Ezer Év Után

8. Fejezet

Amint észhez tértem akkor realizáltam, hogy Satoru szobájának a padlóján fekszem. Minden erőmet összeszedve tápászkodtam fel a földről és indultam meg az ajtó irányába.

-Adela!- szólított meg Shoko -Hála nem esett bajod.- futott mellém miközben gyorsan szemügyre vett

-Mi történt?

-Gyere.- karolt át, hiszen látta hogy nehezen állok meg a saját lábamon -Majd Masamichi beavat a dolgokba.

-Satoru hol van? -kérdeztem a barnahajút, de az csak csendben, lehajtott fejjel menetelt előre velem együtt amíg elnem értünk az oktatónk irodájáig

-Na végre megvagy.- állt fel az asztalától Masamichi, míg Shoko segítségével leülnöm az egyik székre

-Mi történt?- kérdeztem összeráncolt homlokkal

-Satoru gyanúja beigazolódott Suguru-val kapcsolatban.

-Milyen gyanú?- kérdeztem mérgesen mivel alig találta a szavakat

-Suguru ma megtámadta az iskolát. Idehozta Sukuna egyik lélekdarabját amit gondolom megéreztél.- nézett hirtelen a homlokomra amit sikeresen lehorzsoltam amikor összeestem -A diákokkal sikerült a bajt elkerülni, de Satoru megsérült. Amikor Suguru-val szembekerültek az óvatossága miatt elkapott egy rontást.

-Hol van most?- kérdetem idegesen mire Shoko és Masamichi összenézett

-Mindegy.- vágtam rá miközben felálltam a székből és kirontottam az irodából. Amint a folyosóra kerültem lehunytam a szemem és Satoru-ra kezdtem el koncentrálni. Pillanatok alatt kiszúrtam a jelenlétét és azzal a lendülettel indultam meg a fiú irányába. A vonzását követve hamar a suli alagsorában találtam magam ahol az orvosi részleg van. Amint a második szobához értem izzani kezdett a levegő így gondolkozás nélkül nyitottam be. Ami elém tárult teljesen megdöbbentett. Egy ablakok nélküli szobába kerültem ahol mindenhol véres kendők és vattadarabok voltak. Hogy lássak valamit egy csettintéssel létrehoztam egy fénygömböt aminek hála megpillantottam az ágyon elterülő szenvedő fiút aki tetőtől talpig tele volt sebekkel amik nem akartak elállni.

-A..Adela..- nyögte ki a nevem miközben a lepedőt szorongatta

-Adela.. nem tudod megmenteni.- szólalt meg az ajtóból Masamichi mire mérgesen egy kézmozdulattal bevágtam az ajtót és zártam be

-Engedj be Adelaide!- kezdett el dörömbölni, de különösebben nem érdekelt -Ne érj hozzá mert elkapod!

Mit sem törődve az oktatóval, nagy léptekkel indultam meg az ágyhoz

-Könyörgöm.. legyen.. legyen vége.-nyöszörögte alig érthetően miközben lehúztam róla a szemfedőjét. A csillogó kék szemeit immáron vérvörös szín vette kerül amikből megállás nélkül folytak a könnyek.

-Mindjárt vége lesz.- simítottam végig az arcán miközben szorosan leültem mellé. Amint sikerült a kezéből kitépni a lepedőt azonnal összekulcsoltam a sajátommal

-Ne..-ordított fel fájdalmában miközben a körmeit a bőrömbe mélyesztette. A hirtelenjött fájdalomtól én is felszisszentem, de nem foglalkoztam vele hanem inkább elkezdtem a feladatomat. Nagy levegőt véve Satoru felé hajoltam, hogy az orrunk összeérjen míg a szabad kezemet a szívére helyeztem.

-Gyerünk Satoru.- néztem mélyen a szemébe -Vegyél egy nagy levegőt.- parancsoltam rá Ő pedig tette amit kértem. Amint megszületett a kapcsolat az izzó íriszeink között a rúnám azonnal elkezdte magába szívni a rontást aminek köszönhetően a sebei elálltak ezzel ellentétben rajtam jöttek ki a vágások. Éreztem, hogy a végtagjaim elkezdenek remegni és hogy könnyesedik a szemem, de nem szakíthattam meg a szemkontaktust, mert akkor nem tudnám elszívni Satoru testéből a rontást.

