Hercegem (Nammin) ✔

29.

Ahogy eljött a következő nap, úgy jött el a búcsú ideje is.
Ahogy azt sejtettem, Eunji marad az édesapámmal, tudtom szerint azért, hogy apám udvarolhasson az asszonynak egy keveset.

Miután kellően elbúcsúztunk édesapámtól és Eunjitól, a hintó útnak indult. Jöttünkkor nem tudtam megcsodálni a festői tájat, de most sikerült.
- Annyira csodás. - mondom mosolyogva, miközben az ablakból lesek ki.
- Igen, de nincs olyan sok hegy, mint otthon. - csatlakozik hozzám Namjoon is. - De tényleg szép.
- Ha értenék a művészethez, akkor megörökíteném. - vigyázva ülök vissza a helyemre, Namjoon is így tesz.
- Nem érthet az ember minden foglalkozáshoz. - néz rám mosolyogva Namjoon. - A festészetnek megvan a maga külön kiépített világa, ahol a festők járják az útjukat, ameddig rá nem lelnek a stílusukra. A legtöbbjük megtalálja és abban a stílusban alkotnak, amik nagyon gyönyörűek.
- Te ezt honnan tudod? - kérdezem mosolyogva.
- Nem hiába olvasok annyit. - válaszolja a herceg. - És édesapád könyvtárában sok művészi irodalom van, amiket előszeretettel olvasgattam.
- Mikor volt időd olvasni? - teszem fel újabb kérdésemet.
- Eunji rám szólt olykor, hogy ne nézzelek alvás közben, vagy megígézlek és nem gyógyulsz meg. - mondja kicsit morcosan. - Az az asszony veszélyesebb, mint az édesapám.
Elnevetem magam.
- Ameddig nem húzza meg a füled, addig nincs miért aggódj.
- Úgy érted, a vörös húzás? - felhúzza szemöldökét, ami felett megjelennek a ráncai is.
- Igen. - bólogatok. Egyszer volt az, hogy Eunji meghúzta a fülem, három napig vörös füllel járkáltam a kastélyban. - Jót akar.
- Így van. - bólogat.

Olykor csendben, olykor pedig beszélgetve utaztunk tovább a hintóban, ami igazán kellemes volt. Valahogy a hazafele vezető út rövidebbnek tűnt, mint az érkezési út, de ugyan annyira el voltunk fáradva a herceggel.
A változás érezherő volt. Az utazásunk kezdetén, egy szolgáló voltam, akit hercegi címmel látnak majd el, de most hercegként érkezek a Kim királyi család palotájába, ahol eddig is éltem.
Furcsa így hazajönni.

Sok órával később, mikor már a palota kapujában álltunk meg és pakolták ki a csomagjainkat, igyekeztem pár szót váltani Yoongi-val, aki velem együtt tanult, de csak a munkáját végezte. Feltűnt még az a kevés ellenszenve is, ami felém irányult. Őszintén rosszul esik.
Egy aprót sóhajtva veszem el a csomagom és Namjoon után megyek. De sajnálatomra megállít az egyik cseléd, aki számomra új.
- Elnézést Felség, de az ön szobája erre van. - karjával a vendég szobák felé mutat, hogy nekem ott a helyem. Zavartan nézek Namjoon-ra.
- A herceg velem lesz. - mondja határozottan. - Ha az apám mondta önnek, akkor el is felejtheti.
- Értem Felség. - pukedlizik egy aprót, tekintetét a padlóra szegezve.
- Kisasszony, a késői óra miatt most fogom elmondani, de holnap mondja el a királynak, hogy várjuk a könyvtárban egy teára délután négy órakor. - mondom barátságosan a cselédnek. - Ha a királynak nem megfelelő az időpont, kérem üzenje meg nekünk a változtatásokat.
- Rendben Felség. - ezúttal felemeli a tekintetét és ránk néz, tekintetében ott van a fájdalom.
- Kérem kísérjen minket. - mondja Namjoon lágyabban, ő is észrevette a fájdalmat.

