Hercegem (Nammin) ✔

17.

Eljött az utazás napja. Nagyon izgultam, hogy milyen lesz édesapám országa, az ország lakói és hogy milyen fogadtatás vár engem.
Édesapám küldött egy levelet, miszerint kihírdette a megtalálásomat és az érkezésem eljövetelét. A levelet Namjoon olvasta fel nekem a második mondat után, le kellett üljek annyira megérintett a levél.

A csomagjaink már a hintón vannak. Csak ruhákat csomagoltam be magamnak, illetve Namjoon-nak is, minden mást apámnál is megtalálok, amire szükségem van.
- Indulhatunk? - kérdezi Namjoon hozzám lépve. Kötelességemnek éreztem azt, hogy segítsek a csomagjainkkal és végignézzem mennyire erősítik fel őket.
- Igen. - bólintok egy aprót és a hintó ajtajához lépek. Hagyom, hogy Namjoon előbb szálljon be a járműbe, utána én szállok be. - A családom két nap múlva fog utánunk utazni. Apám sajnos nem tud velük jönni, nem hagyhatja magára az országot.
- Érthető is, hiszen ő irányítja. - bólogatok egy keveset. Megérzem a hintó rezdülését és nemsokára elindulunk.
- Elköszöntél Eunji-tól?
- Igen, még a reggel. - válaszolom. - Nehéz volt tőle elbucsúzni. Mindig nehéz.
- Tudom Jimin. - bólint Namjoon. - Két hét és ismét láthatod őt.

Egy ideig csendben utazunk. Mint minden alkalommal, amikor a kiralyi család egyik tagja utazik a birtokon kívül az emberek hűségesen integetnek. Itt még nem ment híre annak, hogy a herceg egyik szolgálója is herceg. Nagy port kavarna itt és sokak nem fogadnák el, ezért sem tudnak róla.
- Namjoon, amint hazaértünk muszáj beszélnünk a királlyal. - folyamatosan az ablakon nézek ki. - Nem halogathatjuk tovább azt, hogy még mindig királynak akar.
- Sokat gondolkodtam ezen Jimin. - ránézek. - Lehet, hogy mégis azt kéne tennem, amit apám akar és királynak lennem.
- Miért gondoltad meg magad? - kérdezem kis döbbenettel a hangomban. Eddig nagyon ellene volt.
- Ha a trónra lépek, akkor apám nem tudja irányitani az életemet tovább és nem szólhat bele a teendőimbe sem. Csakis segítséget nyújthat nekem. - válaszolja. - Ha király leszek, akkor nyugodtan élhetünk a palotában és...
- Rosszul gondolod Namjoon. - halgattatom el. - Lehet, hogy ez a gondolatmenet tetszik neked, de ugyanakkor boldogtalan lennél. Királynak lenni nem azt jelenti, hogy a te jólétedet biztosítsd, hanem az ország jólétét teremted és irányítod. Felelősséggel leszel az országban élő emberekért, ahogy az állatokért is. - megállok egy pillanatra. - Királyként ritkán tudsz önző lenni és akkor sem lankadhat a figyelmed. Kétségem sincs a felől, hogy idővel csodás király lennél, de ne miattam legyél király, hanem az ország jövője miatt.

Jó pár percig nem szólal meg, nem hiába jogosan mondtam azt, amit. Nem lehet így király, főleg nem miattam.
- Köszönöm Jimin. - hallom hangjában azt, hogy mosolyog. A hintó mozgásában Namjoon egy kicsit belesegít és átül hozzám. - Kettőnk helyett gondolkozol.
Ajkai lágyan érintik meg az arcomat. Pár centire húzódik el tőlem, hogy én vele szembe fordulhassak.
- Ez egy megoldatlan próbléma közöttünk. - mondom kettőnk közzé, de szemei helyett piros ajkait nézem.
- Mennyi ideje nem csókolóztunk? - suttogja, hangja még ebben a felállásban is mély és megborzongtató.
- Négy vagy öt napja. - válaszolom meg a kérdését.
- Megszegem a feltételeimet. - orra az enyémet érinti, majd lassan egybeforrunk.

***

Késő éjjel érkezünk meg édesapám palotájához. A palota bejáratánál fogad, pedig biztos voltam benne, hogy mire megérkezünk ő már aludni fog.
Még mielőtt kiszálltam volna a hintóból egy gyors csókot nyomok Namjoon ajkára.
- Szeretlek. - suttogom kettőnk közé és kilépek a hintóból.
Édesapám a késői órában is mosolyogva néz ránk. Egy kicsit habozok, de végül megindulok felé. Előtte megállok, majd szorosan magamhoz vonom.
- Isten hozott fiam. - enged el miután jól megölelgettem őt. - Biztos elfáradtatok az utazás alatt.
- Egy kicsit igen. - szerényen mosolygok apámra.
- Felkísérlek a szobátokba és nyugodtan pihenhettek. A következő nap folyamán megismerkedsz a testvéreiddel és körbeveztlek titeket a palotában. - mondja el a nap történéseit röviden.
-

Köszönjük apám. - nézek rá mosolyogva.