-Mit csinálsz?- kérdezte rekedtes hangján amikor érezni kezdtem, hogy az immáron átvett rontás dolgozni kezd a testemen.

-Mostmár jobb lesz.- engedtem el a kezét és mosolyogva végig simítottam az arcán. Amint megbizonyosodtam, hogy elkezdtek halványulni a vágásai felegyenesedtem és elindultam a kijárat felé

-Adela mit műveltél?- ült fel idegesen az ágyon, de jobbnak láttam inkább válasz nélkül hagyni. Ahogy kinyitottam az ajtót Masamichi aggódó tekintetével találkoztam

-Ugye nem..- nézett végig rajtam miközben nekem is feltűnt hogy a sebek kezdik átáztatni a ruhám

-Majd később tisztázunk mindent.- mondtam az oktatónak és rohamos léptekkel meneteltem az első emeletre egyenesen a szobámba. Amint sikerült beértem a biztonságot nyújtó hálómba teljesen leizzadva fordítottam el a kulcsot és indultam meg a fürdőszobámba ahol megengedtem magamnak a forró vizet. Ahogy a kád lassan megtelt óvatosan váltam meg a ruháimtól és szálltam be a meleg vízbe. Amint a bőröm találkozott a folyadékkel pokolian elkezdte csípni a vágásokat aminek következtében a víz kezdett vörösre színeződni. Mivel nem akartam magam áztatni kisebb erőkifejtéssel kiszálltam és alaposan megtörölköztem. Amint elég száraznak éreztem magam keresni kezdtem a kis komódban fáslit amivel elkezdtem az egész testem betekerni.

-Adelaide..engedj be kérlek. -hallottam meg Satoru hangját az ajtóban, de nem törődve vele tovább tekergettem a vékony anyagot. Amint végeztem magamra húztam egy pólót és visszamentem a szobámba ahol óvatosan elterültem az ágyon.

-Direkt csinálod ezt Sukuna?- tettem a kezem a tarkómra hiszen enyhülnie kellett volna a fájdalomnak. Válaszként egy apró áramütésszerű csípés futott át a gerincemen -Komolyan mondom, rohadt kedves egy átok vagy Ryomen..

Satoru szemszöge:

Órák óta ültem Adela ajtójában néha néha kérlelve, hogy engedjen be, de mint hiába hiszen még válaszra se méltatott. Talán hajnal lehetett amikor halk morgásra lettem figyelmes. Azonnal éberen az ajtóra tapasztottam a fülem és próbáltam kivenni mit is mondd.

-Fejezd már be..- mondta Adela elhaló hangon -Csak egyszer kerülj a kezeim közé Sukuna..

-Adela. Kérlek.- kezdtem el dörömbölni az ajtón -Nyisd ki könyörgöm.

-Nem fogja.- jelent meg a semmiből Masamichi -Érintés alapján terjed ez a rontás. Nem fog újra megfertőzni vele.

-Belekellett volna halnom.- álltam fel a földről -Nekem kéne most szenvedni nem pedig neki!- keltem ki magamból a mondat végére

-Nem fog meghalni.- mondta teljesen komolyan mire értelmetlenül kezdtem el vizsgálni az arcát -A vérvonalának hála a szervezetére nem hatásosak a rontások. Pár óra alatt lekellett volna már küzdenie, de mivel Sukuna rúnája még mindig rajta van így az is közbeszól. Viszont azt nem tudtam, hogy képes rontást elszívni.

-Szóval akkor nem fog belehalni?

-Nem, de életed végéig hálás lehetsz neki mert ahogy megtapasztalhattad ez a rontás nem éppen fájdalommentes.- veregetett vállon miközben az ajtóra pillantott -Nem lesz egy könnyű éjszakája. -mondta elhúzott szájjal amikor meghallottam, hogy a szenvedő lány sírni kezd

-Nem tudnánk rajta segíteni?- kérdeztem kétségbeesve mire nemlegesen megrázta a fejét

-Csak bízhatunk benne, hogy holnapra jobban lesz.- hagyott ott egyedül mire én sóhajtva lecsúsztam az ajtó mentén. Miért csináltál ekkora hülyeséget Adelaide?!