A cseléd egy újabbat pukedlizik és már előttünk is sétál. Látszik, hogy reszket és mintha félne is.
A lépcsősor felénél voltunk, amikor a kisasszony meg kellett álljon pihenni, amit azonnal meg is értettünk. Köténye alól előhúz egy zsebkendőt és megtörli homlokát.
- Minden rendben van? - kérdezem aggódóan.
- Igen, feleslegesen aggódik Felség. - erőltet magára egy mosolyot, amin azonnal átlátok.
- Kisasszony, maga nincs jól. - rázom meg a fejem. - Fájdalmai vannak, látom, hogy fél és szemet szúrt, hogy biceg is. Mi történt?
- Őszintén. - teszi hozzá azonnal Namjoon, mielőtt a kisasszony megszólalhatott volna.
- Az igazság az, hogy ez a bűntetésem. - vallja be. - A konyhán voltam és megéheztem, mielőtt a királynak vittem volna az ebédjét. Gondoltam, hogy hamar megebédelek, ameddig tálalnak. Szerencsétlenségemre a király utánam jött pár perc után és meglátta, hogy eszem.
- Mit tett? - kérdezzük egyszerre Namjoon-nal.
- Korbácsoltatás. - válaszolja remegve. - A bicegés egy régi sérülés miatt lett, még gyerekkoromból van.
- Mikor történt? - kérdezem azonnal.
- Öt napja. - válaszolja.
- Dehát a sebei még be sem gyógyultak rendesen és máris munkába állt. - néz rá döbbenten Namjoon.
- Mert megfenyegettek, ha nem dolgozok a havi béremet nem kapom meg. - a lány már a sírás szélén áll.
- Hogy hívják? - kérdezem.
- Lee Ha Young. - válaszolja, közelebb lépek hozzá és homlokára teszem kezem.
- Ön lázas. - mondom. - A szobájába kísérjük és az orvost is önhöz küldjünk.
- De... - ellenkezik.
- Ha kell, akkor beállok ön helyett dolgozni. - mondom határozottan. - De semmi esetre sem hagyhatom, hogy korbácsolt háttal járkáljon, még a végén a folyosón hal meg. Azt pedig nem szeretné, igaz?
- Igaz. - bólint egy aprót. - Hálás vagyok önöknek.
- Csak ígérje meg, hogy rendbe jön. - mondja Namjoon. - Apám elvetette a súlykot. És hol van ilyenkor SeokJin?
- A herceg nem tartózkodik a palotában, elküldték a jegyeséhez. A kisasszony gyengélkedik több hete. - válaszolja meg a kérdést Ha Young.
- A királyné? - kérdezem.
- A herceggel tartott. - válaszolja. - Azóta a király van jelen.

Elsétáltunk Ha Young szobájáig és megígértettük vele, hogy addig nem fog dolgozni, ameddig meg nem gyógyul. A legközelebbi cseléddel megüzente Namjoon, hogy kéreti az orvost Ha Young-hoz, illetve megüzentettük az üzenetünket is a királynak.

Miután mindennel meglettünk és a herceg szobájában voltunk már, végre lepihenhettünk rendesen is.
- Az apám nagyon megváltozott. - Namjoon épp az ingjét veszi le, miközben ezt mondja nekem. - Nem hittem volna, hogy ennyire durva.
- Remélem bele fog menni az ajánlatba, amit kiterveltünk. - mondom egy kicsit sóhajtva és végigmérem a herceg hátát.
- A te apád belement és türelmesen végighallgatott téged. - mondja és felém fordul. - Nem kevés ideig voltatok külön, de mégis tisztel és tudja azt is, hogy mit csinálsz.
- Megbízik bennem. - mondom mosolyogva és bebújok az ágyba. - De leginkább azért szeretném ezt, mert így nem kell nekünk uralkodni és tettetni magunkat mások előtt. Biztosítva lesz mindkét ország jövője, ha egyesülnek.
- Igen, de apád is mondhatta volna, hogy nem egyezik bele. - Namjoon is befekszik mellém. - Hiszen neki a veszteség úgymond.
- Nem veszteség, hiszen így biztosítva van az öröklés is. - mondom és hozzábújok. - Mióta vagy ennyire izmos?
- Volt egy kis időm enni, meg vívni. - mondja büszkén, valamilyen oknál fogva egy puszit nyomok a bal mellizmára.
- Még egy kicsi és úgy fogsz kinézni, mint egy lovag, csak kevesebb sérüléssel. - mondom mosolyogva.
- És az baj lenne? - kérdezi.
- Nem, nekem tetszene, de kevesebb sérülés, mert aggódnék érted. - bújok vállához.
- Jelenleg neked több sérülésed van, mint nekem. - emlékeztet. - És elég súlyos.
- De már meggyógyultam. - mondom mosolyogva. - Nem fáj, csak csúnya a helye.
- Reggel megnézem és megállapítom, hogy csúnya-e vagy sem. - a herceg átkarol és magához húz jobban.
- Már eldöntötted, hogy szép, igaz? - kérdezem sejtelmesen.
- Igaz. - egy puszit érzek meg hajkoronámban.