a hideg.
- Maradjunk a Jimin-nél kérlek. - nézek rá és a többi családtagjára is. Furcsa lenne tőlük hallani a herceg megnevezést.
- Hadd gratuláljak én is Felség. - sétál hozzám Myung Eun is, aki fél kézzel átöleli a nyakamat. - Üdvözlöm édesanyádat a túlvilágon. - suttogja a fülembe.
Éles fájdalmat érzek meg a hasamnál, hirtelen melegedek ki és kiáltok fel. Namjoon azonnal elrántja tőlem az asszonyt, akinek a kezében ott van a tőr.
Lenézek a hasamra, ahol már éktelenkedik a vörös vér az ingemen, mire síkoltást is meghallok.
Szédülni kezdek és kibillenek egyensúlyomból. Apám már nincs mellettem, hogy rá támaszkodhassak.
Valaki megfogja a vállam és hozzáölel.
- Jimin, ne veszítsd el az eszméleted! - hallom éles hangját SeokJin-nak.
- Namjoon... - nyújtom ki a kezem egy kicsit, de nincs sok erő bennem és bármennyire is nem akarom, mégis magába húz a sötétség.