Hercegem (Nammin) ✔

6.

Sok év után most aludtam át úgy az éjjelt, hogy nem feszengtem. Régen, mindig anya mellett aludtam ilyen jókat. Emlékszem mindig úgy altatott el, hogy dúdolt egy dalocskát és a hajamat rendezgette. Újra védtelennek éreztem magam és leengedtem falaimat.

Egy ajtó csukódására, majd egy mély hangot meghallva ébredtem meg.
- Felkelni! - azonnal kipattannak a szemeim, majd gyorsan állnék is fel az ágyból, ha Namjoon nem ölelne szorosan magához. Szóval ezért volt olyan kellemes meleg.
A király mérgesen állt az ágy előtt papírokkal a kezében. Bajban vagyok...
- Namjoon, azt mondtam kelj fel, de azonnal! - a király mérges orditózása nem a legkellemesebb a reggeli órákban, de nem panaszkodhatok.

Namjoon elengedi fogvatartott testem és en azonnal kipattanok mellőle. Félig az álomvilagban van még és úgy néz az édesapjára, aki még mindig mérgesen néz felváltva ránk.
- Mit képzelsz magadról fiam? - vonja azonnal kérdőre az apja a herceget. - A papírokon szereplő összes információ hibátlan. - már azt hittem, hogy kettőnkről akar beszélni.
- Az hogy lehet? - kérdezi rekedt hangon, elég halkan ahhoz, hogy én halljam csak.
- Nem tudom mit műveltél fiam, de ezzel a hirtelen jött tudásoddal nem engedem, hogy lemondj a koronáról. - jelenti ki határozottan. Namjoon-nak azonnal kipattannak a szemei.
- Nem, apa. - áll fel az ágyban, ruhái gyűrödtek. - Nekem nem kell a korona, sem a kiralyság. - hangja kétségbeesett. - Hagyjatok békén az uralkodósdival.
- Nem hagyunk békén Namjoon! - emeli fel ismét a hangját a kiraly és tesz pár lépést fia irányába. - Ha az életem árán is, de királyt fogok belőled faragni.
- Esküszöm, hogy azon leszek, hogy ez ne következzen be. - sziszegi fogai között a herceg.
Ebben a pillanatban a király keze meglendül, de mielőtt az fia arcát kapná el, azonnal a két férfi közé állok Namjoon-t egy kicsit hátralökve.
Oldalra bicsaklik a fejem és azonnal égni kezd az arcom.
- Jimin! - lép azonnal mellém a herceg, de egyáltalán nem figyelek rá, inkább a király szemeibe nézek olyan határozottsággal, ami tőlem telik.
- Eunwoo király! -szólitom a nevét az előttem állót, aki egy kissé meglepődik neve hallatán. Egy kezet érzek meg csuklómon. - Eddig tiszteltem őt. Felnéztem önre, de amit az előbb tenni akart, az megbocsájthatatlan...
- Na de...
- Egy szót se! - szakítom félbe a királyt azonnal. - Nem fejeztem be! Namjoon mindent megtett azért, hogy az ön kedvében járjon. Amit az előbb tervezett tenni az megbocsájthatatlan, mind a fiának, mind magának és nekem is. A saját vérét tervezte megütni! - kiabálok a végére.
- Én...
- Még mindig nem végeztem! - nézek a királyra szigorúan. - A gondolat, hogy mindezt azért, mert a fia nem akar király lenni. És ennek a kiváltója azok a papírok, amiket én töltöttem ki, hogy segítsem a herceget! Szégyelje magát, amiért ilyen apa lett.

Mondandóm befejezte után, szinte kiszakitom a király kezéből a papírokat, majd az ablakhoz sétalva kitárom őket és kidobom azokat.
- Jimin...- hallom meg Namjoon hangját és azt, ahogy mellém trappol. Egy kicsit kihajol az ablakon és a papirok után néz.

Hirtelen térek magamhoz és a lapok után nézek.
- Jesszusom, mit tettem? - kérdezem magamtól, majd a két férfira nézek felváltva. - Megyek és összeszedem őket.
Azonnal kisietek a szobából.
Futva teszem meg a levezető utat a lépcsőkön. A báltermen keresztül lépek ki a kertbe és Namjoon ablaka alatt meglátom a kupac fehér lapot, amin fekete tintával írtam le a gondolataimat.

