Hercegem (Nammin) ✔

23.

A napok nagyon gyorsan teltek, de ugyanakkor éberen kellett figyelnem, hogy ha esetleg meggondolná magát Myung Eun és támadni fog a csatlósával.

Az elmúlt napokban hol táncot tanultam, hol íjászatot. Mindkettőt az ünnepség miatt, hiszen én nyitom meg azt egy lángoló nyílvesszővel.
Igyekeztem apámmal is tanácskozni és megkértem, hogy kettőzze meg az ünnepségen az őröket. Nem értette, hogy miért kérem, de nem kellett sokáig magyarázkodni, hogy ilyenkor a királyi családok nagy célpontok szoktak lenni.

A herceggél nyílvánításom napján kissé fáradtan ébredtem. Namjoon próbált egy kis erőt önteni belém, ami sikerült neki, de figyelmeztetett, hogy ne hagyjam el a tőrt, amit adott.
- Hidd el itt lesz nálam. - mondom mosolyogva. - Dahyun nemsokára jön a ruhával, amit nekem varrtak.
- Lesz egy nagy köpenyed is. - kel ki az ágyból és hozzám sétál. - Mint egy lovag úgy fogsz kinézni.
- Csak nem lovaggá ütnek, hanem herceggé nyílvánítanak. - sóhajtok. - De legalább a saját csizmámat vehetem fel.
- Amiben elfér a tőröd feltűnés nélkül. - mosolyogva ölel magáhot.
- Így van. - bólintok. - Vigyázz magadra és az édesanyádra.
- Vigyázok. - szorosabban ölel magához. - Te is vigyázz magadra és nagyon ügyes leszel az íjjal a kezedben.
- Remélem is. - kuncogok, egy kicsit elhúzódok tőle. - Nagyon szeretlek.
- Én még annál is jobban szeretlek. - le kell nézzen rám.
- Sokkal sokkal jobban szeretlek. - mélyen szemeibe nézek, és mintha elvarázsolna szempárjával.
Egy kicsit le kell hajoljon hozzám, hogy megcsókolhasson. Jobban magamhoz húzom nálam nagyobb testét, szenvedéllyel csókolok, ahogy ő is. Ezzel a csókkal kinyílvánítjuk, hogy mennyire akarjuk már egymást és soha ne érjen véget, ami közöttünk van.

A csólunkat azonban megzavarja az ajtón való kopogás, így kénytelenek vagyunk elválni egymástól.
- Dahyun lesz. - suttogom kettőnk közé.
- Egy kicsit még várhat. - mosolyog rám és egy rövid csókot váltunk.
Sikerül beengedni Dahyunt, aki egy kissé nehézkesen mozog a sok ruhával, így segitek neki.
- Igazán gyönyörű lett a szabása. - mondja, miközben felakasztja egy vállfára. - Mindkét címert felvarrták a szalagra, ahogy kérte.
- Nagyon szépen köszönöm Dahyun. - mondom mosolyogva. - Ami a levelet illeti, még mindig nem találta meg?
- Sajnos nem Felség. - szomorodik el. - De igyekszem minél gyorsabban megtalálni.
- Köszönöm Dahyun. - kezem hátára teszem. - Ön az egyetlen itt, akiben bízok és remélem nem kell kételkednem önben.
- Nem kell Felség, őszinte nőnek nevelt az édesanyám és most az ön szolgálója vagyok. - hajol meg előttem.
- Köszönöm Dahyun, nagyra értékelem. - mosolygok rá.

Nem sokkal később Dahyun távozik, így megint kettesben tudok maradni Namjoon-nal.
- Igazán szép a vállszalag. - veszi kezébe az említett kiegészítőt.
- Meg kellett harcoljak a címerért apámmal. - mosolygok. - Nem voltam hajlandó engedni, hiszen én a szomszéd országból származom. Nekem az az igazi hazám.
- Ha apám hallaná szavaidat nem hinne a fülének. - visszarakja a székre a szalagot, hogy ne gyűrödjön. - Lojalitásod mindent felülmúl.
- Ez nem csak hűség Namjoon. - megfogom nagy kezét. - Nekem ott vannak a gyökereim, a családom és te.

Romantikus pillanatunkat a kicsapódó ajtó és édesapám büszke mosolya zavar meg. Elhúzom Namjoon-tól kezemet, nem szeretném mutatni apámnak mennyire szeretem a herceget.
- Már rég kész kéne legyél Jimin. - szid le azonnal, pedig nemrég hozta be Dahyun a ruhámat. - Így is késésben vagyunk.
- Nem vagyunk késésben, az idő halad túl gyorsan. - mondom bölcsen, nekilátok az öltözködésnek. - Ahogy látja készülődöm.
- Azt látom. - mondja komoran. - Hintóval megyünk a templomhoz, mi ketten leszünk egy kocsiban, utána a családunk...
- A te családod. - javítom ki.
- A családom. - fintorog. - A Kim család tagjai, majd sorban a rokonaink.
- Értettem. - bólintok és magamra veszem az ingemet, amit szépen begombolok. Namjoon segítségét kérem a mandzsettánál, egyedül nehezen boldogulnék vele.
- Ahogy a tegnapi próba ceremóniája volt, úgy lesz a mai napon is. - informál továbbra is.
- Értettem. - nézek rá szófogadóan és felsóhajtok. - Bárcsak itt lenne Eunji is.
- Ami azt illeti... - mosolyog rám Namjoon. - Van egy meglepetésem számodra, de előtte vegyél nadrágot.

