Ezer Év Után

26. Fejezet

Adelaide szemszöge:

Éppen aludni indultam amikor egy ismeretlen érzés fogott el utána pedig teljes képszakadás. Viszont amint újra érzékeltem a külvilágot nem a saját szobámban voltam.

-Ideje volt már, hogy felébredj.-szólalt meg Sukuna közvetlenül a fülem mellett amitől a hideg is kirázott. Amint rákaptam a tekintetem mosolyra húzta a száját. Hiába volt Itadori testében, a haján kívül semmiben nem hasonlított a diákomra.

-Hol vagyunk?- kérdeztem határozottan mire kajánul végig nyalt az alsó ajkán és a nyakamhoz hajolt

-Az lényegtelen Baba.- morogta mély hangon, hogy minden egyes szót érezzek a bőrömön -Tudod kicsit haragszok Rád.- mondta csalódottan miközben végig simított a rúnámon

-Elég legyen.- szűrtem ki a fogaim között miközben szorosan összezártam az íriszeim amikor megéreztem hatalmas tenyerét a takaró alá kúszni. Amilyen gyorsan csak tudtam a kezére markoltam a vékony anyagon keresztül

-Hmm..- morgott fel ismét mire hirtelen a vállaimnál fogva a párnák közé nyomott -Nekem kéne Veled elutasítónak lenni. Hiszen odaadtad az erőd egy részét annak az idiótának ezzel engem gyengítve.

-Kihasználtál.- mondtam egy fokkal hangosabban tartva vele a szemkontaktust

-Dehogy használtalak.- vezette át kezeit a vállamról a csuklóimra amiket szorosan megfogva a fejem fölé szorított -Soha nem használtalak ki Adelaide. Ezt jól jegyezd meg. És ha ezt mégegyszer kimered mondani egy kibaszott embert se fogok hagyni a világon rajtad kívül. És akkor majd tudatosul benned, hogy mit jelentesz számomra.

-Tönkretetted az életem ezzel a rúnával. Ha tényleg szerettél volna nem tettél volna ki ennek, hogy nélküled kelljen élnem ennyi éven keresztül. Ráadásul a legjobb része, hogyha meghalsz én is megfogok.- mondtam ki az utolsó szókat szinte suttogva mire elengedve a kezem felugrott az ágyról és egyenesen a falba vert aminek megmaradt a nyoma

-Azt hittem együtt fogunk megöregedni és meghalni. Bocsánat, hogy erre vágytam.- mondta ordítva mire a könnyeim kibuggyantak. Amint ez feltűnt neki mellém sétált és egyesével letörölte azokat

-Sajnálom Adelaide.- mondta lágyabb hangon -Én csak bosszút akartam a gyerekünkért.

-De nem kellett volna ezért átokká válnod.

-Más megoldás nem volt.- válaszolta unott arccal miközben végig simított az arcomon -Még mindig Te vagy számomra a legfontosabb és nem fogom hagyni, hogy meghalj.- fúrta mélyen a tekintetét az enyémbe mire a keze a nyakamra csúszott -Szeretlek ezer év után is Adelaide.- mondta az ajkaimtól alig pár centire amikor hirtelen nekem nyomta a sajátját. Felélesztve bennem minden régi érzelmet, csókoltam vissza és karoltam át a nyakát, hogy minél közelebb kerüljek hozzá. Egy szempillantás alatt kerekedett felém egész testével és terített el az ágyon a csókunkat nem megszakítva. Míg az egyik kezével támaszkodott a másikkal a pólómmal babrált ami miatt akaratom ellenére is belemosolyogtam a csókunkba ami neki is feltűnt hiszen az alsó ajkamba harapott aminek hála egy halk nyögés hagyta el a szám

-Egy szál pólóban raboltál el a suliból?

-Nem volt idő átöltözni.- motyogta az ajkaimra -De most nem is lesz rá szükség.

Másnap reggel a nap sugaraira ébredtem ahogyan az arcomat cirógatták. Akaratom ellenére mosolyra húzódott a szám miközben Sukuna-t kerestem a szemeimmel akit nem találtam az ágyban. Gyorsan szétnézve megláttam, hogy az erkély ajtaja nyitva ezért magam köré csavarva a vékony takarót indultam meg a kitárt ajtó felé. A megérzésem talált hiszen Sukuna a erkélyen állt a korlátnak támaszkodva. Apró léptekkel sétáltam mögé és döntöttem a homlokom a hátának.

-Máris felébredtél?- kérdezte rekedtes hangján miközben megfordult és a derekamnál fogva átölelt

-Ideje visszamennünk.- pillantottam fel rá mire a teljes teste megfeszült

-Oda ahol megakarnak minket ölni? Mért nem jó neked itt?

-Mert nekem kötelességeim vannak. Ott vannak a diákjaim. Ráadásul nagyon jól tudod, hogy kivívtad a haragjukat.

-Vagy szimplán visszaakarsz menni ahhoz az idiótához.

-Sukuna..- forgattam meg a szemeim -Nagyon jól tudod, hogy nem közömbös számomra.

-Leszarom.- kacsintott rám és egy puszit nyomott a homlokomra -Nem érdekel, hogy mit érezel iránta, hiszen ígyis úgyis megfogom ölni.

-Elég legyen.- tettem a kezem a csupasz mellkasára és próbáltam eltolni magamtól, ami persze nem jött össze

-Csak még egy kicsit maradjunk itt.- rántott magához és a hajamba fúrta az arcát. Ha eddig nem voltam összezavarodva na akkor mostmár biztos.
Persze a kis idő heteket foglalt magába ami egyre inkább elsodortak a célomtól.