Hercegem (Nammin) ✔

10.

Seung Cheol és Yeonjun úrfi távozása után szótlanul álltam a polc előtt.
- Most azon gondolkozol, mi értelme volt végighallgatnod a törtenetüket, igaz? - fordul felém Namjoon. Kissé nagyra nyílnak szemei, amikor észreveszi könnyeimet.
- Elnézést. - törlöm meg arcom zsebkendőmmel. - Nem ezen gondolkoztam.
- Akkor mégis min?
- Az úrfiék nagy áldozatot hoztak azért, hogy együtt élhessenek. Boldogok, de...
- Megtörtek. - fejezi be helyettem Namjoon.
- Pontosan. - bólintottam. - Yeonjun úrfi megvédte Seung Cheol úrat a haláltól, de meg van sértve. Nagy bűntudata lehet, hogy titkolózott az édesapja elől, aztán kiállni a szerelme mellett és elhagynia a birtokot. Nagy erő kellett hozzá és látom, hogy nem dolgozta fel mindezt azóta.
- Egy éve történt mindez. - szólal meg Namjoon. - Az úrfi még gyerek és szüksége lenne az apjára, aki támogatja és segíti, de helyette ott van a nagynénije.
- Az apai szeretet hiánya lerombolhat egy világot. - mondom ki meggondolatlanul a szavaimat.
- Jimin. - néz rám Namjoon. A herceg jól tudja, hogy nem ismertem az édesapámat és a király sem a legjobb édesapa neki.
- Elnézést. - mondom halkan.
- Kérlek a bál kezdetéig szedd össze magad tudom, hogy nehéz lesz, de ezt tedd meg. - mellém lép és átölel. - Nekem is át kell gondolnom pár dolgot.

Namjoon a könyvtárban maradt és azon belül az olvasó sarkában találhattam meg. Összeszedtem a csészéket és odaadtam egy cselédnek a tálcát.
Az egyik karos székben foglaltam helyet, hogy kitisztíthassam a fejem, miközben az ablakon néztem ki a napsütötte kertre.

Nem értettem miért kellett nekem hallani ezt a beszélgetést. Lehet Namjoon sejti, hogy érzek valamit iránta? Lehet ezzel a beszélgetéssel akart engem elijeszteni tőle?
Lehet megrettentem egy kicsit a hallottaktól, de teljesen megértem őket. A szerelmük miatt áldoztak fel mindent, szó szerint mindent. Yeonjun nagy áldozatot hozott azzal, hogy kitagadta őt az édesapja és megfosztották őt a gróf címtől. Seung Cheol-on is látszik, hogy sok mindent áldozott fel, elsősorban a munkáját, amivel eltartotta magát. Nehéz lehetett nekik és nem is olyan régen történt mindez.

Nem hagy nyugodni az a tudat, hogy Namjoon miért akarta azt, halljam a beszélgetést.
Felkelek a karosszékből és Namjoon-hoz megyek. A polcok sokaságát már fejből ismerem es azt is, amit a herceg a legtöbbször olvas.
Namjoon-t az olvasósarkaban talalom meg, mint minden alkalommal amikor a könyvtárban vagyunk.
- Hallgatlak. - csukja be a könyvet, ujjait a lapok közé csípi, hogy ne felejtse el hol is tart.
- Miért akartad, hogy halljam a beszélgetést? - nem kertelek, jobb tudni a miértjét.
- Jimin - néz fel rám, és inkább feláll. - Tudod, bár nem nagyon értek az érzésekhez es nem észlelem őket hamar, de - itt megáll egy pillanatra. - a legutóbbi hónapokban észrevettem bizonyos érzelmeket.
- Milyeneket? - teszem fel félve a kérdést.
- Kérlek Jimin - néz rám mosolyogva. - válaszolj egy kérdésemre...érzel irántam valamit, ami több, mint barátság?

Egyszerre több érzés a hatalmába kerített. Tudja, és ettől nagyon megrémültem. Miért tudja? Miért most? Nem értem. Összezavar vele és kétségeket ébreszt bennem.
El akarok futni előle.
Ösztönösen lépek hátra párat, de utánam nyúl és megragadja alkaromat.
- Jimin válaszolj a kérdésemre! - jelenti ki, amitől egy kissé összerezzenek. Most tényleg valljam be neki az érzéseimet?
Mi tévő legyek?