Szándékosan gyűjtöttem össze a szétszort lapokat lassan, hogy minél hosszabb ideig legyek távol. Rákiabáltam a királyra, kioktattam őt a nevelésevel kapcsolatban, a nevén hívtam és udvariatlan voltam vele többször is. Ezek egyikéért is legalább egy év fogság várna rám, de így hogy mindegyiket elkövettem a halál vár rám.

Egész testem remegett, amikor a palotába léptem. A bátorságom már elhagyta a testemet és nagy akarat kellett ahhoz, hogy rávegyem magam a járásra. Szinte biztos voltam, hogy nem egyenesen teszem meg az utat.
Többen is elhaladtak mellettem a személyzetből, de egyiküknek sem tudtam köszöni vagy választ adni a kérdéseikre, annyira sokkban voltam.

Nem tudom hogyan kerültem a herceg szobaajtaja elé, de nem is nagyon foglalkoztam ezzel. A halál vár rám, amit nem akarok. Olyan szép eletem lehetett volna, ha nem kelek ki magamból. Tovább tekinthettem a herceget a távolból és igazgattam volna az útját, mint egy személyi szolgáló. Később meg a családját nézhettem volna a távolból, most meg a szintiszta halállal állok szemben.

Az ajtó nagy hévvel nyitódik ki előttem, én meg azonnal megfagyok. A királlyal nézek szemben.
- E-ezeket ö-össze szed-szedtem. - nyújtom neki a lapokat, amik már egy kissé gyűrödtek voltak. Kezeim remegnek, nem is akárhogyan.
- Minden rendben van? - hallom meg Namjoon hangját apja mögül. Ránézek és rámosolygok.
- Cs-csak vi-vissza ho-hoztam. - nézek le kezeimre, de azokból kicsúsznak a lapok. Lábaimból kiszáll az erő és azonnal térde rogyok a két férfi előtt. Éreztem, hogy szédülök és forog velem a világ, majd minden elsötétült.

Nagyon éles fény világított meg, mintha a Napba néztem volna, de sokkal közelebbről.
A semmiből egy fa nőtt ki, levelei természetellenesen zölden virítottak, míg törzse a lehető legsötétebb barna volt.
A fától nem messze egy férfit és egy kisgyereket pillantottam meg. A fához közeledtek. Jobban mondva a fa egyik ágához, amelyről egy hinta lógott.
- Gyere apa! - kiált édesapjának a kicsi fiú, aki rohanva közelítette meg a hintát. Öltözékükből látszott, hogy nemes család tagjai és az apa szabadidejében jöttek játszani.

A férfi, ahogy a fiú mellé ért egy kézzel meglökte a hintán ülőt.
- Kapaszkodj rendesen Jimin! - meglepett, ahogy a kisfiút hívta. Közelebb léptem hozzájuk. A kisfiú aranyszőke haját meglibegtette a kis szellő és szívből nevetett.
Az édesapára néztem, apró mosoly húzódott arcán, melyet nem tudott leplezni. Csak az orruk hasonlított, míg a fiúnak szőke, addig az apának mogyoróbarna haja volt. Arcvonásai sokkal ducibbak, mint a fiúnak.
- Magasabbra! - kiált boldogan a kicsi Jimin.

...

Egy ideig még néztem, ahogy hintázgatnak, majd leültem a fa törzséhez.
A távolból egy harmadik alakot is felfedezek, aki egyre gyorsabban közeledik a kis Jimin-hez és édesapjához.
Sárga viragos ruhája fel-fellibben térdéig, ahogy szedi egyre jobban a lábait.
Távolból nem láttam jól, de nagyon ismerős volt a hölgy.
- Anya! - kiált boldogan Jimin és egy szempillantás alatt állította meg lábaival a hintát. Kiugrott és édesanyukájával szemben kezdett el futni.
- Jimin! - kiált édesapja a fiú után, de már túl távol volt a férfitól. - Ryujin!

Zihálva ülök fel, ingem izzadtan tapad hozzám, ölemben a rámteritett pléd van. Mi az isten történt velem?