Engedelemsen felveszem a sötétkék nadrágot, oldalán arany varrással. Úgy tűröm be ingem, hogy ne nagyon gyűrődjön az anyag rajtam.
Apám végignézi az öltözködésemet, ami egy kissé feszéjez engem, de nem szólhatok érte.
- Mi lenne az a meglepetés? - kérdezem Namjoon-tól, aki már az ajtónál van és kiles egy kicsi résen.
- Nem mi, hanem ki. - javít ki és egyúttal kitárja az ajtót. Eunji lép be rajta, egy világossárga ruhában, amiken apró virágok vannak hímezve.
- Jimin. - lépdel felém, egy kicsit biceg.
- Eunji. - örvendezek és mint egy kisgyerek úgy ölelem át az asszonyt. - Annyira örülök, hogy itt vagy. Nagyon hiányoztál nekem.
- Ahogy te is nekem kicsi Jimin. - hajamat simítja le, karjával szorosan kapaszkodik belém. - El se hiszem, hogy herceg leszel.
- Ahogy én sem. - engedem el az asszonyt és az arcára puszilok.
- Lehetsz herceg vagy király, az én szememben ugyanaz a Jimin maradsz, aki akkor voltál, mikor édesanyád elhunyt. - arcomra simítja kezét és hüvelykujjával megcirógatja bőrömet.
- Köszönöm Eunji. - suttogom és újra megölelem. De apámnak újra közbe kellett szólnia.
- Nagyon megható a találkozás, de fiam igyekezned kell. - néz rám szigorúan. - Nincs sok időnk.
- Nekem van időm bőven. - vágok vissza azonnal. - És a néped is megvár, ha látni akar. Vannak számomra fontos emberek, akiket nem láthattam egy ideje.
- Fiam, vigyázz a szádra. - mutogat ujjával, de nem ijedek meg.
- Elkészülök időben és el is indulunk, szintén időben. - teszem hozzá. - Eunji, pedig az első sorból fogja nézni az ünnepséget. Anyámként tekintek rá.
- Nem szükséges Jimin...
- De igen, szükséges. - vágok Eunji szavába. - Te vagy az egyike azoknak, akik közel kell lássanak.
- Rendben. - sóhajt apám kelletlenül. - Myung Eun-hoz még be tudjuk ültetni.
- Szó sem lehet róla. - Namjoon hangja szinte feldőrren. - Eunji velünk fog utazni a Kim családdal.
- Ahogy szeretné herceg. - vicsorog apám Namjoon felé. - Önöknél utazik az asszony.
- Rendben. - bólintunk mindannyian.
Mivel eléggé feszült volt a légkör, apám távozott, mondván, hogy a hallban találkozunk.
- Nem vagytok jó viszonyban apáddal. - néz rám Eunji.
- Nem. - rázom meg a fejem. - És ez egyre jobban aggaszt.
- Jimin, ő az édesapád. A családját nem tudja megválasztani az ember. Ha nem is vagytok nagyon jóba, azért viselkedj úgy vele, mint ahogy mindenkivel. Kedvesen.
- Köszönöm Eunji. - mosolygok az asszonyra. Az ő szavaira mindig hallgattam kiskoromtól kezdve.

Sajnos Eunji nem maradhatott sokáig velem, hiszen Namjoon már rég készen volt, így ők muszáj voltak elindulni.
Mindkettejüktől elköszöntem és igyekeztem időben kész lenni.
Felvettem a sötétkék zakót, aminek a vállain aranyrojtok lógtak. A zakó külső zsebébe, összehajtogatva raktam be zsebkendőmet, majd felvettem a szalagot átlósan a vállamon. Mindkét címmerre rásimítottam.
Behívtam Dahyun-t, hogy segítsen felvenni a gyöngyházfényű köpenyt. Kissé súlyos volt, de nem zavart a torkomnál.
- Felség, csak egyet mondhatok önre. - méri végig Dahyun az egész lényemet. - Gyönyörűen fest hivatalos öltözetben.
- Köszönöm Dahyun. - mosolygok a lányra, felé nyújtom a kezem. - Kérem legyen a kísérőpartnerem a hallig.
- A legnagyobb örömmel. - karolja át bal karom.

Kimért léptekkel haladunk a célunk felé, ahol már apám vár.
- Köszönöm a társaságot Dahyun. - hajolok meg a lány előtt, ő pedig pukedlizik nekem.
- Én köszönöm Felség. - mosolyogva lépdel párat hátrább, mire apámhoz fordulok.
- Mehetünk Apám. - lépek mellé, és úgy húzom ki magam, mint azelőtt még soha.