Megköszörülöm a torkomat, de kell pár perc mire magamhoz térek.
- Namjoon - nézek szemeiben. A kíváncsiság az igazság iránt. - Nem tudom hogyan kéne elmondanom...
- Nem kértelek semmi ilyenre Jimin, csak arra, hogy válaszolj a kérdésemre. - néz rám jelentőségteljesem. - Érzel valami többet irántam?
Behunyom szemeimet, nem merek a szemeibe nézni.
- Igen, Namjoon. - válaszolom halkan, szinte suttogva. - Sokkal többet is, mit azt te hiszed.
Kimondtam, végre kimondtam. Azt hiszem megkönnyebbültem, de ugyanakkor ideges is vagyok és több miatt kezdek el aggódni.
- Úgy érzel, ahogy Yeonjun Seung Cheol iránt? - tesz fel egy újabb kérdést. Nem éri meg nekem hazudni neki, többé nem.
- Igen, úgy. - bólintok, mintha szégyellném magam egy kicsit. - Talán erősebben is.

Fogalmam sincs mit gondolhat most Namjoon, hogy mi mehet benne végig. Vajon most el fog küldeni?
- Jimin. - hangjától egy kicsit megijedek, még mindig nem néztem rá. - Nézz rám.
Lassan nyitom ki szemeimet, de csak egy pillanatra nézek rá.
- Hosszabb ideig gondoltam, de se baj, így is jó. - kuncogja el magát és...magához ölel. Most mi a csuda van?
- Namjoon? - kérdezem félve.
- Bár nem olyan rég érzek így, de hasonlóan érzek, mint te. Még kell egy kis idő, hogy jobban felerősödjön, de nem kételkedek magamban. - most ez is vallomás volt?
- Le kell ülnöm. - mondom kissé kábán. Most csak álmodok és ez nem történik meg.

Namjoon segít leülni a legközelebbi székre. Ez túl sok nekem. Namjoon is kezd szerelmes lenni, méghozzá belém, amivel nem lenne baj, ha nem lennénk mindketten férfiak, illetve én nem lennék szolgáló.
- Arra a sorsa fogunk jutni, mint Yeonjun úrfiék. - suttogom magam elé. Ha a király megtudja ezt, engem lefejeztet Namjoon-t pedig kitagadja és megfossza minden lehető címtől, amilye van. A védtelen herceget, pedig megölik, ha az utcára kerül.
- Namjoon, mi a jó istent fogunk mi tenni? - kérdezem enyhén pánikolva.
- Jimin nyugodj meg. - fogja meg a kezem lágyan. Nem sikerül megnyugtatnia, csak mégjobban megijedek.
- Mit fogunk tenni? - teszem fel újra a kérdést leginkább magamnak.

Nem tudom mi tévő legyek. Most ezzel elrontottam mindent. Már a legelején, nem kellett volna beleszeressek Namjoon-ba és akkor nem esne baja. A király se tagadná ki és nem halnánk meg. Nem kellene nelkülöznie addig.
Mit tettem?

Valami nedveset érzek meg arcomon. Önkívületi állapotomban könnyezni keztem, mindezt úgy, hogy Namjoon végig látta.
- Jimin, ne sírj. - suttogja esetleg? Kezét érzem meg az arcomon, majd szemem alatt a hüvelykujját, ahogy letörli a sós könnycseppeket.
- De Namjoon...
- Nincs semmi de. - néz rám határozottan. - Megoldjuk, csak bízz bennem.
Homlokát az enyémnek dönti lehunyt szemekkel. Miért tud ennyire megnyugtatni a közelségével?
- De mi lesz, ha hasonlóképpen járunk, mint Yeonjun úrfiék? - kérdezem aggódalommal a hangomban.
- Akkor úgy járunk, mint ők. - válaszolja meg ennyivel.
- Mik vagyunk egymásnak?
- A szerelme. - válaszolja, kinyitja szemeit hátrál egy kicsit és úgy néz rám. - Én mi vagyok neked?
- A szerelmem. - válaszolom gondolkodás nélkül.