Hercegem (Nammin) ✔

14.

Volt időm aludni egy keveset, míg apám beszélni szeretne velem.
Namjoon ragaszkodott ahhoz, hogy a szobajában maradjak és láthassa tényleg pihenek. Ezt a szüleinek is felvezette az ebédnél, amíg én aludtam.
Bár hozatott bekem ebédet, így sem tudtam lenyelni egy falatot sem, visszaaludni pedig nem akartam, mert az apám jön hozzám.
- Biztos vagyok benne, hogy azt akarja menjek vele. - félig fekve vagyok, a párnának támasztva a hátam.
- Ha én lennék a helyébe megkérdeznélek.
- De milyen jó, hogy nem vagy a helyében. - mosolygok rá fáradtan. - Nem lenne kit szeretnem.
Széles mosoly húzodott végig arcán. Az a fajta, amit ritkán láthatok és ami gödröcskékkel jár.

A beszélgetésünk egy halk kopogas szakította félbe, majd egy bekukkantó édesapa. Vagyis az én apám.
Kicsit udvariatlan viselkedés, ahogy beengedi magát a herceg szobájába engedéj nélkül, de ezt most megengedi neki a herceg, ahogy én is.
- Fiam. - csukja be maga mögött az ajtót. - Herceg. - néz Namjoon felé is.
- Magukra hagyom. - állt fel Namjoon a székről és mielőtt tiltakozhattam volna, már el is sietett.
Apám lassan haladt, sétapálcára támaszkodott. A bál alkalmával nem volt lehetőségem megfigyelni őt. Már eljárt felette az idő, enyhen borostás arcán is látszott már, hogy őszül.
A szék helyett az ágy lábánál foglalt helyet, egész kellemes távolságot hagyott meg kettőnk között.
- Jobban vagy? - teszi fel az első kérdését felém.
- Igyekszem jól lenni. - adom meg a választ, de látom, hogy nem tetszik neki. - Nem vagyok a legjobban...
- Kérlek ne haragudj rám, ez az én hibám. - vállalja magára az egészet.
- Nem kell hibáztatnia magát. - mondom azonnal. - Nem számitottunk ezekre a fejleményekre.
- Igaz, igazad van. - bólint egy aprót. Zsebéhez nyúl és elővesz egy kissé összegyűrt borítékot. Sárga viaszpecsét van rajta és egy fehér bársonyszalaggal van átkötve. A borítékon gyönyörű kézírással az én nevem található.
- Ezt még édesanyád küldte nekem. Egy másik levéllel volt összekötve. - nyújtja felém a borítékot. - Majdnem tizenegy éve érkezett meg a palotámba.
- Miért önhöz küldte? - veszem át a borítékot és visszaülök helyemre, megint elkezdtem szédülni.
- Gondolom Ryujin azt szerette volna, ha újra találkozunk egymással. - válaszolt a kérdésemre. - Amit nekem írt levelet elolvastam és a dolgozóasztalom fiókjában tartom a mai napig. Azt kérte, hogy adjam oda neked a levelet és szeresselek úgy, ahogy eddig nem tudtalak.
- Miért most?
- Fel kellett készülnöm. - néz szemeimbe. - Tudod egy édesapa is vagyok, aki elveszítette a gyermekét és a feleségét sok éve. Aztán egy nap kapok két levelet, amit Ryujin írt. Zaklatott voltam, dühös, szomorú es magányos. A levelek megérkeztével tudtam meg azt is, hogy Ryujin meghalt. Azt is tudtam, hogy ebben az országban vagy és a Kim családnál, de fel kellett készüljek a veled való találkozásra és ez a politikai helyzet rosszabodása is elnyújtotta.

