Hercegem (Nammin) ✔

20.

Nem hittem volna, hogy egyszer édesapámra mérges leszek, de sajnos ennek is eljött az ideje.
Egy hatalmas festmény előtt álva nézem a csatajelenetet, mintha az apám és én lennénk, csak épp szavakkal vívjuk meg a harcunkat és nem fegyverekkel.
Mindennek a tetejében nem négyszemközt intézzük el, hanem a család szeme láttára. És miért van egy olyan érzésem, hogy én nem ide való vagyok?
Annak adtam hálát most, hogy Namjoon nem jött utánam. Nem nyugtatott volna most meg a jelenléte és a szavai sem, ami a rosszabb, szerintem vele is veszekedtem volna.

Nem kevés idő telt el, ameddig meg tudtam nyugodni és édesapám Namjoon kíséretében lépett ki az ebedlőből.
- Minden rendben? - lép mellém Namjoon.
- Igen, most már jól vagyok. - bólintok egy aprót. - Sikerült rendeznem a gondolataimat.
- Ennek örülök. - csapja össze tenyerét édesapám, amitől egy kicsit megijedek. - Akkor kezdjük is a kis túránkat.

***

Három hosszú órába telt, ameddig körbejártuk a palotát. Édesapám nem viccelt, mikor azt mondta mindent megmutat.
Nagyobb, mint a Kim család kastélya, de hasonló felépítésű. Nem fogok eltévedni a folyosókon.

Apámtól el kellett köszönjünk, ugyanis dolga akadt, mi Namjoon-nal, pedig a kertet választottuk pihenés képpen.
Az egyik bükkfa árnyékába ültünk le és élveztük a csendet körülöttünk.
- Mit gondolsz édesapád családjáról? - kérdezi Namjoon megszakítva a csendet.
- Myung Eun-t nem kedvelem. - válaszolom őszintén. - Valami nem tetszik benne. A gyerekek aranyosak, Jungkook karizmatikus fiú és Ji Ae igazi úrihölgy fog lenni.
- És édesapád? - fordul felém.
- Mint mondtad, apám nem ismer eléggé, hogy tudja mi jó nekem és mi nem. Sok évet kihagyott az életemből és pár hónapja talált meg. - magyarázom. - Nagy a felhajtás körülöttem...
- És ezt nem szereted. - fejezi be helyettem. - A hercegi címet sem szeretted volna elhinni, sőt nem is fogadtad el először.
- Még mindig nem fogadtam el, hogy herceg legyek. - sóhajtok egy nagyot. - Nem hozzám való ez a cím.
- Ahogy hozzám sem a királyi trón. - sóhajt ő is fel, majd combomra hajtja a fejét és kényelmesen elhelyezkedik a fűben. - De apám nem érti meg.
- Ő tényleg nem érti meg. - hajába túrok. - Senki nem érti meg, csak...
- Mi. - fejezi be újra a mondatomat.
- Direkt csinálod? - kérdezem mosolyogva, de nem válaszol. - Még mindig nem tudom mit kéne tegyünk.

Csend telepedett le ránk, de a kellemes csend. Továbbra is Namjoon haját túrtam, míg ő egy szó nélkül feküdt a combomom. Egy idő után félrebicsaklott a feje tudtam, hogy elaludt.
Mindkettőnkön túl nagy a nyomás és sokat stresszelünk, ezekre mind rátetőzik az, hogy szerelmesek vagyunk egymásba és titokben kell tartsuk a családjaink előtt. Ugyan egy-egy családtag tudja, de még nem jelenti azt, hogy biztonságban vagyunk. Namjoon is és én is rendelkezünk a királyi vérrel, ami nem egy, hanem két országot mozgatna meg, ha kiderülne a szerelmünk.
Egy olyan szerelemben vagyunk benne, ami nagy puszítást von maga után, ha napfényre kerül. Nem szeretném titokban tartani ezt a különleges szerelmet, ami közöttünk van.

***

A vacsora elérkeztével leginkább Jungkook-tól és Ji Ae-tól kérdezgettem, amikre mindig kaptam választ. Néha elnevettük magunkat, de nagyon jól elcsevegtünk a vacsora alatt.
- Namjoon herceg és te szerelmesek vagytok? - kérdezi mosolyogva Ji Ae, amitől megáll a villa a kezemben. Hirtelen megszólalni is elfelejtettem. Nem lenne jó, ha megtudnák a szerelmünket gyerekek és Myung Eun sem.
- Jimin és én nagyon régóta barátok vagyunk. - szólal meg helyettem a herceg, amitől egy kicsit megkönnyebbülök. - Jó barátom és tanácsadóm is egyben.
- Így van. - helyeslek én is. Nem lenne jó, ha a gyerekek véletlenül elmondanák a felnőtteknek. Így is nehezen bízok meg az itteni szolgálókban.