Édesapám felkísért minket a szobába, mögöttünk az itteni szolgálók hozzák a csomagjainkat. Tényleg fárasztó út volt, de nem voltam nagyon fáradt tekintve, hogy el-el bobiskoltam az út alatt, ahogy Namjoon is.
Megköszöntük, hogy a szobába kísért minket, majd miután a szolgálók is elhagyták a szobát Namjoon-hoz mentem.
- Végre itt. - ölelem át Namjoon derekát. - Hosszú út volt.
- Igen az. - megfordul ölelésemben és ő is viszonozza. - De veled nem volt olyan hosszú, mint általában.
- Mert beszélgettünk és felváltva aludtunk. - kuncogom el magam.
- Igen és tudtalak nézni, ameddig alszol. - motyogja az orra alatt.
- Igaz is - húzódok hátrébb. - miért nézel alvás közben?
- Mert akkor vagy a legártatlanabb és a legnyugodtabb. - hezitálás nélkül válaszolja. - Akkor érzem azt a leginkább, hogy minden nap veled akarok ébredni és veled aludni.

Namjoon tudja hogyan hozzon engem zavarba, ami nem is próbléma, ha kettőnkről van szó. Zavaromban mellkasának döntöm homlokom.
- Nézz fel Jimin. - hallom hangján, hogy mosolyog. Teszem, amit kér és felnézek rá. Namjoon pont akkor hajol le hozzám és csókol meg.
Csókunkba sóhajtok, elengedem derekát és átkarolom nyakát. Namjoon jobban magához húz, testünket szorosan tartva.
Lágy csókunk fokozatosan lett egyre szenvedélyesebb. Namjoon keze lassan csúszott le fenekemre, amit finoman markolt meg. Tettétől megijedtem és megugrottam egy kicsit, de egyúttal sikerült aprót nyögnöm is.

Csalódottságom, akkor lett nagyobb mértékű, amikor a herceg elhúzódott tőlem. Megszakította a csókunkat, pedig én többet és többet akarok.
- Nyugodj meg Jimin. - suttogja kettőnk közé, én megrázom a fejem.
- Nem tudok hercegem. - nézek szemeibe, tisztan látom, hogy nehezen fogja vissza magát, nem szeretné, hogy a vágy irányitsa. - Kérlek Namjoon.
- Oh Jimin. - sóhajt egy nagyot. Tudom, hogy még nem szeretné, de a vágynak nem lehet parancsolni, ahogy két szerelmes szívnek sem.
- Tudom. - sóhajtok fel szomorúan és elhúzodom tőle. Jobb nem erőltetni, mindketten tudjuk, hogy ha erőltessük még azért is ellenállunk.
- Jimin? - nyúl utánam Namjoon.
- Nincs semmi baj. - mondom semleges hangon, az ágyhoz sétálok és leveszem a zakómat.
Hallom, ahogy Namjoon sóhajt egyet, a közeledő lépéseit, ahogy mögém áll, majd átkarol.
- Nem arról van szó, hogy nem állunk készen rá - állát a vállamon pihenteti. - hanem az idő és a hely nem megfelelő, illetve nincs meg a tudás sem. Nem akarom, hogy fájdalmas legyen.
Összeráncolom homlokam.
- Hogy érted azt, hogy nincs meg a tudás? - kérdezem.
- Jimin egy kicsit gondolkozz, hogy hogyan szerelmeskednek a nők és a férfiak. - megfogja kezemet és ujjaimat simogatja. - Két férfi között másképp működik. - ahogy kimondta a mondatot, úgy éreztem egyre jobban zavarban magam.
- És te...te honnan tudod ezt? - kérdezem meg félve, de nagyjából sejtem a választ.
- Yeonjun és Seung Cheol mondták nekem. - válaszolja. - Mivel szeretlek és szeretnélek a legnagyobb biztonságban tudni téged még akkor is, amikor szerelmeskednénk bármennyire is kínos nekik is és nekem is intim helyzetekről beszélni, ezt meg kell tudjam.
- Sejtettem. - bólintok egy aprót. - De ne csak te tudd, hogyan fogunk együtt lenni. Én is szeretném tudni.
- Biztos vagy benne?
- A legbiztosabb. - válaszolok határozottan.
- Rendben. - elenged és a bőröndjéhez sétál, felnyitja és kivesz belőle egy lepecsételt levelet. - Ebben van minden, amit csak tudnunk kell.
- Mikor érkezett a levél?
- A reggel, indulás előtt kaptam kézhez. Ezért kellett felnyitnom a csomagomat. - magyarázza el nekem.
- Tudtad, hogy erre foglak kérni? - nézek rá mosolyogva.
- Túlon túl egyszerű vagy ebből a szempontból. - sétál vissza hozzám és velem együtt leül az ágyra.