Csendben hallgattam végig apámat. Haragudtam rá, amiért ennyi idő kellett neki, hogy felkeressen és sejtem, hogy el akar vinni magával.
- Mit akar tőlem? - teszem fel a számomra fontos kérdést.
- Azt kérem Jimin, hogy bocsáss meg öreg apádnak. - elcsuklik a hangja. - A hosszú évek alatt bármikor felkereshettelek volna, de nem tettem. Most, amikor már késő felkerestelek és azt kérem, hogy bocsáss meg nekem.
Nem értettem ezt az egész helyzetet.
- Tudom, hogy nehéz lesz megbocsájtanod nekem. - arca bűnbánó lett.
- Nem akar levinni magával? - kérdezem meg félve.
- Figyelj Jimin, nem akarlak semmire kényszeríteni téged. Nem viszlek magammal, de eljön azaz idő, amikor döntened kell. - néz rám jelentőségteljesen. - Egy ország vár arra, hogy új királya lehessen és felemelhesse.
- Én nem akarok király lenni. - rázom meg a fejem.
- Tudom fiam, nem is kérlek meg rá. - sóhajt egy nagyot. - Vannak testvéreid Jimin. Egy öcséd, aki tizenkét esztendős és egy húgod, aki nyolc esztendős.
- Vannak testvéreim? - nézek rá csodálkozva.
- Igen. Ha neked úgy megfelel, akkor az öcséd venné át a trónt tőlem. Ha ő sem szeretné, akkor a húgod. - mondja el a terveid. - Nem akarom az én döntésemet rátok erőltetni, hiszen voltak rossz döntések a múltban.
Nem is tudtam mit mondhatnék. Egyszerre féltem és könnyebbültem meg.
- A hercegi címmel mi lesz? - kérdezem.
- Azt szeretném, ha megtartanád. - mondja határozottan. - Nem szeretném, ha lemondanál róla, a többi a te döntésed. A párválasztás, a további életed. Egyre kérlek meg, hogy látogass meg gyakran minket és a döntéseid változtatásáról is értesíts.
- Hercegként kell élnem?
- Nem feltétlenül. - ingassa meg a fejét. - Élhetsz úgy, ahogy szeretnél Jimin, de nekem többet jelent az, ha boldog vagy.
Egy kicsit megkönnyebbültem. Nem tudom, hogy elmondjam-e a szerelmi életemet, ami most kezdődött.
- Jimin, bármi is az, amit mondani akarsz nem fogok elpártolni mellőled, ezt biztosra mondhatom.
- Még akkor sem, ha a férfiak érdekelnek? - kérdezem.
- Még akkor sem. - mosolyog rám, megnyugodtam. - Te a gyermekem vagy és szeretlek.
- Apám, megkérem ne mondja el senkinek ezt. - nézek rá könyörgőn. Felállok az ágyból és letérdelek előtte. - Főleg ne Eunwoo királynak. Neki ne. - könyörgök neki. - Bántaná a herceget és azt nem élném túl.
- Nem fogom elmondani fiam. - kezét fejemre teszi. - Úgy fogtok dönteni, hogy elhagyjátok a palotát én tárt ajtókkal várlak titeket.

Akaratlanul is, de felzokogtam. Fejem ölében feküdt és úgy sírtam édesapám nadragját szorongatva, mint egy öt éves kisgyerek.
Nem emlékeztem az apámra kisgyerekkoromban. Nem emlékeztem a palotára, semmire.
Most, hogy van édesapám és megért engem, sőt elfogad és támogat, az nagy megkönnyebbülés számomra.
- Meddig marad Apám? - kérdezem, miután lecsillapodtam, de nem húzodtam el tőle.
- Még két napot. - válaszolta.
- Beszélgetünk még? - nézek fel rá könnyes szemekkel.
- Igen. - bólint egy nagyot. - Holnap a Kim királlyal társalgok. Hosszú órák lesznek azok.

Édesapám még maradt és mesélt a palotáról, a személyzetről, a testvéreimről. Mindent tudni akartam, de oly kevés idő volt, hogy ismét sírva fakadtam, amikor mennie kellett.
Namjoon tudott megnyugtatni, hogy még fogok beszélni vele. A herceg alaposan kikérdezett, én pedig mindent elmondtam neki.
- És jól fogadta? - néz rám csodálkozva.
- Meglepően jól fogadta. - bólogatok mosolyogva. - Azt mondta, hogy ha úgy döntünk elhagyjuk a palotát, ő tárt karokkal fog várni minket.
- Hmmm. - elgondolkozik és megfogja a kezem. - Édesapád nagyon kedves. Szerinted elfogadna engem, ha kiderülne én vagyok a társad?
- Namjoon, édesapám nem buta. Rákérdezett és egyértelmű volt neki, hogy a te szobádban, a te agyadban lábadozok a te felügyeleted alatt. - kuncogom el magam a végére. - Összerakta.
- Akkor az én apám az, aki nem veszi észre, hogy beléd vagyok szerelmes. - mondja bűszkén.
- Szerintem ő is tudja, csak nem vesz róla tudomást. - sóhajtok egy nagyot. - Talán előbb tudta, mint te.
- Akkor már csak az a kérdés, hogy miért vagyunk még itt?
- Nem tudom. - rázom meg a fejem és hangosan megkordul a gyomrom. - Éhes vagyok. - melegedek át azonnal.
- Erre vártam!