A vacsora végeztével elköszöntem két féltestvéremtől és édesanyjuktól. Édesapám marasztalt minket Namjoon-nal.
Mindhárman az asztal mellett ültünk egy-egy pohár víz társaságában.
-

Szombaton lesz az ünnepség, mint ahogy azt te is tudod már. - mondja apám és rámmosolyog.
- Tudom. - sóhajtok egyet. - Két órás ünnepség, egész estés bál és íjászat, hogy bizonyítsak az országnak.
- Úgy, ahogy mondod. - bólint édesapám. - Gyakorolni holnaptól tudsz és nem ártana etiket órákat is venned. - felhúzom szemöldököm. - Mindezt azért, hogy ne történjen az ebédhez hasonlóan kirohanás felőled.
Egy nagyot nyelek.
Namjoon keze a térdemen pihen, eddig nem szoritott meg.
- Apám, ha esetleg nem tudná, akkor én példaértékű voltam az etiket óráimon. - mondom a legnyugodtabb hangnemben. - Egyenlőre nem ismer engem, ahogy én sem önt, hogy megítélhessem. De a mostani viselkedésével kezdi elnyerni az ellenszenvét nálam.
A közvetlenebb viselkedést visszavontam tőle. Nem ismerem jól ahhoz, hogy tudjam jó néven venné-e vagy sem, illetve nem otthon vagyok.
- Jimin. - néz rám jelentőségteljesen. - Király vagyok és itt megvan a tekintéjem, amit fent is kell tartsak. Felnőtt férfi vagy, aki tudja, hogy mit kell tegyen. Hallgatni a szülőjére.
- Értem. - bólintok, de legbelül fortyog bennem a méreg. Felállok az asztaltól. - Ha megbocsájt, holnap gyakorolnom kell és etiket órákat vennem.
- Menjetek csak. - int kezével, de mintha az egyik szolgálójához intézte volna a szavait.

Türelmes énemet, addig tudtam fenntartani, ameddig Dahyun kilépett a szobánk ajtaján keresztül.
Az első kezembe akadó tárgyat felkaptam és jó erősen a falhoz vágtam. A váza darabokra tört.
- Még neki van mersze nekem parancsolgatni? - nézek mérgesen a falra, ahonnan egy festmény néz le rám. Nagyon hasonlít apámra. - Még ő oktat ki engem az etikáról? Hogy menne el a tengerig és fulladna bele.
Egy újabb tárgyért nyúltam volna, ha Namjoon nem fog le jó erősen.
Nem kellett semmit mondjon, tudtam, hogy le kell nyugodnom és hideg vérrel átgondolni az egészet.

Az ágyhoz sétáltunk, de még mindig fogott, nehogy kárt tegyek valamiben. Sokkal nyugodtabb voltam már és csak sírni volt kedvem.
- Lazíts a szorításon. - simítok Namjoon karjára és ő egy szó nélkül teszi meg.
- Jobban vagy? - mély hangjától kiráz a hideg a gerincem mentén.
- Kicsivel igen, de maradjunk így. - motyogom orrom alatt.
- Rendben. - közelebb húz magához és már lágyan ölel magához, nem leszorit. - Mit fogsz tenni Jimin?
- Nem tehetek mást, minthogy tűröm az egészet. - sóhajtok egy nagyot. - Hasonló helyzetbe kerültem, mint te. Apám mondja meg mit tegyek és én egy szó nélkül, morogva teljesitem, ahogy tőlem telik.
- Ahogyan én teszem. - bólintok egyet. - Érzem, hogy nem vagy boldog, hogy nem leszel boldog így.
- Jól érzed Namjoon. - felülök és szembe fordulok vele. - Apám nemcsak a szolgálók előtt alázott meg, hanem előtted is és én kénytelen voltam behódolni előtte. Nagyot hibáztam, amikor elmondtam neki a kettőnk kapcsolatát, mert fel tudja használni ellenünk és mivel nem ismerem, biztosan kijátsza ezt a kártyát.
- És ha nem hagyjuk neki? - teszi fel a kérdést, amitől kíváncsi lettem.

Sziasztok!
Nos, nem is tudom hogy fejezzem ki, hiszen nagyon szeretitek a Hercegemet, ami nagy boldogság számomra és a 19. rész kitétele után sikerült elérnem az 1K megtekintést, amit eddig futó könyvem még soha nem ért el.
Nagy köszönettel tartozok minden kedves olvasómnak, aki várja a következő részeket, Jimin és Namjoon történetével kapcsolatban. Nagyon hálásak vagyok nektek mindenért.
Köszönöm nektek! ❤